Sötét Mesék Akták (I.?)

Köszönjük szépen, pihennénk... I.

I.

A jegeseső meglepő fenoménként csapott le az egyébként roppant kellemes, meleg délutánon, automata gépfegyver módjára megsorozva a terasztetőt. Jól eső felfrissülés volt ez a tikkadó melegben fonnyadó növények számára. Alexander a teraszon ült ölében laptopjával és szorgosan dolgozott, kiélvezve az egyenletes kopogást és a könnyed, esőtől hűs szellőt, mely ezüstös tincseivel játszadozott. Annyira belemerült a munkába, hogy szinte észre sem vette, ahogyan Hari kilép a teraszra, kezében két bögrével és egyenesen mellé lép, lehelyezve az egyiket a férfi előtt álló asztalra.

- Jaj, édes vagy, köszönöm szívem. – pillantott fel Alex a gépről, hogy csókot nyomjon szerelme kézfejére, aki pedig egyetlen könnyed mozdulattal lecsukta laptopját.

- Héj!

- Úgy tudtam vakáción vagyunk.

- Ez így is van.

- Akkor?

- Csak gondoltam befejezem.

- Már egy hete kész vagy, azóta polírozod.

- Sose lehet elég fényes. – vigyorgott teli fogsorral a férfi miközben kinyújtóztatta elgémberedett karjait.

- Fényes már, mint a Salamon töke, na! – kapta fel a gépet Hari, majd feldobta és ahogy csettintett az eszköz egy zöld füstfelhő kíséretében köddé vált.

- Na!

- Mint felettesed és hitvesed, hivatalosan is megtiltom, hogy a vakáció ideje alatt a munkán stresszelj!

- Mi... egymás felettesei vagyunk.

- Igen, szóval megtiltom! – mondta, s diadalittasan átnyújtotta neki az asztalon lévő bögrét. Alexander csak halkan nevetett.

- Rendben, ne haragudj, csak izgulok. Szeretném, ha jól sikerülne az előadás.

- Tudom, hogy izgulsz kicsim, de jó lesz, mindig jól megy. Így is milliószor több energiát öltél bele, mint bármelyik másik előadó fog.

- Mondjuk Ethan szerintem nem is csinált semmit, csak előhúzza majd a sármos vigyorát, meg a két babakék szemét, meg az orbitális nagy puskáját, aztán minden kadét el lesz tőle ájulva.

- Mm szerintem a te szemeid milliószor szebbek, mint Ethan szemei és a mosolyod is kilométerekkel sármosabb. – emelte meg szabad kezét és végig simította férje borostás állát – Nem is beszélve a pisztolyodról. – tette hozzá kacéran, mire férje csak kuncogni tudott, majd derekánál fogva közelebb húzta magához, engedve, hogy párja a combjára üljön. Fejét Hari mellkasának döntve pihentette és mély levegőt vett.

- Te mindig fel tudsz dobni, tudtad?

Hariel nem vesztegetett időt és kihasználva a kedvező pozitúrát rögtön bele vetette magát ujjaival a puha hajsűrűbe.

- Shu! – adta ki a hangeffektet, ahogy végig túrta férje haját – Igen, tudom. – vigyorgott elégedetten, kivillantva fogait.

Az idillt közeledő, nem kicsit ingerült léptek hangja zavarta meg, majd az ajtó hirtelen nyitódása, ami csoda, hogy nem ugrott le a zsanérokról a nagy lendülettől.

- Apa! – a hangtól mindkét felnőtt összerezzent, majd egyszerre fordultak az ajtó felé, ahol egy roppant ideges, vörös hajú, narancssárga szemekkel megáldott, enyhén szakállas fiatalember állt, kezében egy pár tépázott, csillámmal körbe szórt és agyon matricázott cipővel.

- André tönkre baszta a cipőmet!

- Az nem úgy volt! – jelent meg hamarosan a másik fiú is, testvére kiköpött mása, leszámítva a tejfehér hajat és ragyogó, kék szemeket.