Van egy álmom amire néha gondolok,
Egy székben egy dalt mormogok,
Ősz hajjal az arcomon ráncra ül az idő,
Csend körül ölel mint az utolsó szerető.Ház mélyén üres polcokon a por díszeleg,
Régi képek mind régi ismerős szelemnek,
Üres az egész ház nincs benne senki,
Én is próbálok ettől a sötéttől elmenekülni.Csak a karosszékbe érzem jól magam,
Dalt hallok egy valami régi dallam,
Könnybe lábadt szemel hallgatom,
A magányról szólt tudtam az én dalom.Nap lemegy majd felébredek,
könnybe lábad mind két szemem,
A bánat mi bennem lakozik,
Ilyenkor mint a vulkán kitörik.