L'italiano

IV. rész

-Eszter!! Fanni itthagyott valamit! -nyitott be anyám a szobámba frissen üdén hajnali fél hatkor.

-oké. De engem ez egyaltalán nem érdekel, mondjuk később sem érdekel, hogy Fanni mit hagyott itt. Jelenleg aludnék, de most nem tudok. Pedig hatkor kelnem kéne, hogy tudjak kajálni és iskolába menni. Nem önszántamból. -dörzsöltem az arcom és újra becsuktam a szemem, de bem bírtam aludni, pedig anyukám már kiment a szobából. Ma felelünk biológiából! És én meg egész délután a kedvenc zenéimmel foglalkoztam, mert nem bírtam koncentrálni. Hú, de jó, ha pont engem szólít. Felpörögtem, ezért kikászálódtam az ágyból és többször megszédülve, alig látva elindultam a szekrényem felé. Felvettem egy kicsit bő fekete pulcsit és egy farmernadrágot, aztán kibotorkáltam a fürdőszobába fésülködni és valahogy "felfrissíteni" fáradt arcomat. Na jó, ez nagyon hülyén hangzik. Utána leszenvedtem magam a lépcsőn a konyhába

  Fél hétkor már indulásra készen álltam, felhúztam ásványokból készült karkötőimet és bakancsomat, de még nem kellett menni. Hiszen elvileg héttől van nyitva az iskola. Újra belenéztem a biológia füzetembe és semmi sem változott tegnap óta, ugyan olyan unalmas és nehéz, semmit nem bírok belőle megjegyezni. Aztán megláttam Fanni kulccsomóját az asztalon és mérgesen elmosolyodtam. Oké, ha itthaogyta, akkor visszaviszem neki. Fél hétkor. Hátamra vettem a táskámat, zsebre raktam Fanni kulccsomóját és kimentem az ajtón, miközben hallottam ébredező hugom hangos kiabálását. Fejből tudtam, hogy merre lakik, tíz perc alatt már a lépcsőn lépkedtem fel, aztán amikor felértem volna a lépcsőn ösztönösen megálltam. Rosso és Fanni egymással szemben álltak és beszélgettek. Olasz osztálytársam mosolyogva lazán fogta táskája pántját, miközben hallgatta, amit Fanni vihogva mond, tiszta piros a feje és zavartan vihog. Mi a..? Ez komoly, hogy Rosso nem megy tovább, hanem hallgatja, amint Fanni mesél?! Én azt hittem, ennél normálisabb. Vagy tényleg neki is tetszik Fanni?? Végtére is Fannira sok lány irigy, mert megkap sok drága ruhát, meg aztán hosszú fekete haja van és még minden, ami egy fiúnak tetszhet, de a személyisége egyszerűen irritáló. Soha nem viszonoz semmit, nem illedelmes és nagyon nagy néha a képe, kihasznál mindenkit, akit ki lehet és még sorolhatnám, alig van jó tulajdonsága.

-oké, nem akarlak titeket zavarni, Fanni ittvan a kulccsomód- néztem rájuk, gyorsan Fanni kezébe nyomtam a kulcsát és eltűntem onnan.

-ő általánosban a legjobb barátnőm volt, tök jófej, igeeen, sok közös emlékünk van, mindeen! Ó, hogy neked az osztálytásad! Ó és mögötte ülsz? Dejóó!- hallottam még Fanni süvöltését, aminek a szerencsétlen lakók biztos nagyon örvendeztek.

Mondjuk már lehet, hogy nem hallják, mert már megsüketültek. Az iskola felé vettem az irányt, miközben valamiért ideges lettem. És az nem a dolgozatok miatt volt. Féltékeny nem lehetek, hiszen Rossoról csak megállapítottam, hogy igen, nagyon jól néz ki, de nem szokásom ítélni a külső alapján. Meg amúgy is.. ha összejön Fannival, akkor sem leszenk együtt sokáig, mert Fanni tökéletesen kibírhatatlan!

Bennt az iskolában levágtam magam a folyosón egy padra, kirángattam a táskámból a mindenes füzetemet, lapoztam és elkeztem mindenfélét rajzolni. Sötét, kihalt volt az iskola, alig volt még valaki bennt, mondjuk ki a franc akar már fél nyolckor ebben a nem túl kellemes épületben lenni? Két évfolyamtársam a szekrényeknek dőlve szerették egymást, rajtuk kívül még egy másik évfolyamtársam bakancsos lábát keresztbe téve görnyedt a könyve fölött, sötétbarna tincsei a szemébe lógtak és fekete kapucnis pulcsit viselt. Láttam rajta, hogy rosszul van és ez miatt lett emós. Teljesen kizárta a külvilágot, úgy tanult vagy mit csinált.

…

Fáradtan pakoltam be másnapra a táskámat és legszívesebben győzedelmesen üvöltöttem volna, hogy befejeztem a rohadt sok házit. Levágtam a táskámat a földre, elnyúltam az ágyon és bekapcsoltam a zenelejátszómat. Már kilenc elmúlt, rengeteget szenvedtem a házi feladatokkal, tanulással, de KILENCRE elkészültem. Tanulás közben vacsoráztam, mert Sári óriási hisztit csapott az asztalnál. Elmentem fürdeni és fogatmosni, aztán bedőltem az ágyba és egy órán át nyomkodtam a zenelejátszómat, miközben nem járt végre a fejemben az iskola. Semmi stressz, nem érdekelt, hányas lesz bármilyen dogám, nem idegeskedtem semmi idióta cetlin.. de valamit még a zenehallgatással sem bírtam kiverni a fejemből. Fannit. Rosso ma is normális volt velem, ma is nagyon jól nézett ki és ma is együtt mentünk ki szünetre. De én nem bírtam akkor sem túltenni magam, láttam a szemem előtt, hogy ott beszélgetnek, és ez tényleg OLYAN beszélgetés.

Láttam ahogy Rosso végig Fannit nézi, nem is néz máshová, jaj, ezek egymást nézték. Miért gondolkodok egyaltalán ezen? Miért érdekel engem, hogy ők mit akarnak egymástól? Rossot nem ismerem még annyira, csak annyit tudok, hogy olasz, egyetértünk abban, hogy rossz az iskola és a téli időjárás. Ennyi. Mondjuk Fanni mégkevesebbet tud. Dehát ez őt nem állítja meg. Hirtelen elkezdett csörögni az éjjeliszekrényemen lévő telefonom. Fanni. Mi az istent akar fél egykor!?

-mit akarsz?! -vettem fel nem túl kedvesen a telefonomat, mert zenét akartam hallagtni, nem pedig vele beszélni.

-ú. Ő. Jaj, bocsi. -nyögdécselte- oké, két nap múlva el kell jönnöd hozzám, mert az olasz fiú kedves velem, mint ahogy te is láthattad! Kérleeeek! Adj tanácsot, neked már volt barátod, KÉRLEEEEEK!!- Ordította teljes izgalommal, mire azonnal eltartottam a fülemtől a telefonomat. Mit üvölt ez itt este!?

-először is ne rikoltozz itt! Ha Sára felébred miattad, én nem tudom mit csinálok veled! Oké. Eljövök, nem találok rá kifogást. -jelentettem be fáradtan, mire ferordított, én meg nem bírtam lehalkítani a telefonom, mert már így is a leghalkabb volt

-ÁÁ! KÖSZIIIIIIIII!!!! -üvöltötte el magát. Szegény szomszédok szerintem már öngyilkosak akarnak lenni.

-aludnék. -szóltam bele, mire ő mérgesen kezdett lélegezni és lerakta. Végre. Elkezdtem verni a párnámat, aztán amikor már nem olyan volt, mindha kősziklán aludnék, ráhajtottam a fejem és próbáltam nem rájuk gondolni. Nem tudom, mi ütött belém, de nem akartam őket együtt..