~Elmúlás~
01:39
Csönd van már,
nyugalom lehelt rám.
Többet már nem érzem tőröm,
melyet magamba döftem.
Szívem már rég múlt dobogni,
mellkasom nem emelkedik,
s esik levegőért.
Nekem már oly mindegy, vétkeztem,
de jókor érkeztem.
Gyönyörű angyalok bontják
szárnyaikat,
helyemet ölelik körbe,
majd tűnnek el a ködbe.
Egyik hegedül, másik
van sírom felett egyedül.
Kezükben beteg rózsák,
Mi ezért az ár?
Álltam egykor tétlenül,
de szavaim nem emberi
füleken ültek.
Lépteimnek hűlt helye marad,
nem leszek itt, lemaradtam.
Mások boldogan nevettek,
majd üressé lettek.
Síromra senki sem borul,
szavam ismét torkomba szorul.
De nem aggódom,
nem szólok.
Életem kioltva,
belsőm fényessége leoltva.
Ne jöjj és sírj utánam,
Az eget kifestem neked.
A reggeli csendben ott leszek,
napsütésben arcodon ragyogok.
Esőcseppként kopogtatom
majd ablakod,
Éjjelente holdfényként
ragyogok majd rád.
_______________________________________
06.15
~133 words~
YOU ARE READING
'Verseim'
PoetryEbben a könyvben a saját költeményeimet/gondolataimat írom le, előre szólok, ezek olyan versek amikben szó van az önkárosításról/depresszióról és az öngyilkosságról is. Ha úgy érzed azonosulsz a benne leírtakkal, ne félj segítséget kérni. Kitartást...
