Láthatatlan múlt /Marvel FF/Befejezett/

59. Tesó titok

Lisa szemszöge

Beléptem Hope szobájába. Nem nézett fel, hanem az ágyon feküdt és mély levegőket vett.

- Rosszul vagy? - szaladtam oda.

- Már jobb - lihegte.

- Mit tudok csinálni? - ültem le mellé idegesen az ágyra.

- Ne stresszelj.

- Oké.

Akkor mi a fenét csináljak? A fejét kezdtem simogatni. Régen hívás közben is történt ilyen vele, mindig sajnáltam, hogy nem vagyok ott vele.

- Mesélj - fújta ki a levegőt. - Hol voltatok?

- Elég sok helyen - mosolygok. - Minden nagyszerű volt. Steve...csodálatos.

- Ennek örülök - felemelve megfogta a szabad kezem. - Tényleg, ideje volt az a seggfej után.

- Ugye tudod, hogy nagyon bunkó dolog volt az odafent reggel? - nézek rá szúrósan.

- Összejöttetek, vagy sem?

- De.

- Akkor örülj - szorított rá a kezemre.

- Örülök, de ennek nem - húztam le a szemüvegét.

- Napok óta jól vagyok, már vártam a légszomjat és a heves szívdobogás is régen elkerült - én örültem volna, ha továbbra is elkerüli ez.

- Mi történt?

- Stresszes volt a mai nap. Nem nekem való ez - mosolyog szomorúan.

- Szép lett a hajad - két fonatba rendezte.

- Köszi, igyekeztem.

- Tony partija ugye így kilőve? - vettem fel idősebb vagyok arcomat.

- Oda amúgy sem mennék. Majd Natasát akarom megkérdezni.

- Hope, kérlek. Így ne.

- Elmondhatok valamit, amit még Steve-nek sem adsz át? - néz rám nagy szemekkel.

- Én...

- Tesó titok.

Szomorú mosoly lehetett az arcomon. Régen sok titkot osztottunk meg egymással és anya mindig ideges volt miatta. Így kitalálta ezt nekünk. Ha ezt kérjük, az tényleg közöttünk marad, ha nem akkor nekik nyugodtan elmondhatjuk.

- Halljam.

- Bucky ma kétszer is megcsókolt, sőt felfalt a szájával. A második inkább én voltam - gondolkodik el.

Mi a fene? Annyira tudtam, hogy ők ketten egyszer össze szűrik a levet, főleg az esti után.

- Aztán megtalált Jack is. Randira hívott. Elhiszed ezt? - felnevetett, de megakadt és a szívére tette a kezét.

- Hope. Nem kellene dokit hívni? - lettem egyre aggódóbb.

- Nem, a gyógyszert bevettem, más úgysem segít.

- És mi van köztetek? - kérdeztem inkább. Ez elég fontos.

- Emlékszel, amikor a tortát sütöttem?

- Persze - bár nem értettem ezt a kérdést.

- Akkor is segített és adott nekem egy becenevet.

- Bece...nevet? - ezen meglepődtem. Akkor még nem is volt köztük semmi, semmi. Nekem Steve azóta sem adott, neki meg már előtte?

- Igen. Hercegnő - forgatja a szemét.

- Te? - nevettem én is fel.

- Én sem értettem. De akkor is nagyon aranyos volt, ott akkor...