Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

17. Talán jobb

Hope szemszöge

Az üres konyhában ültem, amíg Steve be nem jött.

- Újra itt - mosolyog rám.

- Nem szoktad még meg?

- De, igen. Fura is lesz, hogy holnap mentek - húzza ki az a széket, ahol nem rég Bucky ült.

- El jött ennek is az ideje.

- Nincs itt senki. Beszélhetünk?

Aggódásom kezdtem palástolni kíváncsiságot erőltetve magamra, de bólintottam neki.

- Miért akartál annyira külön lakásba menni?

- Mert így biztonságosabb - ezt tényleg őszintén tudtam neki mondani, azt nem kell tudja, hogy ez nem a teljes igazság.

- Értem - nézett előre elgondolkodva. - Miért vagy ilyen?

Nem kell körbe írja, hogy tudjam mire gondol. A fura, bunkó énem.

- Jobb ez így számomra.

Felém fordult, de nem láthatott hazugságokat az arcomon.

- De miért Hope?

- Mert jobb. Ne akard tudni, csak jobb nekem - fordultam le a könyv felé.

- Az, hogy mindenki bunkó, lelketlen lánynak tart? - enyhe kiakadás és nem tetszés volt a hangjában.

- Az ő bajuk - vontam vállat.

Tony sietett be hatalmas sebességgel. Az arca gond terhelt volt és nem értettem miért.

- Jó hogy itt vagy. Kezdj pakolni. Mindjárt mentek.

Én köpni, nyelni nem tudtam, ahogy nekem intézte a szavait. Mi? Máris? De hát miért?

- Hogy érted ezt Tony? - tápászkodott fel Steve idegesen.

- Munka van. Még előtte el kell vinni őket. Barnes és te elviszitek Lisa-t. Nat és Clint téged Amazon.

Még be sem fejezte, de már nem volt a konyhában. Döbbenten ültem még mindig. Mehetünk?

- Ez nem tetszik nekem - suttogta Steve.

- Miért? Amúgy is erről volt szó. A házakat megnézte, nincs gond.

- Hope, az nem tetszik, hogy úgy mentek el, hogy nem voltál őszinte.

Kerültem a tekintetét. Miért tud ez a két katona ennyire észrevenni mindent? Csukják már be a szemüket!

- Szólok Bucky-nak és Lisa-nak - indult inkább ki.

Basszus, ők mennek vele. Nehogy mondjon nekik valamit ez a lány, mert kitekerem a nyakát. Még előtte úgyis beszélünk egymással és ezt nyomatékosítani fogom neki.

Gyorsan elmostam mindent és a mosogató két oldalán támasztottam meg magam. Jó lesz ez. Lisa egyedül lesz, de biztonságban. Nekem kell nagyon figyelni, de így csak nem talál meg. Bár amilyen elszánt még lehet mégis.

Az ajtó irányába fordultam, Lisa jött be aggódva és meg sem állt amíg mellém nem ért.

- Hallottad? Megyünk! - kezét az enyémre helyeztem.

- Hallottam és örülök neki. Sokkal jobb lesz.

- Jobb!? - akadt ki.

- Igen. Te biztonságban leszel, én pedig egyedül. Pontosan ez kell - beszéltem nyugodtan, hogy ne legyen ennyire ideges.

- Hope! - nyafogott elégedetlenül.

- Lisa! Ez így van jól. Talán lehet valami normális életünk. Nem kell azon aggódni, hogy pár hetet tudunk csak ott lenni. Te is alakíthatsz ki valami életet - ez fontos nekem. Lehet ő nem nyílik meg úgy, de megérdemli.