Hoppla! Dieses Bild entspricht nicht unseren inhaltlichen Richtlinien. Um mit dem Veröffentlichen fortfahren zu können, entferne es bitte oder lade ein anderes Bild hoch.
- Mond csak, ha egy lakatlan szigetre kéne költöznöd, magaddal vinnél? - kérdezi Gojo incselkedve.
Mellettem áll, jobb kezével a falnak támaszkodik, a balt a zsebébe süllyesztette. A közelségétől bizsereg a bőröm, de próbálok uralkodni az érzelmeimen. Elmosolyodok a kérdésére, aminek az égvilágon semmi értelme... Vagy talán mégis, talán így akarja, hogy szerelmet valljak neki... Pedig csak elég lenne rám néznie, így viszont nem fogom bevallani.
- Talán... De mit csinálnék veled egy lakatlan szigeten? - fonom karba a kezemet és megengedek magamnak egy vigyort.
- Hmm mit akarnál velem csinálni egy lakatlan szigeten? - hajol közelebb, szinte fölém tornyosul.
Önkéntelenül is hátrálok egy lépést és érzem, hogy hő szökik az arcomba.
- Elküldenélek kajáért - vágom rá kissé túl élénken, mire ő felnevet.
- Logikus - kiegyenesedik és a másik kezét is zsebre teszi. - Akkor inkább ne egy lakatlan szigetre menjünk. Mit szólnál egy kávézóhoz?
- Tökéletes - sóhajtok, mert megkönnyebbültem, hogy véget ért ez a beszélgetés. Ha akart volna biztosan addig piszkál, míg valami olyat mondok, amit nem kellett volna.
Egymás mellett indulunk el, de tartom a pár lépés távolságot. Nem olyan rég ismerkedtünk meg Gojo-val egy küldetés során, ahol többször is megmentett, én pedig meghívtam egy kávéra a hálám jeléül. Ott kezdődött a kapcsolatunk: azóta sokat beszélgettünk és találkozgattunk, és úgy tűnik Gojo egyre bátrabban közeledik: nem alaptalanul.
Én viszont nem tudtam hova tenni, nem tudtam hogyan kéne viszonoznom. Sokat mosolyogtam rá és kedves voltam (általában) de mást nem mertem tenni. Arra vártam, hogy ő lépjen először. Ő pedig udvarias sámán lévén szintén rám várt.
- Fizetek én - mondja ahogy helyet foglalt velem szemben.
- Köszi - kapom fel a fejemet, mert eddig a gondolataimba mélyedve tanulmányoztam a fa parkettát.
Megint elkalandoztam, úgyhogy a férfi rendelt nekem is.
- Köszi - motyogom megint, de ezúttal nem nézek rá.
- Minden rendben? - dönti oldalra a fejét.
Rápillantok. Bézs inget, fekete nadrágot és napszemüveget visel, ezüstfehér haja a homlokába hullik. Csillogó kék szemét rám szegezi, amitől feszengeni kezdek. Sosem zavart még ennyire a jelenléte. Nyelek egyet.
- Ja, minden okés - válaszolok, miután leesik, hogy arra vár.
- Biztos? - tudakolózik tovább, a hangja komolyan cseng, a tekintete viszont pajkos.
- Aha...
Kihozzák a kávéinkat amit lassan kevergetni kezdek, barátom viszont egyből lehajtja és aztán engem figyel.
- Tudod, hogy birtoklom a hat szemet - mondja hirtelen.
- Mi? Ja, igen - nyögöm ki, aztán leesik, hogy nem is kérdésnek szánta.
- Átlátok rajtad - forgatja meg a szemét. - Mi a baj? Megbántottalak?
Nem felelek rögtön, mert nem tudom, mit kéne. Aztán lassan megrázom a fejem, mikor már érzem, hogy forrósodik az arcom. Lesütöm a szemem és belekortyolok a kávémba. Nem tudom, mi van velem.
Hallom, hogy Gojo felsóhajt, de nem faggat tovább. Nem merek ránézni, nehogy megint elpiruljak.
Elfogy az italom.
- Mehetünk? - kérdezi Gojo, és tudom, hogy egy percre sem vette le rólam a szemét.
- Menjünk - állok fel és a kijárat felé indulok.
Gojo az ajtóban ér utol, és felém tartja a karját. Kis habozás után belé karolok.
Határozottan indul el az egyik irányba.
- Hova megyünk? - tudakolom, mikor lefordulunk egy kis utcába és sikerül összeszednem annyi bátorságot, hogy rá tudjak nézni.
- Hozzám - vágja rá, és mintha mosoly játszana az ajkán.
- MI!? - engedem el a karját, és a fejem menthetetlenül pirossá változik. - Miért? - teszem hozzá higgadtabban, és már bánom, hogy így túl reagáltam. De nem tehetek róla, hogy a fantáziám minduntalan beindul, amikor meglátom őt.
Gojo elvigyorodik.
- Csak vicceltem. De ahogy látom tőled oda is mehetnénk - cukkol, mire durcásan befogom a fülem és csukott szemmel elfordítom a fejemet.
Hirtelen érzem, hogy megfogja a kezemet és elhúzza a fülemről. Kinyitom a szememet és nyelek egyet, mert nagyon közel van az arca.
- Nincs igazam? - suttogja, meleg lehelletét a bőrömön érzem.
Próbálom elkapni a tekintetét, de az övé már a számra siklik, és a szívem a torkomban dobog, ahogy egyre közeledik.
Aztán megtörténik, az ajka az enyémre tapad, majd csókolni kezd. Keze már a derekamon pihen, az enyém a nyakát fonja körül. Csak őt érzem, a külvilág megszűnik ahogy még közelebb húz magához.
Nem tudom mennyi idő telt el, mikor végre szétválunk. A keze még lejjebb csúszik, már a fenekemen pihen, de csak óvatosan, mintha nem merne tovább menni. Ránézek, bele az ijesztően kék szemeibe, végig a tökéletes vonásain és puha ajkain. Szinte magától mozdul a kezem és kisimít egy tincset az arcából.
Ő töri meg a ránk telepedő meghitt csendet.
- Szóval mégis igazam volt? - vigyorog.
Zavartan megvonom a vállamat, kezem még mindig azzal a tinccsel játszik, arcomon álmodozó mosoly ül. Aztán eszembe jut valami.
- Te magaddal vinnél engem egy lakatlan szigetre?
- Nem- ingatja meg a fejét, mire kicsúszik a kezemből ezüstfehér haja. - Sosem tennélek ki egy lakatlan sziget veszélyeinek.
- Szeretem a veszélyt - biggyesztem le az ajkamat. Hiszen jujutsu sámán vagyok!
- Tudom - simogatja meg az arcomat. - Hisz engem is szeretsz - kacsint, a következő pillanatban pedig megint csak ő és a csókja létezik.
——||——
Segítsééég nem tudok csókjelenetet írniiii!! :'D Azért remélem tetszett! <3
