Nincs más lehetőség

Káosz, mint mindig

János mindig azt mondja: „Maradj pozitív, akkor pozitív leszel!" Mint észrevettem magamon, nem fogadtam meg ezt a bölcs tanácsát, egy kicsit sem. De ez most nem lényeg. Reggel, ahogy felkeltem, úgy hallottam, mintha valaki szipogna. Kikeltem a kádból, résnyire kinyitottam az ajtót. Mivel nem volt ott senki, lábujjhegyen elindultam nevelőapám szobája felé. Résnyire nyitva volt az ajtó, ezért benéztem. János az ágyon ült, háttal nekem, össze volt görnyedve, és minden bizonnyal sírt. Lassan odamentem hozzá, és leültem mellé, de nem szóltam semmit.

- Tudod – szólalt meg. -, te nagyon hasonlítasz anyádra, sőt, rettentően. Úgy értem nem viselkedésben, hanem kinézetben! – ekkor felnevettem. Mellesleg anyukámat Liliánának hívták. – Ha úgy viselkedett volna, mint te, akkor biztos, hogy nem vettem volna el! – nevetett fel ő is. – A lényeg az, hogy nagyon emlékeztetsz rá. Lilit nem tudtam megvédeni, de téged próbálkozom. Ezért nem szeretném, hogy segíts futószárazni. Egyelőre az iskola miatt kell aggódnom miattad! – folytatta komolyra fordítva a szót.

- Nem kell vigyáznod rám, tudok magamra vigyázni! – szóltam rá, jelezve, hogy most nem veszekedni akarok.

- Hogy mész egyetemre, ha megbuksz? – kérdezte a szemembe nézve.

- Nem bukok meg, plusz a felvételit jól megírom. – mondtam bizonygatva az igazam.

- Mégis, hogy nem buksz meg, ha nem tanulsz? – feszítette tovább a húrt.

- Úgy, hogy okos vagyok. – lehetséges, hogy nem igaz, de hirtelen más védekezés nem jutott az eszembe.

- Mh... – gondolkozott. – Lehetsz okos, ha nem tanulsz, akkor semmit nem ér. – mondta ki.

- Milyen szépen, diplomatikusan fogalmaztál! – tettettem csodálatot.

- Nagyon vicces vagy! – ironizált János. – De most komolyan, légy szíves! Mit fogsz tenni? – kérdezte.

- Tovább segítek futószárazni – ekkor János sóhajtott egyet -, órák után 1-2 óráig készülök a tavaszi versenyemre, órák előtt, vagy utána tanulok egy kicsit, és minimum hármas leszek mindenből, a felvételit jól megírom, és elmegyek Kaposvárra, ahova remélhetőleg bejutok, bár kicsit félek az ötszörös túljelentkezések miatt. Körülbelül ez a terv. – foglaltam össze röviden. Igazából elsősorban Bécsbe szeretnék menni egyetemre, de nem hiszem, hogy oda bejutnék, szóval ezzel inkább nem is hitegetem se magamat, se a nevelőapámat.

- Értem... - mondta, nem nézett rám, de tudtam, hogy bár nem felhőtlen a viszonyunk, de az a mondatom, hogy elmegyek, megérintette. – És ha oda bejutsz, akkor igazából hétvégenként sem nagyon tudsz hazajönni, ugye?

- Hmh. De majd megpróbálok. De figyelj, semmi értelme ezen izgulni, úgyse jutok be, főleg, hogy semmi eredményem nincs.

- Majd meglátjuk. – zárta le a témát. – Csinálok palacsintát. És légy szíves költözz ki a fürdőből, mert a másik nem valami jó, túl kicsi ott a hely.

- Oks! De kell nutella, ugye van nutella? Ha nincs nutella akkor venni kell!

- Van nutella! – nevetett nevelőapám.

- Akkor minden jó! De szerintem nincs, tegnap előtt kerestem, amiatt, hogy azt is bevigyem magammal, de nem találtam! – gondolkodtam el.

- Mert eldugtam. – mondta nyugodtan.

- Ez most komoly? Hogy tehettél ilyet? A nutella mindennél, és mindenkinél fontosabb! – tiltakoztam mosolyogva. Tehát már nincs harag, szuper! „Várom" a következő összecsapást.