𝙄 𝙝𝙖𝙫𝙚 𝙛𝙖𝙡𝙡𝙚𝙣 𝙞𝙣 𝙮𝙤𝙪 /Charles Leclerc ff./

45

Charles szemszöge:

Őrjöngve mentem vissza Riccardoékhoz.
-Elment. Elment. Eltűnt. Nem tudom hol van. Hallotta. Mindent hallott. Tuti. Biztos vagyok benne. Elhagyott. Soha nem látom többé. Akkora barom vagyok.
Barátaim csak kétségbe esve néztek rám, de nem mondtak semmit. Megvárták míg abbahagyom a sírást. Én? Sírni? Legritkább eset a világon.
-Semmit nem hagyott maga után?
-A gyűrűt.
-Charles...
-Nem kell. Tudom én magamtól is mekkora tapló vagyok.
-Akkor nem erősítünk meg benne.
-Haza kell mennem. Biztos hazament.
-Hívjak helikoptert?
-Kérlek. Én megpróbálom hívni, megnézem hol van.
Lokátor, nem nagy meglepetésemre kikapcsolva. Hívás, a telefonját szintén kikapcsolta.
Elérhetetlenné vált.
~
Monacoba érve az Ő lakását vettem célba elsőre.
Kopogtam, dörömböltem, kiabáltam. E hallatán kijött a szomszédban lakó néni, aki azt mondta, nem látott hazajönni senkit. Nem hiszem, hogy hazudna, úgyhogy rohantam hozzám. Közben hívtam, hívtam és hívtam. Megnéztem a redőnyt, ami ugyanúgy áll, ahogy hagytuk, úgyhogy tényleg nem tartózkodik itt.
Berontottam saját lakásomba, de itt se volt senki. Mit is gondoltam? Majd pont hozzám fog jönni.
Itt nem tudtam mi tévő legyek.
Muszáj voltam felhívni Yv szüleit.
Valami szörnyű kamuszöveggel beadtam, hogy csak elfelejtettem, hogy a keresztlányunkhoz ugrik le, Én pedig most keltem és még kómás vagyok. De megtudtam, hogy otthon nincs.
Ebből az ötletből adódóan Abbyt hívtam fel, hátha ott van.
-Szia Charles! Mi újság?
-Szia Abby! Nagyon nagyon nagy baj van.
-Jesszusom! Mi történt?
-Yv... hát...
-Bökd már ki!
-Nem tudom hol van.
-Nem tudod hol van?
-Nem. Elment. Az én hibám.
-Meséljél csak!
Elmondtam neki röviden de mégis pontosan a történetet, a reakciója pedig váratlanul ért.
-Felejtsd el, hogy segítsek!
-Abby várj! -majd bontotta a vonalat.
Mi? Ezt most miért? Nem ekkora ügy.
Következő emberem Daniel.
-Charles Leclerc, hiába hívogatod a férjem, úgyis azt csinálja amit én mondok!
Majd ismét letette. A konyhában álldogálva gondolkodtam mit is tudnék tenni, majd a telefonom szólalt meg.
-Hello Charles! El tudnád mondani, hogy az asszony miért tiszta ideg? Épp altatja a gyereket, úgyhogy gyorsan! -suttogott. Elmeséltem neki is a történteket. Ő nem volt olyan ellenséges, sőt kifejezetten segítőkész.
-Megoldjuk Papi! Ne aggódj.
-Ezt meg lehetne egyáltalán?
-Nem. Vagyis, de. Segítek. Majd csinálok egy titkos chatet és írok, ha Abby nem látja.
-Rendben, köszönöm. Csáo
-Cső haver.
Danny, hát igen, ilyen egy barát. Barátról jut eszembe... Pierre! Vagyis Kika. Ő nagyon jóban van Yvettel. Vagy esetleg Isa, mert nála úgyse keresném?
Felhívtam mindkét lányt, de egyikük se tud semmit.

Yvette szemszöge:

Összetörtem. Totál darabokban vagyok. Erőtlenül és életkedvtelenül. Két napja, hogy elmentem Charlestól. Egy szó nélkül, de ez annál többet mond. Gondolkodom. Miért csinálta ezt velem?
A nagy agyalásból Abby FaceTime hívása zavart meg. Gyorsan rendbe raktam a fejemet és felvettem egy óriási kamu mosollyal a telefont. Narát láttam meg a képernyőn.
-Hát szia pici keresztlányom!
-Szia keresztanyucink, miújság?
-Semmi különös, pihizgetek. Veletek?
-Velünk is minden rendben! Danny szivem gyere vedd át a telefont picit a gyerekkel! Fel kell szaladjak a szárítógépet elfeleljettem.
-Na szia Yvi! Keresztapu merre van?
-Hát, öm, izé. Lement a boltba vacsoráért.
-Áh, értjük. Minden rendben veletek?
-Persze!
-Nem jöttök át valamikor? Meg kéne beszélni a pontos időpontját a keresztelőnek.
-Ami azt illeti... de, szívesen. Valamikor átugrok. Vagyis ugrunk.
-Rendi! Akkor mondjuk péntek?
-P-péntek? Most? Holnap után utáni péntek?
-Igen. Vagy az nem jó?
-De, teljesen!
-Szuper, akkor majd szólj Charlesnak is és várunk titeket!
-Jo, jo, jó oké. De most mennem kell! Sziasztok puszi mindenkinek.
Választ meg se várva bontottam a vonalat.
Most mit csináljak? Én nem akarok elmenni itthonról.