Refrain Boy |Lev × Reader - Befejezett|

one

A buszon magamat legyeztem, ugyanis a légkondi pont az utazás előtt adta be magát, így nem tudtuk használni. Kint tombolt a nyár, égetően meleg volt és hiába volt nyitva az összes ablak a járművön, még így is meg lehetett sülni. Magam mellé néztem, ahol a kettő személyes ülések voltak és próbáltam figyelni a sorozatra, amit éppen Noya nézett. A busz remegett, így nem igen láttam belőle semmit. Egész úton próbáltam én is nézni, de mivel úgy tudtam csak leülni, hogy az egyik egyszemélyesbe, ezért én leginkább kimaradtam abból, hogy Tanakaval és Noyaval nézhessem az egyik kedvenc sorozatunkat. Végül elvettem a tekintetemet a telefonról és benyomtam a mobilnetemet. Az egyik lámpánál megálltunk és amíg töltöttek be az értesítéseim, addigra oldalra néztem, ahol az emberek éppen mászkáltak a járdán. Itt voltunk már Tokióban, mindössze valahogyan ki kellett jutnunk a kertvárosi részbe. Hamar visszanéztem a telefonomra és beléptem a Messengerbe. Amikor megláttam, hogy ki is írt izgatottan, akkor elmosolyodtam és válaszoltam neki, hogy körülbelül merre vagyunk. Ők már ott voltak és minket vártak. Csak minket.

  – A Nekoma már ott van és Fukurodani is – szólaltam fel hangosan.

  – Jó, ők a városon belül élnek és bármikor oda tudnak menni – sóhajtotta Noya.

  – Igaz, nekik van egy kis előnyük – mosolyodtam el zavartan – De mi is ott leszünk hamarosan – néztem vissza a telefonomra, ahol ismét írtak nekem, mire mosolyogva válaszoltam.

  – Hányas szinten szeretnétek lenni? – kérdezett hátra Ukai–san.

  – Valahol a Nekoma közelében – biccentett Daichi és igazából ezzel mindenki véleményét elmondta.

  – Jó, akkor majd megpróbálok egy olyan szintet keresni – sóhajtotta.

  – Olyan izgatott vagyok! – zártam le a telefonomat – Úgy várom már, hogy odaérjünk a táborba!

  – Nagyon fogod szeretni! Eszméletlen varásza van ennek a tábornak! – nevette el magát Tanaka és kinézett az ablakon – Majd megmutatunk neked mindent, de elég hamar el tudsz majd igazodni szerintem.

  – Várom már nagyon. Sose voltam még ebben az edzőtáborban. Sőt, igazából edzőtáborban sem. A röpihez se értek még százszázalékosan – sóhajtottam kicsit frusztráltan.

  – Akár elhiszed ezt, akár nem, szerintem elég ügyesen tanulgatod a röplabdával kapcsolatos dolgokat. Menedzsernek pedig elég jó vagy – mosolygott felém Suga, hogy kicsit feldobjon.

  – Azért van még mit tanulnom – láttam át realisztikusan a dolgokat.

  – Mindig van mit tanulnia az embernek – rázta meg a fejét kicsit.

  – Menjünk mááááár! – nyomta el Hinata a mondatát – Miért nem váltunk már át zöldre?

  – Idióta, egy ekkora városban hosszabb a piros! – szólta le őt Tobio.

  – Meg lehet gyulladni – legyezte magát Ennoshita.

  – Ott akarok már lenni! Bokuto–sannal akarok találkozni! – nyafogott Hinata.

  – Én a barátnőjét akarom látni! – csillant fel Noya szeme.

  – Hé! – szóltam rá.

  – Csak olyan szép! – húzta el a száját Tanaka – Rohadt mázlista az a gyerek.

  – Idén összeszedek egy menedzserlányt! – kiáltott fel Tanaka.

  – Légy szíves, hagyjátok a menedzsereket! – szóltam rájuk finoman.