The Price Of Love: Justice

Dark Times

Próbáltam felkészülni. 

A versenyre is, meg arra is, hogy a hétvégét Turnerrel kell hogy eltöltsem. Kattogtak a gondolataim ahogy a jogesetek, a törvények és a bírói határozatok között ültem az ágyam közepén. Nem számít mit mond, mit csinál, akármivel próbálkozik nem szabad hogy még egyszer bedőljek neki. De az az igazság, hogy jelenleg a legkevesebb esélyt sem láttam arra, hogy bármivel is képes lesz meghatni. 

Késő este volt már, még mindig a felkészüléssel voltam elfoglalva amikor felvillant a telefonom. 

"- Holnap reggel ott vagyok érted."

- Chh.. a nagy lófaszt... - mondtam halkan 

"- Külön kocsival megyek." - válaszoltam Turnernek
"- Teljesen felesleges, ugyan oda megyünk."
"- És így még tudnál pihenni út közben, nem lenne túl előnyős ha kimerülten érnél oda."
"- Nem foglak zavarni" - írta vissza

- Bazd meg a hülye játékaidat Turner... - motyogtam 

"- Jó, nekem teljesen mindegy" - írtam vissza és arrébb dobtam a telefonomat.

Az arcomat a tenyerembe temetve mélyet sóhajtottam. Teljesen kikészültem. Napok óta nem aludtam rendesen, volt hogy még enni is elfelejtettem, olyan szinten próbáltam a tanulásba temetni a gondolataimat Turner elől. Már csak pár hét, pár hónap és vége. Nem látom többet és elfelejthetem.

Szombat reggel már összepakolt táskákkal ültem a konyhában. Mindössze egy üres kávét tudtam lepréselni magamba reggeli gyanánt. Csak úgy hasogatott a fejem, bekaptam rá egy fájdalomcsillapítót. Aztán végre megszólalt a csengőm, egy kicsit megrezdültem a hangjára. 

- Jó reggelt - köszönt finoman Turner.
- Sose legyen ilyen jó többször... - motyogtam halkan.
- Készen vagy? - kérdezte
-  Teljesen - feleltem, majd a kezébe nyomtam a táskámat és elindultam a kocsi felé.

Nagyjából egy-másfél órányira volt az úti célunk. Nem valaki sok, de én úgy éreztem mintha visszafelé forgott volna az idő. Próbáltam a jogszabályokba bújni. 

- Nem kell ám bemagolnod az egészet... nálad lehet a kidolgozás alatt. - mondta Turner csendesen.
- Tudom. Nem arról volt szó, hogy nem fogsz zavarni?

Turner halkan sóhajtott egyet és visszatért a vezetéshez. De kis idő után persze újra megszólalt. 

- Had magyarázzam meg...
- Nem akarom hogy megmagyarázz nekem bármit is. Egy részről nem vagyok hülye, más részről ha magyarázkodnod kell az már rég rossz. - vágtam rá továbbra is a törvényekbe bújva.
- Tehát akkor még mindig gyűlölsz...
- Ooh nem... - lefektettem a könyvemet a combjaimra - dehogy, én nem gyűlöllek. Kezdetben csalódott voltam, nem is benned, csak magamban. De most.. most már egyszerűen az égvilágon semmit sem érzek.  - mondtam hidegen.
- Valerie... - sóhajtott Turner.
- Semmit. - mondtam ahogy ismét felemeltem a könyvemet 

- Hogy lehet az, hogy nem érzel semmit... valamit muszáj érezned. - mondta halkan
- Régen mindig elfojtottam magamban. Megmaradt ez a szokásom, így egyszerűbb. 
- De gondolsz még rám? - kérdezte
- Néha. - feleltem egy kis idő elteltével. 
- És olyankor sem érzel semmit?
- Minél hamarabb elterelem erről a gondolataimat. 
- Nem akarsz emlékezni? Vagy inkább nem szeretsz?
- De szeretek - suttogtam - de amint mondtam, így egyszerűbb. Így nem fáj. 

Mély csönd állt be kettőnk között. Nem néztem rá, meg sem mozdultam, levegőt is csak alig vettem. Fogalmam sincs, hogy miért mondtam el ezt neki. 

- Hm... ezt megtaníthatnád nekem. - szólalt meg végül gyengén Turner.

Az út hátralévő részében egy szót sem szóltunk egymáshoz. Úgy tettem, mintha abszolút lekötnének a paragrafusok, persze kicsit sem volt így. De végre megérkeztünk, a verseny rendezője által biztosított hotel felé vettünk az irányt. Minden simán ment, gyorsan becsekkoltunk és kaptunk egy kis eligazítást. A szobáink felé indultunk, amik ugyan azon a folyóson voltak nagyjából egymás mellett. Igyekeztem minél inkább kizárni Turnert, így is éppen eléggé izgultam.