Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

14. Amazon

Lisa szemszöge

Steve jött ki szólni, hogy kész van az ebéd. Hope és a gomba. Érdekes lehetett. Mikor beléptem a pultnak volt dőlve és undorodva nézte a nagy edényt. Nem fog enni. Majd beszélnem is kell vele. Eddig nem igazán tudtunk.

- De jól néz ki ez is! - ült az egyik székre lelkesen Clint.

Bucky ült le aztán, mellé Natasa. Majd Tony és Pepper Morgan-el a kezében. Én ültem le utána, majd Steve jött az utolsó szabad székhez mellém, de mielőtt leült megállt.

- Te nem eszel? - nézett a húgomra.

- Nem szeretem - vont vállat.

- Basszus. Erre nem is gondoltunk - csap a homlokára Clint.

- Semmi gond. Majd ha végeztetek keresek valamit - mosolya nyugodságot sugárzott, de én összehúztam a szemem.

Mikor rám nézett csillogást láttam a szemében és nem a szemüveg miatt. Beteg. Ohh, Hope. Mi a fenét csináltál megint? Nem tudom elhinni. Miért nem tud magára vigyázni?

- Ebéd után megyek a lakásokhoz - szedett először Tony Pepper-nek. - Holnap nem lesz jó, de utána mehettek.

- Helyes - jött a boldog válasz a pulttól.

- Azt tudjuk, hogy te itt sem akarsz lenni - szedett magának is Tony.

- Pedig én kedvellek - nézett hátra boldogan rá Clint. - És ez rohadtul hiányozni fog - int az edény felé.

Hope és az étel tudománya lenyűgöző, ez nekem is hiányozni fog. Ő fog hiányozni. Meglepetten néztem fel, amikor Steve elvette az én tányérom is.

- Köszönöm - hálás mosoly volt rajtam, de elkaptam a tekintetem, amikor kék szemeit az enyémbe fúrta.

- Egyébként.

Mind Natasára néztünk, aki engem és Hope-ot néztem felváltva. Tehát hozzánk van kérdése.

- Hogy éltetek ti?

- Egyszerűen?

- Értelmesebb válasz Amazon? - dünnyögte Tony.

Még Hope is mosolygott ezen a beceneven, tényleg illik rá.

- Pedig igaza van - néztem én is Tony-ra. - A családunk egyszerű volt. Anya otthon, apa tanár volt. Én is dolgoztam. Hope egyetem és a baráti társaságában mentek mindenfelé.

- Neked? Barátok? - Tony ezt valahogy nem akarta elhinni és az volt a gond, hogy a többiek arcán is ezt tükröződen. Csak Pepper és Steve nem volt értetlen ezt hallva.

- Igen - szólaltam meg újra, mert Hope nem fog. - Rengeteg barátja volt és mindig is ezt tette. Akárhol voltunk, annyira könnyen beilleszkedik. Még nekem is fura.

Az ételt bámultam. Mindig irigy voltam erre a természetére és bűntudatom van, amiért jól esik, hogy itt mégis nekem sikerült ez, pedig csak nem kellene ennyire félnie magától és mindenkivel jóban lenne itt.

- Mi ugyanarról a személyről beszélünk? - érdeklődött kedvesen Bucky.

- Igen - álltam a tekintetét, pedig láttam rajta, hogy nem hisz nekem.

- És kedves Amazonok legvadabbika - törölte meg közben Morgan száját Tony. - Hogy lettek neked barátaid? Ők is ilyen morcosak?

Kezdtem ideges lenni. Lehet ők nem tudják, de ezekkel csak mélyítik a sebet, ami már így is rajta van. Nem magától akart ilyen lenni. Hiányzik az önfeledt nevetése.