𝑮𝑶𝑳𝑫𝑬𝑵 ➥ Vecsei H. Miklós ✓

⸻𝟑𝟏.

KISEBB KOROMBAN AZÉRT VOLTAM Siófokon, bár szinte már arra sem emlékszem, hogy az mikor is lehetett. Ezért is örültem Hasi ezen felvetésének, hogy elnézhetnénk, mégis szezon után milyen is ott az élet a sétáló utcában, valamint megnézhetnénk a vizet is közelebbről.

Este lévén azért magamra kaptam a kabátomat, nem szívesen szerettem volna megfagyni. Így aztán közel huszonöt perces kocsikázás után le is parkoltunk.

Már távolról lehetett látni, hogy ki van világítva minden és azért egy kevés tömeg is volt, ami valószínűleg azért nem zavart, mert itt tényleg nincsen olyan ismerős, aki ezt tovább tudná mondani bárkinek, hogy aztán publikus legyen az egyetemen.

— Szólj, ha fázol – szorított rá Hasi a kezemre, miközben besétáltunk a sétálóutcába.

— Látni fogod rajtam, hogyha már nem bírom – kuncogtam. Megjutalmazott egy mérges pillantással, de utána tekintetét visszavezette az útra. – Milyennek gondolod vissza a Balatont kisebb korodban? – kérdeztem aztán.

— Milyen szempontból?

— Bármilyenből – bólintottam.

— Hát, az emberek sokkal közvetlenebbek voltak. Akik akkoriban az utcánkban, vagy a közelünkben nyaraltak mindig beszélgettek velünk és baráti kapcsolatot ápoltunk velük. Utána ahogyan teltek az évek ezek sajnos kezdek leépülni. Mindenki folyamatosan változik, mindenki felnő, én is felnőttem, aztán már teljesen másmilyen volt itt a hangulat. Azontúl persze itt van a mérhetetlen nagy infláció is, ami sújtja az országot, ez mindenhol meglátszik, itt is eléggé. Ez is nagyon zavaró volt és még mindig az. Gimis koromban néha csak bulizni jártam le, annak is teljesen más volt a hangulata, egyik haverom nyaralójából mentünk a másikba bulizni, néha teljesen más emberekkel és idegenekkel is, napokat töltöttünk el a parton és minden egyes este más csajt fűztünk. De ugyanakkor ennek is megvolt ugyanúgy a hangulata. Balaton nekem sok minden, ide köt a gyerekkorom, az akkori eseménydús nyaraim, a felnövésem, a különböző emlékeim, a tinédzser korom, a bulizós korom... Aztán jön a mostani kor is, amikor tényleg csak pihenni jövök ide, vagy elcsalom a barátnőmet egy hétvégére – ecsetelte mosolyogva.

— Jó, hogyha az embernek vannak ilyen emlékei és képes őket bármihez kötni – biccentettem. – Erről lemaradtam. Nem vagyok sem bulizós, sem menő – sóhajtottam.

— Dehogynem voltál menő, hiszen voltál egy zenekarban, amit nem mindenki tud elmondani magáról!

— Ja, néha felléptünk Győrben különböző termekben és helyiségekben vagy közeli városokban. Nem nagy cucc – vontam meg a vállaimat.

— Azt mondja nem nagy cucc – nevetett Hasi. – Hidd el, zongoristának hatalmas szerepe van egy zenekarban. Úgyhogy ne kicsinyítsd le magadat egy pillanatig se!

— Meg én is énekeltem néha – csúszott ki a számon, de azonnal meg is bántam, hogy ezt elmondtam neki, ugyanis abban a szent másodpercben megállt, így engem is megállásra késztetve, aztán sűrűket pislogva nézett rám.

— És ezt mégis mikor tervezted velem közölni?

— Soha? – Inkább kérdésnek hatott, mint válasznak.

— Következő célom az, hogy valahogyan éneklésre késztesselek – határozta el, miközben újra elkezdtünk sétálni.

— Sok sikert hozzá – nevettem. – Nem fog menni egykönnyen – tettem hozzá.

— Hidd el, meglesznek hozzá a módszereim – bizonygatta.

Ahogyan Balaton minden egyes részének, ennek is megvolt a saját hangulata. Minden egyes üzletből és étteremből másfajta zene szólt, amik aztán össze is keveredtek néha, az emberek hatalmasakat mosolyogva és beszélgetve haladtak el mellettünk. Olyan volt, mintha tényleg mindenki otthon hagyta volna a saját kis gondjait és terheit, hogy egy éjszaka elfelejtse ezeket és a barátaival, a családjával lehessen, gondtalanul. Ez pedig egy csodálatos dolog, ugyanis tényleg mindenkinek szüksége van egy kis kikapcsolódásra, hogy újult erővel ugorjon újra fejest a saját életébe, a saját megpróbáltatásaiba.