Ahányszor láttalak szép volt minden,
Pedig úgy éreztem lángol a táj körülöttem,
Melegség mit akkor éreztem le nem írható,
Talán úgy éreztem ez a láng el nem oltható.
Most ha látlak vastag jég falon keresztül,
Megfagy a táj minden szív egyszerre kihűl,
Az a rideg tekintett az a fojtogató csend,
Szívemben a fájdalom dallama zeng.
Hibáztam egy rossz helyt egy rossz időben,
Rossz személyekkel egy rossz szerelemben,
Mégis a tűz és jég egyesült benned,
Fekete tükörben láttam arany lelked.
