Üdv Liverpoolban (Sz. D.)

11. fejezet

Furcsa, hogy csak másfél hét telt el azóta, hogy Dominik bevallotta az érzéseit. Úgy éreztem, mintha már jó pár hónapja történt volna az a bizonyos este. Azóta rengeteg mindent éltünk át. Sajnos Dominik viszonylag sokat volt távol tőlem a válogatott meccsek miatt, de a szerb meccs után én is haza tudtam menni Magyarországra. Amíg itthon voltunk, elmondtuk mindkettőnk családjának, hogy együtt vagyunk. Nem mondom, hogy felhőtlen volt az öröm, mert apa először kételkedve állt kettőnkhöz. Végül belátta, hogy a mi boldogságunk a legfontosabb, és amúgy is Domit jól ismeri, tudja milyen a való életben. Legjobban Benditől féltem, aki a meccsek miatt előbb tudott beszélni a barátommal, mint velem, és Szoboszlai lepcses szájának köszönhetően, már rég tudott rólunk. Elmondása szerint ő már régóta tudta, hogy egyszer egymás mellett kötünk ki, így nagyon boldog volt, hogy végre ez meg is történt. Dominik anyukája volt szerintem a legboldogabb, hiszen úgy véli, hogy én végre gatyába tudom rázni a férfit. Ezen amúgy Dominik jót röhögött, mert nem gondolta, hogy az anyukája ezt komolyan gondolja. A legjobban azonban nem a szüleinktől féltem, hanem Jürgentől. Az, hogy a csapat mit szól hozzánk, nem izgatott annyira, hiszen Trent elmondása alapján már mindenki tudta, hogy mi lesz a sorsunk, azonban Jürgen más téma volt. Ő mindkettőnk főnöke, és nem tudtam mennyire fogja díjazni ezt a kapcsolatot. Nagyon féltem tőle, de Klopp egyáltalán nem lepődött meg a bejelentésünkön. Ő, már az első nap, mikor odahívott magához, hogy segítsek Dominiknak, látott valami izzást kettőnk között. Boldog voltam, hogy ennyire támogató mindenki, és így már csak a rajongóktól kell tartanom, de Dominik biztosított róla, hogy velük sem lesz gond.

„Mi jár a fejedben?" Fáradtan néztem fel a férfira, aki csupasz karomat simogatta, miközben betakart minket.
„Csak arra gondoltam, hogy az lenne a legszebb szülinapi ajándék számomra, ha megnyernétek a meccset."
„Én mindent megteszek. Na, és mi lesz az én szülinapi ajándékom?"
„A tied?" Kacér mosollyal az arcomon bújtam ki az öleléséből, és vetettem át a lábam a derekán, majd hajoltam közel a füléhez. „A te ajándékod az, hogy egész nap azt csináljunk, amit csak szeretnél. Reggeltől estig."
„De egy mocskos nőszemély vagy." Amikor már azt hittem megcsókol, egy hirtelen mozdulattal fordított a helyzetünkön, és maga alá gyűrt.
„Most mit csinálsz?" Na nem mintha nem tudnám, de szeretem provokálni.
„Most? Megmutatom, hogy mit akarok csinálni a szülinapomon."
Alig vártam, hogy végre elaludjon, és így neki tudjak kezdeni a tortájának, amivel reggel terveztem meglepni. Szerencsére a srácokkal most is összedolgoztunk, így eléggé lefárasztották az edzésen, és hazaérve, pár óra múlva már az ágyban várta, hogy elaludjunk. Amint mélyálomba került a magyar, siettem le a konyhába, hogy megsüssem a barátom tortáját. Hajnali kettőkor mosolyogva néztem rá a kis tortára, és büszkén helyeztem be a hűtőbe. Remélem, hogy a focistának is legalább annyira fog tetszeni, mint nekem. Az ébresztőmet beállítva feküdtem vissza a férfi mellé, aki álmában is szorosan húzott magához közel.

„Bébi, te meg hol voltál?" Épp akkor léptem be a hálóba, amikor a férfi kómás fejjel felült az ágyon, engem keresve.
„Csak adtam reggelit Roadnak." A pár napja örökbe fogadott macska nagy szemekkel bámulta Domit. „Már hajnalban megtámadott, és itt nyávogott. Nem hallottad?"
„Nem, de azt igen, hogy milyen későn feküdtél le aludni. Minden rendben?"
„Ja, persze. Volt egy kis dolgom, de ne aggódj, nincs semmi baj."
„Biztos? Ugye, ha lenne bármi gond, akkor elmondanád?" Összeszorult a szívem, hogy ennyire aggódik.
„Tényleg nincs semmi. Jaj, gyere ide, te majom!" A focista hatalmas mosollyal az arcán sietett hozzám, hogy az ölelésébe vonjon. Ezt már jobban szeretem. „Tudod mit? Gyere le velem a nappaliba, van egy kis meglepetésem."
Dominik már a lépcsőről kiszúrta a lufikat, és a nagy Boldog szülinapot feliratot. Mint egy kisgyerek rohant le a nappaliba, hogy közelebbről megfigyelje a dekorációt. Én a lépcső aljáról figyeltem, és nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. A tény, hogy ekkora örömet tudtam okozni a férfinak, boldogsággal töltött el. Hihetetlen, hogy velem ünnepli a szülinapját, és mint a barátnője köszönthetem fel.
„Szóval ezért jöttél olyan későn aludni."
„Boldog születésnapot, Nik." A férfi hálás tekintettel fordult felém, én pedig a másodperc töredéke alatt karoltam át a nyakát, és húztam le magamhoz. „Tessék, ezt nyisd ki!"
„Bébi, ne már. Megbeszéltük a múltkor, hogy semmi ajándék."
„Ez csak egy boríték. Nyisd ki."
„Ez egy belépő a novemberi meccsünkre." Kissé értetlenül nézett le rám, én pedig alig tudtam visszatartani a nevetésem. „Szívem, nem tudom mennyire követed a híreket, de én is játszani fogok azon a meccsen. Nem hiszem, hogy szükségem lenne a jegyre."
„Ez nem a tied, butus. Úgy volt, hogy nem tudok elmenni, mert itt kell maradnom Liverpoolban, viszont beszéltem Jürgennel, és mivel az egyik meccsetek át lett rakva másik időpontra, így szabad az a hétvégém. Beszéltem Bendivel, és küldött nekem jegyet. Anyáék, meg a te szüleid úgyis ott lesznek."
„Olyan lesz, mint régen. Köszönöm." A legédesebb mosollyal az arcán csókolt meg. „Nagyon sokat jelent ez nekem."
„Tudom, hogy nem tipikus szülinapi ajándék, de..."
„Tökéletes. Mondjuk ezért remélem, egy másik fajta ajándékot is kapok."
„Ilyenre gondoltál?" Kacér tekintettel kezdtem el lehúzni a vállamról a köntöst, ami alatt a pár hete vásárolt piros csipke szett lapult. „Na mi van nagyfiú? Elállt a szavad?"
„De még hogyan. Azt a rohadt, ez a szett..." Ahelyett, hogy befejezte volna mondatát, inkább határozottan magához húzott, és a fenekemnél fogva felemelt, majd elindult velem vissza a hálóba, hogy ott is megkapja az ajándékát.
„Lehetek veled őszinte?"
„Persze." Érdeklődve támaszkodtam meg meztelen mellkasán, és néztem fel rá.
„Ne érts félre, és kérlek ne legyél mérges, de amikor odaadtad a borítékot, kicsit megijedtem, hogy egy ultrahang kép lesz benne."
„Hogy őszinte legyek, én is féltem tőle, hogy bármikor oda kell adjak neked egy olyan képet, de több tesztet csináltam azóta, és mindegyik negatív, úgyhogy ettől nem kell félnünk."
„De voltál orvosnál, nem? Na én akkor féltem egy kicsit."
„Nyugi, gyógyszert irattam csak fel, és mivel azt szedem, ezért nem is kell ettől félnünk, mert be vagyunk biztosítva." Megkönnyebbült sóhajjal hajolt felém, hogy adjon egy apró puszit a számra, amit én elmélyítettem. Pillanatunkat a férfi telefonja szakította félbe, amit nevetve mutatott felém. Drága legjobb barátunk hívta, aki fogadok, hogy tűkön ülve várta, hogy elrabolhassa a barátomat egy kis edzésre.
„Trent volt az. Mennem kell, azt mondta, hogy be kell mennünk a központba valamiért. Te meg leszel addig?"
„Persze, menj csak."
„Szeretlek."