I am afraid of you ( Befejezett)

9. Még több érintés.

Más nap megint hasonlóan indul, rutin, reggeli, aztán ő el megy dolgozni, de most valami mégis más, könnyebbnek érzem magam, azt hiszem a tegnap este jó hatással volt rám, és kicsit a lelkem meg könnyebbült hogy valaki végre meg értett, és számítok neki.

A szobámban voltam éppen a füzetem készültem ki nyitni, írni akarok, most hatalmas késztetés van rajtam.

Úgy érzem változnak a dolgok, és ezzel együtt én is, valami meg indult bennem, és úgy érzem ez egy jó irány, tegnap este úgy éreztem, egy kisseb súly esett le rólam, mintha egy szikla súlya hirtelen el tűnt volna, szeretném ha minden szikla ami jelenleg a mélybe taszít, le szakadna rólam, és úgy érzem vele sikerülhet.

Anya, igazad volt, a dombok kapcsán, azt hittem csak veled létezik ez az érzés, de most először úgy érzem közeledni kezdtem a boldogság felé. 15 év után újra hinni kezdtem abban amiben csak mi ketten hittünk, remélem nem hiába.

Ezután el tettem a füzetet, mikor dél lett, le mentem enni, miután ettem azt hallom hogy nyílik az ajtó, Nox az.

- Szia Róka. - köszöntem.

- Szia cica. - köszönt.

- Hogy hogy ilyenkor? - kérdezem meg.

- Kevés volt a munka. - mondta.

Ezután ö is le ült ebédelni, mert ott nem tudott, mikor végzett fel jött hozzám a szobába, fel ültünk az ágyamra.

- Cica. - Szólít meg.

- Igen? - nézek rá, érdeklődve.

- Érints meg. - mondta. Mire a szívem ki hagy egy ütemet.

- Tessék? - kérdezek vissza.

- Érints meg. - mondja még egyszer.

- Azt akarom hogy ne félj meg érinteni, hogy merj felém lépni. - mondja komolyan, áthatóan fürkész tekintetével, úgy érzem most jobban belém lát mint ezelőtt és ez kicsit frusztrál, nem is tudom, sebezhetőbbnek érzem magam.

- Arra gondolsz, hogy ha többet érintenélek meg akkor talán, jobb lenne? - nézek a szemébe.

- Így is mondhatjuk, bár én arra gondoltam, hogy minél többet érintelek annál többet kapok belőled. - mondja egy sejtelmes mosollyal.

- Hihetetlen hogy mindig azon jár az eszed. - mondom komolyan.

- Nem csak azon, de legfőképp, elég ha rád nézek, és máris....hmmh.- tesz úgy mintha valami finomat kóstolt volna ezzel engem teljesen zavarba hozva.

- Ne csináld ezt. - mondom neki.

- Miért ne? Talán zavarba hozlak? - kérdezi, majd fel térdel az ágyon és felém kerekedik, megint kezdi.

Nox :

Meg támaszkodtam a feje mellett két oldalt, egyik lábam a lábai között van, nem engedem rá magam, csak azt akarom hogy érezze a közelségem ezzel is el érve azt hogy ne feszüljön meg minden alkalommal, amikor a közelébe kerülök.

- Rajta cica. Ne félj, nem harapok. - mondom egy halkabb hangon. Tétovázás van benne, nem tudja hogy meg tegye e vagy sem, de végül lassan meg emeli a kezét felém, vesz egy mély levegőt, a szeme tele van érzésekkel, aggodalommal, félelemmel, pedig tudja hogy nem teszek semmit, hogy egy mozdulatot sem teszek amíg nem engedi, mégis még csak hozzám érni is fél.

Ujjai hegyével óvatosan érinti az arcom, végig a szemébe nézek, és nem szakad el tőlem a tekintete, lassan egész tenyere az arcomra simul, mély levegőt vesz, innentől nem tudom ki olvasni mi van benne, sokkal mélyebbre keveredik mint amit meg tudnék érteni, ebben a néma csendben csak a mély lélegzet vételét hallom.

Óvatos mozdulatokkal vezeti le a kezét a nyakam felé, ha tudná mennyire fogom vissza magam hogy ne érintsem meg, de tudom hogy azzal mindent elrontanék.

- Látod, nem kell félned, nincs mitől. - mondom neki halkan.

- De miért ilyen rossz érzés? - kérdezi halkan.

- Micsoda? - kérdezek vissza, már szinte könnybe úszó tekintetét figyelve.

- Az hogy a közelemben vagy, az hogy megérintelek, az emlékek......nem akarom ezt érezni. - mondja a végét úgy hogy már le folyik egy könny csepp az arcán.

- Am. Figyelj, azon dolgozunk hogy ez el múljon, de nem siethetjük el, hidd el szívesen érintenélek mindenhol, szívesen nézném végig ahogyan darabokra hallasz a karjaim fogságában, miközben örömöt okozok neked, de ha most meggondolatlanul cselekednék, lehet hogy több kárt okoznék. - magyarázom neki, nem tudok jobban segíteni, úgy érzem még ez is felülmúl rajtam, ha vissza tekintek arra aki 3 hete voltam, és arra aki most vagyok, amit most csinálok, magamra sem ismerek.

- Tudom. Csak annyira gyűlölöm, azért amit tett, mindenért, nem tudom hová tenni. - mondja meg törve.

- Ne gyűlöld, engedd el, már nincs itt, és nem is lesz, csak engedd el. - mondom

- Nehéz ha ezen kívül mást sem érzel. - mondja.

- Nem tudom mi van benned, de azt igen hogy tehetsz azért, hogy ne maradjon így. - mondom.

Amelia:

Olyan nyugtatóan hatnak rám a szavai, az ahogyan kezeli az érzéseimet, ahogyan próbálja meg érteni, az ahogyan vissza tartja magát, csak csodálom őt, mind annak ellenére amit az elején hittem. Vettem egy mély levegőt, kezem a vállára vezettem, majd remegő mozdulatokkal de le haladtam a mellkasa felé, a pólóján keresztül éreztem milyen meleg a bőre, amikor el értem a mellkasát, éreztem a szív verését, itt meg álltam. Valamiért, jó volt érezni a szíve dobbanását, lassú volt és ütemes, ellenben az enyémmel, az enyém heves volt, és rendszertelen.

Éreztem ahogyan lassan megnyugszom, azt hiszem ez jó hatással van rám, ki találtam hogy olyan pontokat keresek rajta amik megnyugtatnak, vagy szinten tudnak tartani, így ha a továbbiakban esetleg, nem tudnám kontrollálni az érzéseim, talán rajta keresztül meg tudok nyugodni.

Lassan lejjebb engedi magát, csak annyira hogy ajka egy pillanatra a homlokom éri, és ez a kis cselekedete úgy éreztem jól esett, valahol odabent, jól esett. Ahogy a szemébe néztem újra, éreztem hogy egy kis mosolyra görbül ajkam, ö is mosolyog.

- Szerintem ez így elég is lesz. - mondta majd mellém dőlt, ezzel teret hagyva nekem. Még mindig ott az ajkamon a görbület, nem múlik, a plafont nézem és nem értem, mi történt? Csak egy kis puszi volt.

Sziasztok, remélem tetszik eddig a könyv, jelezzétek ha igen, azt is ha valami miatt nem, a negatív kritikát is szívesen fogadom a fejlődés érdekében. Köszönöm hogy itt vagytok❤🙏😇