Üdv Liverpoolban (Sz. D.)

8. fejezet

 Nagyjából három óra alatt le is fixáltunk mindent, és végül elégedetten csuktam le a laptopom tetejét, majd álltam fel a kanapéról.
„Éhes vagy? Van egy kis maradék bolognai a hűtőben, csinálok hozzá tésztát."
„Az nagyon jól esne. Köszönöm." Dominik kiskutya módon követett a konyhába, ahol figyelte minden mozdulatomat. „Imádom a bolognaidat. Na jó, az összes létező ételt imádom, amit te csinálsz."
„Köszönöm." Pirulva szűrtem le a tésztát, majd kevertem össze a szósszal. A vacsora meglepően jól telt, én pedig biztos voltam benne, hogy megint hülyeséget csinálok azzal, hogy szóba álltam a fiúval, hiszen egy napja még bőgve mondtam el mindennek. Végül egy üveg bor társaságában fejeztük be a vacsorát, amiből a férfi bőven repetázott. Örültem, hogy ízlik neki, még ha nem is akartam tudatosan örömet szerezni neki, tekintve a jelenlegi helyzetünket. Tudtam, hogy nem kéne megint inni, mert baj lesz belőle, de valahogy egyáltalán nem érdekelt akkor. Ha tudtam volna, mennyire hülye voltam, arcon csaptam volna magam.
„Segítsek elmosogatni?" Kérdését hallva majdnem elnevettem magam, hiszen tudtam, hogy mennyire gyűlöl mosogatni.
„Nem kell köszi, csak bedobom a mosogatógépbe, én sem szeretek mosogatni. Addig nyugodtan keress valami filmet, vagy amit szeretnél." Tudtam, hogy hiba még egy filmre is marasztalni, de valahogy annyira vonzott magához a férfi, hogy nem tudtam volna kirakni a lakásból. „Mit választottál?
„Motel. Az jó lesz?" Vállat vonva huppantam le a kanapéra. Életemben nem hallottam még a filmről, így teljesen Dominikra bíztam. Ezt igen hamar megbántam, ugyanis az első fél órában leesett, hogy egy horrorfilmet indított el a focista.
A film felénél már olyan szinten féltem, hogy automatikusan a férfihez közel csúsztam minden ijesztő jelenet után. Kis idő múlva ezt már ő is észrevette, így az ölelésébe vont, és a hátamat simogatva nézte tovább a tévét.
„Te ezt direkt csinálod amúgy?" Ahogy felnéztem rá, vészesen közel kerültem az ajkaihoz. Úgy megcsókolnám most.
„Mit? Csak nézzük a filmet."
„Tudod, hogy félek a horroroktól, erre bekapcsolsz egy horrorfilmet. Szándékos volt, mi?"
„Azt hittem már leküzdötted a félelmed. Bendi a múltkor azt mondta, hogy megnézted vele az Egyenesen átot."
„Mert kényszerített. Utána vagy egy hétig velem kellett aludnia."
„Itt aludhatok." Kijelentésére hatalmasat dobbant a szívem, és tényleg meg akartam csókolni. „Amúgy is késő van már hazamenni." Na, eddig tartott az öröm. Csodás.
Végül a focista nálam maradt éjszakára. Azt gondoltam, a vendégszobában fog aludni, ahogy azt számos alkalommal tette, ezért is lepett meg, hogy az ágyamon fekve nyomkodta a telefonját, amikor kijöttem a fürdőszobából. Amint meglátott, hatalmas mosoly terült el az arcán, amitől a gyomrom is görcsbe rándult. Annyira szemtelenül szép mosolya van, hogy az valami hihetetlen. Egy kis idő után bebújtam mellé az ágyba, majd felé fordultam. Hosszú percekig nem szóltunk egymáshoz, csak néztünk a másik szemébe. A focista megunhatta a semmittevést, ugyanis a következő pillanatban lecsapott az ajkaimra. Mosolyogva csókoltam vissza, miután egy kicsit feleszméltem. Egy idő után már csak azt vettem észre, hogy a csókjaink közben folyamatosan kerülnek le rólunk a ruháink, és a férfi már a nyakamat puszilgatja. Annyira szerettem volna nemet mondani, de nem vitt rá a lélek, pedig tudtam, hogy mekkora hülyeséget csinálok. Már majdnem az összes ruha lekerült rólunk, mikor elhúzódott tőlem, és egy utolsó csókot adva leszállt rólam.
„Most mit csinálsz?" Ezt nem hiszem el, megint hülyét csinált belőlem ez az idióta. Annyira buta vagyok.
„Úriember leszek, és nem használlak ki. Reggelre megbánnád, ha lefeküdnénk egymással, és nem akarom, hogy utálj engem. Elég nekem az, hogy nem szóltál hozzám napokig. Tudod milyen szarul esett?"
„Neked esett szarul? Neked? Most is csak itt játszadozol velem. Csókolgatsz itt össze-vissza, de azt mondod, csak barátok vagyunk. Ha neked ez a barátság, akkor valami nagyon nem oké az értelmező képességeddel."
„Mondod te, akinek a legnagyobb problémája a korkülönbség."
„Ha egyszer engednéd, hogy normális felnőttek módjára beszéljünk, akkor már rég elmondtam volna neked, hogy már rohadtul nem érdekel, hogy hány év van köztünk. Az az egy fontos nekem, hogy ne játszadozz velem, hanem adj egyértelmű választ arra, hogy mit akarsz."
„De nem tudok."
„Sejtettem. Hát sajnálom, hogy ennyire döntésképtelen vagy. Ha megbocsátasz, én most akkor inkább aludnék." Mit sem törődve a férfival, magamra húztam a takarómat, és az oldalamra fordulva próbáltam elaludni. Pár perc múlva éreztem, ahogy besüpped az ágy, és Dominik bemászik mögém a takaró alá, majd átölel. „Aludhatsz a vendégszobában is."
„Tudom, de nem akarok. Jó éjt Ella." Egy puszit nyomva a hajamba húz magához még közelebb, én pedig a könnyeimet letörölve hunyom le a szememet. „Ne haragudj rám, amiért ekkora nyomorék vagyok."