Natural Elements Academy 1 -A Villámlás Gyermeke

21.rész👄

Az órák hamar elteltek, tekintve, hogy aznap összesen négy óránk volt.
- Én még befejezem az Erőtan esszém, utána ha gondolod összefuthatunk valahol.- mondta Electra, ahogy az üvegházhoz értünk.
- Nyugodtan.- mondtam.
Az esszém már aznap megcsináltam, amikor kiadta a Professzor a feladatot.
Tennivaló hiányában úgy döntöttem, hogy a parkban sétálok egyet. Egyszer a folyosón véletlen halottam két Professzort arról beszélni, hogy az Akadémia Park-ban valami különleges növény virágzik, ami képes elmondani a jövőt.
Mivel felkeltette az érdeklődésem, így úgy döntöttem, hogy a könyvtárból kiveszek egy könyvet ezzel kapcsolatban.

A könyvtár poros és kietlen volt, mint mindig. De amint az ember belépett ide, valami mágikus érzés fogta el.
- Szia, Robin!- köszöntött Rosalind, ahogy beléptem a könyvtárba. Az Akadémiának minden évben volt egy könyvtár felelőse, akit a Könyves Klub-ból választottak ki, aminek én is becsületes tagja voltam. Rosalind-al elég közel kerültünk egymáshoz, hiszen minden nap jöttem a könyvtárba.
- Melyik könyvet keresed?- hajolt előre a fenyőasztalon mosolyogva.
- Akadémia Park.- mondtam a rövid választ.
- Egypillanat.- emelte fel a hüvelyk ujját, majd eltűnt a könyv rengetegben.
Várakozás közben nem tudtam nem észre venni az asztalra kipakolt könyveket.
Egy "Mai Könyvajánlatunk!" című tábla szerepelt mellette.
- Itt is vagyok!- hallottam Rosalind hangját, majd pár másodperc múlva ő is megjelent.
Egy kisebb naplóhoz hasonló könyvet fogott, majd átnyújtotta.
- Tessék.- adta át.
- Köszönöm!- mondtam, majd megfordulva a kijárat felé indultam.
- Ma vacsora után Könyv Klub találkozó!- szólt utánam.
- Nem felejtem el!- mondtam, majd halkan nevetve megcsóváltam a fejem.

A Park tele volt élettel. Festői hegyek nyújtóztak az ég felé a hatalmas fenyvesek mögött. A kis tó hattyúknak, halaknak és vadkacsáknak nyújtott otthont.
A könyvel a kezemben sétáltam a pad felé, amikor valamiben megakadt a lábam és a földre estem.
- Au!- kiáltottam fel mérgesen, majd valahogy sikerült megfordulnom.
Egy hatalmas fagyökér domborult ki a földből, mint egy híd.
A bokám fájdalmasan simogattam, majd guggolásba kényszerítettem magam, amikor valami eltakarta a napot, árnyékot vetve rám.
Hunyorogva néztem fel, és bizsegrés fogott el, amikor Hunter jégkék szempárjával találtam magam szemben.
- Minden okés?- nyújtotta felém a kezét, amit szükség révén elfogadtam, és egy óvatos rántással felsegített.
- Igen, köszönöm.- mondtam, miközben lesepertem a farmer nadrágom.
Szerencsére a fehér pólómnak nem esett baja.

A tóparti padhoz sétáltunk, majd leülve pár percig hallgattuk a béka kuruttyolást, és a sás susogását. A tó mögötti hegyek tetejét hó borította, és az előtte elterülő fenyves egészen az akadémiáig nyújtózkodott.
- Gyönyörű.- suttogtam a tájat nézve.
- Igen.- mondta Hunter, majd rám nézett.
A pupillájában saját magam láttam visszatükröződni, és ez különös bizsergést váltott ki.
Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, majd az ajka az enyémre tapadt.
A vállamra hulló hajam a fülem mögé tolta, majd a hüvelyk ujjával végig simított az arcomon.
Két csók közt levegőt kértünk, majd óvatosan az ajkamba harapott.
Másképp csókolt, mint Micheal. Nem volt mohó, míg Micheal mellett úgy éreztem, mintha ki akarna sajátítani.
Hunter úgy tartott, mint egy törékeny porcelánt, ami az egyetlen kulcs a szívéhez. Úgy éreztem, hogy önmagamért szeret. De már egy kapcsolatban voltam, csakhogy én ennek a kapcsolatnak nem láttam a jövőjét.
Megfogtam a kezét, és lassan elhúzódtam.

A padnak háttal dőlve néztem a tavat. Aztán eszembe jutott valami.
- Miért nem jöttél be órára?- kérdeztem.
- Pihenőt vettem ki..- válaszolta hidegen.
- Lehet ilyet is?- nevettem halkan.
- Igen, amikor fáj a fejem. Tudom nekem gyakran belülről fakad az erőm, és ha nem vagyok kipihent, akkor..baj lehet.
- Értem. Jobbulást.- mosolyodtam el.
- Mi ez a könyv?- bökött a kezemben tartott tárgyra.
- Oh, egy virágot kerestem, ami elméletileg elmondja a jövőd.- vontam meg a vállam.
- Fortuna Dicens Flos.- mondta Hunter.
- Micsoda?- vigyorodtam el.
- Ez a neve a virágnak. A folyó partján terem, és valóban képes jósolni, de csak diszkréten.- mondta,msjd felállt, és a mellettünk levő tó vízéhez sétált.
- Itt van.- mutatott rá az egyik partmenti kis virágra. Lila szirmain vízcseppek voltak, a közepe felé haladva pedig rózsaszínes árnyalatot vett.
- Én már elhasználtam a lehetőségem.
Az akadémia csengője hasított a szélben.
Ez azt jelentette, hogy egy fél óra volt vacsoráig.

- Menj csak, én ma nem eszek.- mondta Hunter, ahogy a klubbhelyiség ajtajához értünk.
- Miért?- pillantottam rá.
- Nem vagyok éhes.- mondta,majd bement a klubházba, és becsukta maga mögött az ajtót.

A Csarnok tele volt diákokkal. A tálcámat elvéve kerestem helyet magamnak, és Luca és Micheal közt találtam is egyet.
- Mit csináltál ma?- kérdezte Micheal, ahogy leültem melléjük.
- Tanultam.-