Azonnal a kis kalandunk után arra gondoltam, hogy ki lehetett az egész incidens mögött. Azonnal tudtam, hogy az Író lehet az, hisz Soma, amíg én tudom, nem egy isten. Ki akartam őt kérdezni, hogy mégis hogy került hozzá egy varázstárgy, de már túl kedvtelen voltam, de fáradt nem. Kábé délelőtt kilenc érzésem volt este kilenckor. Soma elnent aludni, de én fennmaradtam. Persze azért én is bevonultam a szobámba, nem akartam zavarni. Az íróasztalomon viszont ott állt valami, ami eddig nem volt ott. A Villámkristaly. Azzal a lendülettel lenyeltem, és tényleg, működött, mint ott. A varázslóképességeimet is leteszteltem, de a szoba legnagyobb szerencséjére nem voltam képes tűzgolyókat idézni. (E/3!)
Miután már Ayumi nem figyelt arra, hogy Soma hogy alszik, beszállt a fiúhoz az Író.
-Hé, fenn vagy? Működött a készlet?-kérdezte az Író.
-Igen, még igen. Ja, és nagyon működött. Annyira, hogy fényt bocsátott ki, és vagy két-három napig befagyasztottam vele a világot. Ha a Yunkus észreveszi, hogy mennyi kaját vittem el...-sopánkodott Soma.
-Oké, az mellékes, hogy a kiskönyv igazából egy portálnyitó volt, ami befagyasztja a világot addig, amíg az el nem küldöttek vissza nem térnek, de volt belőle valami problémád?-kérdezte az Író.
-Volt! Tudod, mennyire rossz abban a hitben élni, hogy te vagy az utolsó mozgó ember, és az egyedüllét mennyire nyomasztó? És ha nem lettem volna a megfelelő helyen, mikor visszajöttek ebbe a realitásba, mi lett volna. És mi van, ha Ayumi és a barátnői nem tértek volna vissza?-fakadt ki Soma.
-Jó, jó, lehetett volna kevésbé a te károdra megcsinálni egy isekai epizódot, de ennél jobb nem jutott az eszembe. De nincs harag?-kérdezte az Író.
-Nyugi, az nincs. De azért valamivel még kéne fizetned. Megvan. Elmondom Ayuminak, hogy tudom, hogy létezel, és hogy milyen rossz volt itt, amíg ők kalandoztak mindenfelé. Kvittek vagyunk?-kérdezte Soma.
-Nem gondoltam, hogy ez a csontváz ilyen korán ki fog esni a szekrényből, de kvittek vagyunk-rázta meg a kezét az Író, majd elszublimált. (Vissza Ayumira.)
Egész éjjel fenn voltam, és szórakoztam, amivel csak tudtam. Másnap reggel, bár már kissé fáradtan, de kávéval... akarom mondani, mentateával elmegy állapotban mentem suliba. Ott összetalálkoztam a barátaimmal, akik együtt pletyiznek.
-Végre megjöttél, Ayumi. Valami eszméletlen történt-mondta Suzume.
-Velem is. A villámkő, amit kaptam, nálam maradt!-mondtam.
-Az a darab, amit a szádba nyomtál? De egyébként nálunk is maradt szuvenír-mondta Nao.
-Micsodák maradtak nálatok?-kérdeztem.
-Nálam maradt a számszeríjam-mondta Nao.
-Nekem a csatabárdom-mondta Suzume.
-Nálam a Zauberflotte, ami varázsfuvolát jelent, megnéztem-mondta Mina.
-Itt maradt az öv, amin voltak a füstbombák és a szerszámok-mondta Yor.
-Nekem pont a szerszámok maradtak meg-mondta Riko.
-Én a címeres pajzsomat találtam az íróasztalomnak támasztva-mondta Naramo.
-Nekem lett egy új buzogányom-mondta Riku.
-Én a seprűmbe botlottam bele a villámban-mondta Fanni.
-Én meg a papi köpenyemet kaptam-mondta Takako.
-Akkor mindenkinek maradt valami csecsebecséje. De emlékezzetek, egy árva szót sem erről!-szögeztem le.
-Igenis!-mondták uniszonban.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Scholae et preafectus! (Girls und Panzer fanfic)
ФанфикFőszereplőnk Ayumi Hakaga, aki egy nem volt átlagos, a családja elért dolgai miatt. Eléri a tizenkettőt, és elmegy egy suliba, ami épp a zárás szélén van. Amikor a sulit bezárják, akkor tűnik fel egy idegen egy levéllel, ami részben megmenti a sulit...
