Szandi már a sokadik szakításán volt túl. Egyedül érezte magát, és feleslegesnek. A fiúkat, akikkel összejött nem sokáig tudta megtartani. Padlón volt. Habár örült, hogy nem sokára testvére születik, elnyomta ezt az érzését az a tény, hogy nem voltak megbízható barátai. Azaz volt egy-kettő, de ők vagy messze laktak, vagy éppen jártak valakivel, ami miatt nem igazán volt idejük holmi barátok társaságát élvezni. Emiatt Szandi egyedül ült az órákon, egyedül volt a szünetekben, és egyedül ment haza az iskolából. Így ment ez minden áldott nap.
Februárban, azonban valami nagyon érdekes dolog történt. Megjelent Szandi osztályfőnöke, az őszülő hajú Judit néni, egy ránézésre Szandival egykorú lánnyal az oldalán.
- Osztály, van egy jó hírem! Van egy osztálytársatok, Veronikának hívják, Pécsről jött hozzánk. Szandi tedd fel a kezed! te fogsz segíteni Veronikának, hogy eligazodjon az első napokban. - Majd kissé halkabban - Vera ülj Szandi mellé, és törődj vele. Szerintem jól kijöttök egymással - ezzel elment Judit néni, Vera pedig Szandi mellé ült.
