Hírnév után (SzJG ff)

19.

Cortez szemszöge

Soha nem voltam az a típusú ember, aki bármilyen formában is érzelgős személyiség lett volna. Igyekeztem mindig távol tartani magam ettől, hiszen tisztában voltam vele, ha érzelgős lennék, az már nem én lettem volna - egészen odáig, míg Rentai Renáta az életembe nem lépett. Oh, igen, ő.. az a lány, aki már most gyökerestől megváltoztatta az egész életemet, és ezt én észre sem vettem, ha akartam volna, talán akkor sem ment volna, oly hirtelen és váratlanul történt minden. Reni pontosan az a valaki, az a lány, aki képes idegen érzéseket, viselkedéseket kiváltani belőlem - úgy érzem, érte képes lennék romantikus kifejezések minden szinonimáját használni, csak azért, hogy boldognak láthassam őt. A mosolya, olyan csodálatos, és tiszta, senkinek nincs olyan mosolya mint neki, az övé különleges és más.
Mindenesetre nagyon fel forgatta az életemet, mind hirtelen történt, hogyan is valhattam volna be magamnak? Tudomást sem akartam venni róla, és ezekről az érzésekről sem. Tagadni akartam, egy bizonyos ideig ez sikeres is volt, de Reni tökéletes, mindent előhozott belőlem. Pont belőlem.

Térjünk egy kicsit a tegnapi napra, arra a napra, amit Renivel együtt töltöttem. Minden vele töltött pillanatom, tökéletes és páratlan volt, úgy érzem mindig vele akarok lenni. Mindent ami vele kapcsolatos, oly annyira élvezem, magamban reménykedtem ő maga is úgy érez, ahogyan én - ha nem így van, semmi baj, nem szomorodom el, s nem adom fel, rá tudok várni, annyit amennyit ő szeretne. A világ végéig várnék rá, ha azt akarja. Legyen. Úgy érzem kívánsága számomra parancs.

Gondolataim újra Reni körül jártak. Teremtőm azt hiszem meg kergültem... Ha ez így van, édes meg kergülés.

Újra magam előtt láttam ragyogó arcát, szemeinek csillogását, ajkának vonalát végül őszinte, tiszta mosolyát.

Csodálatos. Számomra az.

Ebben a pillanatban valaki mellém lépett, majd könyökével viccesen oldalba bökött. Élesen szívtam be a levegőt, majd mérgesen oldalra pillantottam, de tekintetem hamar meglágyult, hiszen Lulu állt ott ahol. Ajkán széles, sejtelmes vigyor pihent, hiába sejtette amit sejtett, de így is megkérdezte;

- Mi a baj? Min gondolkodsz te hős szerelmes? - vigyorodott el - Oly annyira gondolkodsz, hogy a külső világból sem fogsz fel semmit

Fél mosolyt ejtettem. Lulu amióta ezt megtudta, szeretett ezzel fürdőzni a véremben - ám az ő neve elsőként szerepelt, azon listán akik támogattak engem, ebben a helyzetben, és ez nekem jól esett.

- Az arcodból olvasva, te magad is tudod ki az akin gondolkodom, ha mégsem akkor Reni az.

- Ha tényleg rajta gondolkodsz, már pedig drága hős szerelmesünk, ez így van, mondd akkor miért nem hívod fel? - kíváncsiság bújkált hangjában, miközben ívesen felvonta szemöldökét - Biztos vagyok benne nagyon örülne neki

Lemondóan sóhajtottam egyet, miközben fejemet ingattam, kezemet pedig zsebre tettem

- Nem tudom, az igazat meg mondva, te is jól tudod, én nem ilyen vagyok. Teret akarok adni neki, és nem a nyakán lógni, mint egy pióca, azzal csak rontanék a helyzeten. Tegnap is végig együtt voltunk, aminek elmomdhatatlanul örülök, de lehet más feladata is.

- Jajj te nyámnyila - ingatta fejét - Ne légy már ilyen, ez nem rád vall! - Ha nem próbálod meg, sohasem tudod meg, mi történt volna, úgy gondolom pofon nem vág. Mindenképp megér egy próbát.

Apró sóhaj hagyta el ajkaimat, tudtam Lulunak mindentéren igaza van. Egy próbát megér, talán sikerül az egész. Pofont nem fogok kapni a próbálkozásért

- Különben is, szerelmes hősünk... - hangja zakkantott ki gondolataimból, és kérdő pillantással méltattam őt

- Na?