L'italiano

I. rész

Az egész egy átlagos reggellel kezdődött a téliszünet utáni első napon.
Kedvtelenül vágtam be a tesicuccom a szekrényembe, miközben hatalmsakat ásítottam. Nem aludtam valami jól. Aztán amikor bevágtam a szekrényajtót, ami a zajos folyosón alig hallatszott, aztán vállamra vettem a táskámat és elindultam a termünk felé, de aztán megálltam.

Ez nem ilyen „első látásra szerelem" csak megállapítottam, hogy a termünk előtt alló zenét hallgató fiú nagyon helyes. De nem próbáltam meg azonnal haverkodni vele, mert szerintem nagyon gáz, ha egy lány nyomul. Tehát csak messziről megfigyeltem őt.

Göndör koromfekete haja volt, szürkéskék szeme és fekete kapucnis pulcsit húzott, ami nagyon jól állt neki. És.. olasz vonások. Csak nem.? Majd talán megpróbálok vele a szünetben beszélni, lehet, hogy vele végre tudok beszélni olszul. Odamentem az osztálytásaimhoz

-ki ez? -néztem a fiúra, aztán Annára, aki sejtelmesen elmosolyodott. Jaaj, több komolyságot! Utálom, ha valakivel piszkálnak valakit

-ő egy új gyerek. Olasz, Eszter, tényleg jól hallottad, olasz. Téliszünetben jöttek haza, anyja magyar, apja olasz. És az osztálytársunk.- mosolygott rám mégsejtelmesebben. Húú. Vele tudok majd beszélni.
Hát tényleg olaszmániás vagyok, valamiért engem is elkapott ez, mint ahogy a szüleimet is. Mondjuk ők nem voltak ennyire benne.

-hát akkor tényleg beszélek vele.. -mosolyodtam el, de igazából nem voltam boldog. Mert minek? Ha otthon vár az elkényesztetett kishugom és az övéhez képest jó kicsi szobám.  Mindegy. Osztályfőnökivel kezdtünk, ami szerintem jó ötlet hétfő első órában, mert akkor mindenki punnyadt.

-MENJETEK BE!!- üvöltötte az osztályfőnökünk, egy magas, öreg férfi, akinek hatalmas volt a hangja, de igazából jófej volt. Már hozta is a kulcsot, kinyitotta a teremajtót és betessékelt mindenkit. Ledobtam a táskám az első padba. Igen, komolyan oda kerültem Ferike mellé, aki a legkisebb volt az osztályban.

Ültethettek volna az utolsó padba, onnan is tökéletesen kilátok! Mindegy, kár nyavajogni, mert úgyis ottmaradok. Addig is halálra röhögtetem Ferikét, aki úgy röhög, hogy majdnem megfullad és ezt órán teszi.

Ferike jógyerek módjára kiszedte cuccait a táskájából és katonás sorrendbe rakta őket, neki volt még osztályfőnöki-füzete is. Én kirángattam tolltartómat és a mindenes füzetemet, amiben volt órai munka, amikor nem volt valamilyen órán füzetem, voltak jegyzetek és voltak rajzok. Óvatosan hátrafordultam és igen. Az olasz fiú mögöttem ült, lazán hátradőlve a székén zenét hallgatott

- GYEREKEK! Ma kutúráltan unatkozhatnak! Tamás viszont kijön és megmondja, miért nem írt a füzetébe egy napon át és miért piszkált egy kilencedikest elég sajátos módon!- Tamás és haverjai összeröhögtek mögöttem, ők a harmadik padba kerültek, sajnos túlságosan is szemelőtt. Kibányásztam táskámból a zenelejátszómat, fülembe raktam a fülhallgatót és elindítottam a lejátszást. Éppen Avril Lavigne énekelt egész jó hangon, de volt a zeneljétszóman nagyon sok fajta zene, köztük Linkin Park, Green Day, de legfőképpen Fall Out Boy

Nyolcadikban olvastam a Szent johanna Gimit, és abból meghallgattam egypár szereplők által kedvelt zenét, rájöttem, hogy jók, így letöltöttem őket. Az olasz nyelvűre állított zenelejátszómat nyomkodtam, amikor hirtelen valaki megbökött hátulról. Leállítottam a zenét és hátrafordultam. Az olasz fiú volt.

-ciao. -köszöntem neki olaszul, mire arcán megjelent egy apró félmosoly és olaszul kezdett hadarni, ráadásul nagyon jó kiejtéssel, sőt talán még Szicíliai tájszólással is. Na erre nem tudtam mit válaszolni. Miután végzett mondandójával mégjobban elmosolyodott és újra hátradőlt a székén. Visszafordultam a padomhoz, de a zenehallgatást meguntam, így a hallgatózó, leskelődő Ferike felé fordultam -hé, hé! -böktem meg a karját