A harcos győzelme 18+ BEFEJEZETT

1. A KANOS HERCEG

Nem láttam semmit, és csak a szekér zötykölődéséből tudtam, hogy még nem érkeztünk meg. Fejemre már korábban zsákot húztak, csak a kevés fény jutott be rajta. Kezdtem azt hinni, hogy szimplán leájulok erről a valamiről, de mégis reméltem, kihúzom az út végéig.

Lehet rabszolga leszek vagy ágyas, esetleg halott, azonban minden jobb, mint leszédülni az útra, hogy összekötözött kézzel, tehetetlenül rugdosódjak a porban. Aztán megáll-e valaki, az kérdéses. Lehet csak átmenne rajtam a lóval, míg ki nem loccsan az agyam. Apám erre tuti azt mondaná, hogy legalább nem lenne sok ész, ami kárba vesszen.

Pedig sosem éreztem magam hülyének, csak ebben a pillanatban, mikor a király fiatalabb kölykeként elraboltak, és ezen tanakodom, ilyenkor valóban jogos a félelme. Örülhet, úgysem én fogok a trónon bohóckodni, hanem Damus. Én hamarabb öltöznék kurvának, majd csábítanék el jóképű férfiakat, mint lennék az uralkodója ennek az elcseszett országnak.

Apa azt mondja, minden csodás, hát, ja, érzem, éppen most visznek ki tudja, hová, remélem, legalább valaki kellőképp megbasz, hátha nem vágyik majd rám annyira az a barom Liberis. Az a nő olyan idegesítő és csúnya, hogy akkor már inkább a halál. Úgysem tetszenek a lányok, de fiúkban nem igazán utazhatok.

Már megint értelmetlenségeken gondolkozol, Asterius, mondtam magamnak, aztán behunytam a szemem. Eleve szart sem láttam, nem igazán számított, ha alszom kicsit. Kivéve az, hogy így fogsz leájulni a szekérről, közölte velem a drágaságos belső hangom.

Francba. Muszáj volt ébren maradnom, így vártam tovább, hátha eljutok valahová. Reménykedtem benne, hogy nem csak keringünk itt, mint a malomhoz kötött szamarak. Minden idő kérdése, igazam is lett, de teljesen más értelemben. Nem, sajnos nem taperoltak le, azonban a velem utazó öt fogolyból valamelyik már az őröket gyepálhatta a hangok alapján.

Ez így volt, nem is kicsit! Tudtam, mikor a lábfejemen landolt az egyik csávó feje. A nagy felfordulásban viszont nekem gőzöm sem lehetett semmiről, csak kapkodtam a tekintetem a hangok irányába.

– Gyerünk, mindenki meneküljön! – mondták a szökevények, én meg azt hittem, magamra maradtam, hogy elfeledkeztek rólam. Az esetek többségében igaz, nagy arcom volt, de ez fájt, elég szar érzés, mikor az embert ott hagyják.

– Már csak te vagy, úgy látom.

Rögtön a bizsergetően vonzó férfi hangja felé néztem, akinek az ujjai máris a kezemen lévő kötéllel babráltak. Aztán mikor azt leszedte, én magam vehettem le a fejemről a zsákot. Basszus, milyen jól néz ki! Végre nem valami zsíros hajú barom, hanem egy igazi különlegesség!

Sötétbarna, göndör haj, pont a stílusom, a szeme pedig szinte fekete. Arcra barátságosabbnak tűnt, mint a többi, de ez lehetett a színek miatt is. A lényeg, bejött, és volt annyira rendes, hogy kiszabadítson. Egy pillanatig még bámultam, hátha, mint a könyvekben, a helyszínen megfektet, mégis csalódnom kellett.

– Asterius herceg? – kérdezte meglepetten, mire hirtelenjében úgy néztem rá, mintha én magam sem lennék biztos a nevemben.

Cserébe jól kipattintotta a karom a helyéről, mikor csuklón ragadott, és elrángatott a francba. Vártam, hogy majd a legközelebbi bokorban végre megtörténik az akció, azonban ismét elkeserítően cselekedett. Gyorsan elsprintelt mellettem, amitől kishíján elvágódtam a talajon, ha nem veszem fel a sebességét, már föld ment volna a számba.

– Herceg vagyok, nem futó! – kiabáltam neki, hátha rájön, hogy amíg fogja az alkarom, vagy lassítson, vagy engedjen el, különben rángathat pofával a talajon.