Utóirat: Utállak

17.rész

''Mélyen elaludtam''

Másnap reggel kipihentem ébredtem. Nagyon nyugodt volt az éjszaka semmi autó zaj semmi emberi zaj.
Oldalra pillantottam Will (ahogy mondta) tényleg nem volt ott mellettem. Tegnap nem volt hajlandó beavatni a hollétéről. Bízok benne, Felnőtt ember holnap lesz 22 csak tud magára vigyázni.
Halál nyugodtan lementem reggelizni és kávézni. Kihasználtam az alkalmat és a csendet ezért neki álltam az egyetemi beadandómnak. Alapvetően nem szoktam utazás alatt tanulni de még mindig jobb mintha oda ragadnék a tévé elé.
Amikor már majdnem végeztem a beadandóval ajtó nyílásra lettem figyelmes.
Will volt az.
-Jó reggelt hercegnő.-hajolt fölém és lágyan megcsókolt.
-Szia! - pattantam fel, hogy megölelhessem.
Hirtelen felsziszent.
-Mi a baj? - nézek rá aggódva.
-Semmi csak.... - a karját kiveszi a kezemből.
-Akkor? - nézek rá kérdően.
Hátrébb lépet és levette a pólóját.
-Ígérd meg hogy nem kapsz szívinkfartust. - nevetett.
Időm se volt vàlaszolni mert azonnal megfordult.
-Will.... - lépetem közelebb. -Ezt miért? - simítottam végig az ujjam a még fóliával védett tetováláson.
My love princess
            -A

Ez állt a tricepszjén.
A szemem könnybe lábat. Gyorsan letöröltem.
-Hercegnő... - lépet közelebb és az állam alá nyúlt, hogy rá nézzek. - mi a baj.
-Nem tudom mit mondjak... - szipogtam. -Egy tetoválás kockázatos de egyben olyan megható, hogy csináltattál egy rólam szóló tetoválást de miért? - bukott kibelőlem.
Nagyon is örülök ennek a tetkónak de mi van ha később megbánja és én leszek az oka.
-Azért csináltattam... - kifújta levegőt. -mert szeretlek, Aurora. Te vagy az én királysàgomba a hercegnő.
Te vagy az én kiràlyságomba a hercegnő.
Oda léptem hozzá közel úgy, hogy ajakaira tudjak suttogni.
-Mi lesz ha megbánod? -néztem mélyen a szemeibe.
-Tudom, hogy sose fogom. - csókolt meg.

Másnap reggel a kanapén keltünk. Tegnap déltől hajnalokig sorozat maratont tartottunk. Modern család, már vagy ezerszer láttam az összes évadot de megunhatatlan.
-Jó reggelt. - simogattam Will mellkasát.
-Szép jó reggelt. - befordított maga alá majd megcsókolt. Elkezdet lefelé haladni a nyakamon majd a hasamon amikor megcsörrent a mobilom.
-Baszki! - kerestem.
-Miért pont most? - mászott le rólam Will.
-Szia Lucy! - szóltam bele. - Hé-Hé lassabban beszélj nem értem! Micsoda? Mond hogy csak viccelsz? - döbbentem le Will is felkapta a fejét.
-Lucy nyugodj meg! - a homlokomra tettem a kezem. - Mindjárt ki találok valamit addig is lèlegezz!
Will felé fordultam.
-A bátyám korházba szállították. - küzdöttem a könnyeimmel.
- Héj! - öleltem meg Will. - Mi történt.
-Emlékszel az üzenetre amit Lucy mutatott, hogy az exem zaklatja? - nyeltem egy nagyot.
Will bólintott.
-Persze, hiszen én küldtem embereket, hogy intézzék el azt a mocskot.
-Tudom Lucy utána mesélte, hogy abba hagyta a zaklatást de most.. - szipogtam. - újra kezdte, csak durvább verzióba.
-Ezt hogy érted? - simogatta  a hátam.
-Lucy azt mondta hogy pár napja elkezdte követni az iskolából haza felé és most oda ment a házhoz... - mély levegő.
-Aurora... - szólt rám ingerülten.
-Oda ment a házhoz... - sírtam. -Lucy szólt a bátyánnak aki összeverekedett vele. - temettem az arcom a kezembe. -Lucy azt mondta, hogy elájult.
-Aurora... - az arcom a kezébe fogta.
-Csak ott akarok a családom mellett lenni Will. - sírtam.
-Indulunk haza! - indult meg fel, hogy össze pakoljon én csak  remegve ültem a kanapén.
-Gyere! - Will felkapott ès úgy vitt ki a kocsihoz.
Egész úton csak néztem ki a fejemből.
Will a kezét végig a kezembe tartotta egy pillanatra se engedett el.
Azt mondta valami gyorsabb úton megyünk ami másfélóra alatt be is vitt minket Los Angeles belvárosi kórházába
Amint kiszálltunk egyből megragadtam Will kezét.
-Köszönöm, hogy velem jöttél! - bújtam hozzá.
-Nem hagylak magadra, soha többet! - suttogta majd kinyította az épület ajtaját.
-Jó napot! Kihez jöttek? - nézet fel a pult mögül barátságosan a recepciós nő.
-David Twicehoz jöttünk ő a bátyám! - doboltam idegesen a pulton.
-112-es szoba! - adta vissza a személyim.
Roham léptekkel húztam magam után Willt míg nem beértünk a 112-es szobába ahol David feküdt.
Anya, Apa és Lucy körülötte ültek.
-Anya... - böktem ki végül.
Anya azonnal felpattant és át ölelt.
-Aurora... - törölte a könnyeit. -Hogy-hogy itt vagytok? Nem elutaztatok?
-Lucy elmondta mi történt egyből jöttünk! - sóhajtottam.
Anya oda ment, hogy Willt is üdvözölje.
-Hogy van? - léptem oda a többiekhez.
-Az orvos szerint túl van az élet veszélyen de lélegeztető gépen tartják még. - nézet rám apa.
-Az egész miattam van.. - ültem le a mögöttem lévő székbe.
Mindenki felém fordult.
-Miattam van itt David.. - szipogtam.
-Hé! - gugolt le mellém Will. - Ez nem igaz!
-Ha már akkor feljelentettem volna amikor kiderült, hogy zaklatja Lucyt most nem lennènk itt. - arcom a kezembe temettem. -Egy idióta vagyok! - sírtam.
-Aurora! - Will az álam alá nyúlt, így a kezeim elvettem az arcom elől. - Nem a te hibád, nem tehetsz arról, hogy ez a Henry egy pszchiopata. - megfogta a kezem. - Nem vagy idióta! - csókolt meg.
-Igaza van Aurora! - lépet mellèm Lucy. -Nem tehetél semmit.
-De ugye nem hal meg? - töröltem a könnyeim.
-Nem már nem, de a bordája eltört. - nézet végig rajta apa. -És vár rá 3 műtét is de rendben lesz.
Teljesen összeroppantam. Még csak délelőtt 11 óra volt de én màr túl voltam három pánikrohamon és négy idegösszeroppanáson.
Amint az orvos megjött anyáék kimentek beszélni vele Lucy is velük tartott.
Csak David kezét fogtam Will pedig a hátam simogatta.
-Annyira Sajnálom David! - sírtam. -Annyira sajnálom.
-Ohh hercegnő! - simogatta a vállam Will. -Minden rendben lesz.
-Nem lesz - szipogtam. -Ezutàn már nem lesz semmi se ugyan olyan.
Ami ezután bukott kibelőlem azt még én is alig akartam elhinni, úgy látszik a harag és a bánat nincsenek jóba egymással.
-Persze te ezt úgyse érted.. - bukott ki belőlem hirtelen.
-Már miért ne érteném? - fordított maga felé Will.
-Te nem tudod milyen egy ilyen családba felnőni.. - a szavak még mindig gondolkodás nélkül jöttek ki belőlem.
-Egy milyen családba? - kérdezte ingerülten.
Csak hallgattam. Ekkor realizálódott bennem mit is mondtam az elmúlt öt percben.
-Hogy milyen egy boldog családba felnőni? - kérdezte haragosan.
-Will... - kezdtem de a szavamba vágott.
-Hát persze, hogy nem tudom. - pattant fel. -Az anyám meghalt apámnak a felesége egy elbaszott csitri a nővérem oda állított a házam elé pár hónappal ezelőtt, hogy szeretné ha keresztapja lennék a gyerekének de előtte elvolt tűnve öt évre az apám amióta betöltöttem a tizennyolcat tesz rám, aki egyedül normális ebbe a családba az a kishúgom.. - a szemei könnyeztek.
-Will... - felálltam és oda léptem hozzá. -még nem tudod milyen de majd én megmutatom. - megakartam csókolni de elhajolt.
-Haza megyek... - lépet hátra. -maradj a bátyáddal. - azzal sarkon fordult és kiment a kórteremből. 
-Az orvos szerint minden rendben és lassan az altató is kimegy belőle. - lépet be boldogan anya. - Hát Will? Hol van?
-El kellet mennie. - néztem anyára. -sürgős dolga van. - mondtam.
Nem akartam még ezzel is fárasztani őket.
-Összevesztetek? - húzta fel a szemöldökét anya.
-Hát... - na jó anyu úgy ismer mint a tenyerem tudja ha valami nincs rendjét.
-Mi történt? - ült le mellém.
-Olyan dolgot mondtam neki, amit nem gondoltam komolyan. - sóhajtottam.
-Mit.
-Azt hogy... - hangom elcsuklott. - hogy nem tudja milyen egy boldog csalàdba felnőni.
-És te voltál olyan hülye kislányom, hogy nem mentél utána? - nézet rám anya kérdően. - akkor nyomás!

A Lokátor szerint a parkba van. Így elindultam arra gyalog. Mivel elvitte a kocsit arra fele meg nem megy tömeg közelekedés így ez volt a legjobb megoldás.
-Will. - kiáltottam. - Hol vagy?
Felhívtam és egy telefon csörgésre lettem figyelmes a hátam mögött.
-Mit csinálsz itt Aurora? - a vérem is megfagyott. A hangja fenyegető és ijesztő volt. Lassan megfordultam és felnéztem rá.
-Will... - mély levegőt vettem. - beszélhetünk?
Csak bólintott.
Közelebb léptem egy lépést felé de még mindig tartottam a távolságot.
-Amit a korházba elkezdtem nem fejeztem be... - piszkàltam a körmöm. -Tudom hogy nem tudod milyen boldog családba felnőni, még nem tudod.. - még egy lépéssel közelebb léptem. - De én szeretném neked megmutatni, hogy milyen. - még egy lépéssel közelebb. 
-Aurora.... - ő is tett egy lépést felém.
-Annyira sajnálom amit az előbb mondtam. - megint közelebb léptem. - úgy látszik nekem a harag és a bánat nem fér össze együtt. - enyhén nevettem.
Will még közelebb lépet és lehajolt hozzám.
-Nagyon pipa vagyok rád.. - suttogta az ajkaimra. - de valahogy közben mégis szeretlek. - ajkát lágyan az enyémhez tette.
Lassan bele-bele harapot és csak falra az ajkaim. Nem érdekelte hogy a parkban már mindenki minket néz csak habzsolt és habzsolt tovább.
Levegő hiány miatt szétválltunk.
-Szeretlek Aurora Twice! - súgta.
-Szeretlek William Hudson! - csókoltam meg újra.