My sunshine and your moonlight / Felix ff. /

5.

Sajnos elkellett búcsúznom kicsit az újdonsült családomtól amíg össze pakolom a cuccaimat a lakásotthonban. Mire végeztem besötétedett így ezt az estét míg itt töltöm de holnap már repülünk is Ausztráliába.
Nagyon nehezen bírtam csak el aludni mivel annyira izgultam. Új hely, új környezet, új család és remélhetőleg lesznek új barátaim is.
Másnap amint kinyitottam a szemem már pattantam is ki az ágyból, majd gyors elintéztem a reggeli teendőimet. Épphogy végeztem már szólt az egyik nevelő hogy az újdonsült bátyám vár lent rám. Ahogy meghallottam siettem is lefelé hozzá. Megláttam és egyből szaladtam hozzá megölelni őt amit viszonzott is.

- Gyere hugi, siessünk mert különben elmegy a gépünk. - mondta Chan, ezért kicsit sietve elkészültem még és már indultunk is a reptérre.

Jessica és Jack már ott vártak ránk. Felszálltunk a repülőre és már úton is voltunk az új otthonom felé.

Én Chan mellé ültem a szüleim pedig egymás mellé. Fura ezt így kinondani hogy mostmár a szüleimnek tudhatom őket.

Az úton sikeresen bealudtam, Chan keljtett fel. Leszálltunk a gépről, átvettük a csomagjainkat és már pattantunk is autóba hogy minél előbb haza érjünk.

- Várod már hogy találkozz Hannah-val és Lucas-szal? - kérdezte Jessica érdeklődve.
- Igen, már nagyon várom. - mondtam boldogan mire oldalra pillantva láttam ahogy Chan elmosolyodik.
- Mi az? - kérdeztem Chantól kíváncsian.
- Semmi semmi. Csak annyira jó látni mennyire várod már hogy találkozz velük. - mondandójára elmosolyodtam mégjobban.
- Csak attól félek hogy lehet ők nem várják ennyire az érkezésem. - szomorodtam el.
- Jaj ugyan kicsikém, biztos vagyok benne hogy ők is várják már hogy találkozzanak veled. - mosolygott rám Jessica.
- Remélem. - szólaltam meg majd innét már csak csendesen folytattuk tovább utunkat.

Lassan de biztosan beértünk Sydneybe.
Innentől már csak pár perc volt az út hazáig. De fura ezt a szót így kimondani.

Nemsokára meg is érkeztünk. Elkezdtünk kipakolni a kocsiból de Jack vagyis mostantól már az apukám és bátyám Chan ragaszkodtak hozzá hogy ne mi cipekedjünk Jessicaval vagyis anyuval. Mi persze hagytuk ezt nekik had legyen ettől örömük. Anyu kinyitotta az ajtót és engem invitált be elsőnek.

- Hannah, Lucas megjöttünk! - kiáltott fel az emeletre apu.
-Érezd magad otthon vagyis mostmár neked is ez lett az otthonod. - biztatott anyu.
Közben mit sem sejtve egyszer csak szimatolás hangokat hallottam és mire megfordultam Berry már elkezdte nyalogatni az arcomat. Kiderült amíg én anyuval beszéltem addig Hannah felvette a kezébe Berryt és odaosont mögém vele, ezzel így megijesztve engem. Ezen mindenki jót nevetett majd Hannah letette Berryt és elkezdett beszélni velem.

- Szia Mia, szerintem nem kell bemutatkoznom hogy ki vagyok. - itt felkuncogott ezen mondatán - Alig vártam már hogy megérkezzetek. Nagyon sok mindent halottam már rólad és még inkább kíváncsivá tett a tudat, hogy lesz egy kishúgom. Majd néha tartunk ilyen csajos estéket meg pletykapartit meg még amit a lány tesók szoktak csinálni. Annyira örülök hogy végre itt vagy. - mihelyt befejezte a mondatát odajött és jó szorosan megölelt amit viszonoztam is.
- Hannah gyengédebben mert megfolytod szegényt. - mondta Chan nevetve.
- Ha megfolytana a levegőhiány miatt már kékülnék meg lilulnék. - mondtam én is nevetve.

Chan körbe vezetett a lakásba és megmutatta melyik lesz az én szobám. Pont tökéletes mert Chan és Hannah szobája között ami van az lett az enyém. Egyenlőre csak a cuccokat felvittem, a kipakolást későbbre halasztottam.

Vissza lementem a nappaliba beszélgetni Hannahval meg Channal. Éppen nagyon bele lendültünk a témába amikor egy hangos ajtó csapódás jelezte, hogy valaki bizony jött és nem éppen jó kedvében van. Lucas robogott be az ajtón és látszott rajta hogy nagyon ideges.

- Szia öcsi, megjöttünk. - szólt hozzá Chan habár inkább ne tette volna.
- Nem érdekel hogy megjöttetek és miért hoztatok ide egy vadidegen lányt! Nem fogja föl senki hogy nem kellett volna ide plusz egy személy aki ráadásul rontja itt a levegőt is. - köpte a szavait gúnyosan a jelenlévőkhöz.
- Na azért vegyél vissza, mert nem a te döntésed volt hogy ide jöhet e! - állt ki mellettem Chan.
- Áruld el nekem kedves bátyuskám minek kellett neked megint játszanod a nagy hőst hogy " jaj most kedves leszek és egy másik kontinensről való lányt idehozzak, mert lássák az emberek milyen kedvesnek kell lenni másokkal" - mondta ezt olyan hangszínnel hogy már éreztem ahogy lassan sírni fogok de próbáltam visszafogni magam.
- Na ebből elég legyen már Lucas! Miért vagy ilyen ellenszenves? Ja azért mert éppen nem lettél elengedve a barátaiddal egy szórakozóhelyre ahol ki tudja milyen emberek vannak? - kiabált Hannah is.
- Tudjátok mit? Ti lehet elfogadtátok hogy ő itt van, de én sosem fogok rá családtagként tekinte, sőt mégcsak ismerősként sem! - mondta ezt még Lucas majd elindult fel a szobájába.

Én eközben már nem tudtam tartani magam ezért elsírtam magam. Amint Hannah észrevette odajött és elkezdett myugtatgatni. Sajnos nem vált be és egyre csak éreztem hogy kezd előjönni a pánikrohamom. Hannah elsőnek megijedt mert nem tudta mit kell csinálni ezért ki kiabált Channak aki anyuékkal telefonált Lucas viselkedéséről. Amint Chan is látta mi a baj gyorsan letette a telefont és jött segíteni rajtam. Nagy nehezen kettőjüknek sikerült elmulasztani a pánik rohamomat.

Nem tudtam ezt mire véljem. Miért volt ennyire ellenszenves velem Lucas? Mit ártottam én neki? Vajon ez egyszer kifog még derülni?

Na sziasztok! Hát elérkeztünk egy újabb részhez ami egész hosszúra sikeredett. Ez hála Zsofli -nak mivel ő segített ihletet adni miként is folytassam a történetet. Mint ahogy eddig is most is várom a véleményeteket. A nap kérdése: Szerintetek Lucas egyszer normális lesz majd Miával?