Vadászok I. - Ébredés

2. fejezet: A vízköpő

Alig aludt az éjjel. Egy ideig a varázskönyveket bújta, aztán ismét elővette a naplókat, reggel hatkor pedig rezgő telefonja ébresztette. A munkahelyéről hívták, és Tomi felől is érdeklődtek, miután nem tudták elérni. Andris kimagyarázta barátját, hogy csak a nappaliban hagyta a telefonját, amikor lefeküdt. Kétemberes munkát fogadott el azzal, hogy majd felébreszti Tomit, ám mivel minden szükséges folyamatot kívülről fújt, végül egyedül lépett be mindkét laptopba. A sajátján elindított egy szűrést, hátha nem kell majd magától kutatnia, hol kerülhetett hiba a kódok közé, Tomién pedig a hibajegyeket olvasgatta, hogy képben legyen a probléma megjelenésével.

Három órával később éppen Gerivel, az egyik műszakvezetővel egyeztetett, fut-e rendesen a szoftver, amikor meghallotta maga mögött a reccsenéseket. Éppen csak letette a telefont, Tomi lassan, nyöszörögve felült a padlón. Szemét még ki sem nyitotta, barna haja kócosan állt a szélrózsa minden irányába, hátán és párnáján pedig rengeteg kihullott szőrszál hevert.

Andris azonnal az asztalra készített Advilért és hideg vízért nyúlt, amit szokás szerint egy külön palackból öntött, majd Tomi mellé guggolt, a kezébe adta mindkettőt.

– Soha többé nem iszom – motyogott Tomi, aztán a szájába dobta a sárga kapszulát, és fél liter vízzel küldte le a torkán.

– Remélem, egyszer megérem, hogy komolyan is gondold.

– Mi az isten történt? – Éppen csak résnyire nyitotta ki a szemét, ami még mindig piros és puffadt volt az esti sírástól.

– Bekarmoltál, az meg rosszul működött a holdkóroddal, ezért bejöttél hozzám, és amikor ki akartalak vinni, átalakultál. Gondoltam, inkább hagyom, hogy itt aludj, mert úgysem tudtalak volna kivinni egyedül.

– Kösz. – Halvány meghatottsággal nézett Andrisra, és amikor megpróbált felállni, Andris hirtelen elfordította róla a tekintetét.

Tomit sosem zavarta, ha valaki meztelenül látta, elvégre a ruhái sosem változtak vele, amikor átalakult, sőt, gyakran darabokra is szakadtak, így visszaváltozás után mindig ádámkosztümben kellett lennie. Andris viszont nem akarta legjobb barátja testét nézni, és bár ezt többször el is mondta Tominak, a vérfarkas olyan mértékben hozzászokott már a naturális megjelenéshez, hogy rendre megfeledkezett róla, más lények hogyan szokták fogadni a pucér testek látványát.

– Egyébként ma is mész majd edzeni délután? – kérdezte Andris, mielőtt Tomi kiment volna a szobájából.

– Persze, miért? Neked is el kell menned valahová?

– Nem, nincs dolgom. Viszont szívesen mennék veled, ha nem gond.

– Szívesen jönnél? – Tomi hangjában döbbenet jelent meg, ami a következő kérdésre gyanakvásba fordult. – Gyúrni? Te?

– Azt mondtad, vigyáznom kell magamra. Ha kicsit megerősödöm, könnyebben védem majd meg magam, ha esetleg történik valami, nem?

Tomi pár másodpercre elcsendesedett, és ahogy Andris fél pillanatra felé lesett, úgy látta, komolyan gondolkozik. Végül bólintott.

– Jó, ebben igazad van. Akkor ötkor indulunk majd!

***

Enyhe kényelmetlenség lett úrrá rajta, amikor beálltak a parkolóba. Még sosem járt ilyen helyen, és kicsit talán meg is ijedt, ahogy végignézett az odabent lévő embereken. Még a nőkön is több izmot látott, mint amennyivel ő rendelkezett, a férfiak láttán pedig előre úgy érezte magát, mint fogpiszkáló az erdőben. Tanult önvédelmet, egy ideig vívott is, de tudta, ezek az alakok másodpercek alatt lenyomnák őt.