Nincs más lehetőség

Az utolsó nap

Mikor felkeltem egyedül voltam egy szobában. Egy idegen szobában. Jaj, nekem. Kikeltem az ágyból, és résnyire kinyitottam az ajtót. Emeleten voltam, így nem vette észre senki, hogy felkeltem. Igen, egy csomó ember, pontosabban egy csomó másnapos fiú volt lent. Mikor visszacsuktam volna az ajtót, épp elsétált előttem valaki. 2 lépés múlva megállt.

- Jó reggelt. Nem kell félni, csak nem akartalak a parkban hagyni. – mondta háttal nekem. Szóval akkor valószínűleg ő volt ott tegnap. Ekkor jöttem rá, hogy nem is láttam a fejét, mert a száját, és orrát eltakarta egy fekete maszk, a feje többi részét pedig a kapucni.

- Basszus! – kiáltottam fel, mire mindenki felém fordult. - Öhm... - ennyit bírtam mondani, és becsaptam magam mögött az ajtót. Gyorsan felkötöttem a hajam, majd nyúltam a telefonomért, de nem volt ott ahol hagytam. Hirtelen felindulásból kimentem a szobából, és megragadtam az idegen fiú csuklóját.

- Hol a telefonom?! – kérdeztem mérgesen.

- Biztonsági ellenőrzés. – jelentette ki lazán, és a levegőbe dobta a készüléket. Majdnem szívrohamot kaptam, mert azt hittem ledobja a földre, de elkapta.

- A telefonom a magánügyem! – folytattam felháborodva. Hallottam, hogy mindenki rajtunk nevet, de akkor nem nagyon érdekelt. Mi van, ha feloldotta?

- Hát, ez igen szomorú! – szólalt meg egy másik fiú gúnyolódva. Mielőtt bármit is mondhattam volna, az a srác, akivel a parkban voltam, odaadta a telefonomat, és kivitt az épületből.

- Nem köthetsz bele mindenkibe, csak azért, mert gúnyolódott rajtad egy kicsit. – mondta, amint kiértünk. – Ezek nem átlagos emberek, akiket simán meg tudsz verni! Ők győznek le téged, nem te őket. – folytatta, miközben a motorjához vette elő a kulcsot. Félig elfordította a fejét.

- Ne grimaszolj, nem áll jól. – mondta. Upsz... De hát mit tudok tenni? Nyilván erre csak forgattam a szemem.

- Azt se tudom ki vagy, hagyjál már! – nevettem fel.

- Az vagyok, aki pontosan tudja, hogy most hova vigyen. – ült fel a motorra.

- Mi van? – kérdeztem felháborodva. Mégis honnan tudná hova kell vinnie? Ezt nem értem.

- Ha jól tudom, a kedves barátod hamarosan elmegy, nemde? – kérdezte titokzatosan.

- Tudod mit, inkább sétálok! – háborodtam fel. Semmi kedvem nem volt egy ilyen beszélgetéshez.

- Oké, nekem nyolc. – vonta meg a vállát, és visszament. Körül belül 10 méterre megláttam azt, amire most szükségem volt. Legalábbis azt hittem, hogy szükségem van. Megragadtam a graffitis dobozokat, és elkezdtem a házuk falára megcsinálni a remekművemet. Mikor végeztem elégedetten néztem meg a festményem: fekete bő pulcsis, fekete nadrágos lány, ördög szarv, kapucnija az arcába lóg, és körülötte kör alakban a szöveg: I found you. Sorry or not? I hope you have a good night. If you hear a sound, relax, it's just me. Véleményem szerint nem valami ijesztő szöveg, és nem is sokszor csináltam ezt, de szerintem jól sikerült az ember, szóval, ja, tetszik! A fejemre húztam a kapucnit, és ráültem az otthagyott motorra, mikor beindítottam kirohant egy ember, és mikor elolvasta a szöveget káromkodott egy sort, mire mindenki más is kirontott. Mikor utoljára még hátra tudtam nézni, láttam, hogy az a srác, akivel a parkban is találkoztam metálvillát mutat a kezével, és nevet. A többiek káromkodnak, és egy kicsit leszidják azt a srácot is, hogy „ebben mégis mi a vicces?!", aztán mikor rájöttek, hogy csak az ő motorját loptam el, kinevetik. A barátok már csak ilyenek, nem? De nem mintha foglalkozna velük, ő is nevet. Már csak le kell valahogy mosniuk a falukat...

*

Úgy döntöttem, mégis benézek Bencéhez. Ahogy meglátott felém rohant, és átölelt.

- Bocsi tökmag a tegnapiért, csak tényleg hirtelen nem tudtam mit reagálni. – mondtam szomorúan. – Amúgy mikor is mész? – kérdeztem, mielőtt jobb lenne a hangulat.

- Holnap... - sóhajtott, és ismét sírva fakadt. Hogy mi?! Mikor?! Nem lehet! Az túl korán van! Ebben a helyzetben mégsem szabadott ezt kimutatnom, nekem kellett az erősnek lennem, hogy boldogan búcsúzzunk el, egy jó nap után.

- Figyelj! Ha szeretsz valakit, örökre ott lesz veled, emlékszel? – kérdeztem, és leguggoltam elé, mint ahogy az első találkozásunkkor is tettem.

- Aha... - mondta szipogva.

- Na, akkor mit szólnál hozzá, ha ma egy nagyon jó napunk lenne, és holnap kikísérnélek a vonatállomásra? – kérdeztem lelkesedést tettetve.

- Az jó lenne! – jött meg a kedve Bencének. - Activity? – kérdezte izgatottan.

- Legyen! – válaszoltam mosolyogva. Sírni lett volna kedvem, de nem lehetett. Activity után még egy csomó vicces dolgot csináltunk, aztán közeledett az este, és hazamentem.

- De ugye eljössz? – kérdezte még utolsó pillanatban Bence.

- El. – bólintottam, és hazaindultam.

*

Amikor hazaértem János már aludt, de a kanapén, ezért rátettem a karját a vállamra, és felvittem az ágyába, majd én is lefeküdtem. „Legjobb" érzés, amikor sírva alszol el, és még igazából aludni sem tudsz, mert bedugul az orrod, ezért ki kell menned zsepiért, amitől felébredsz, és újra meg kell próbálnod elaludni, de persze nem megy, mert megint eszedbe jut az a rossz dolog, ami történt, vagy történni fog veled, így megint elkezdesz bőgni, míg végül sok kínlódás után valahogy elalszol.