L'italiano

VIII. rész

A fülhallgatómat a hajamba rejtetve hallgattam egy nagyon jó Paramore számot, amit Kata küldött.

Nagyon jó volt, passzolt is a hangulatomhoz, az énekesnőnek jó, csalódott hangja volt.

Mögöttem Rosso beszélgetett a mögötte ülő fiúkkal, Ferike szorgosan körmölt mellettem valamilyen hazifeladatot, hihetetlen, hozzánőtt szerintem a kedvenc tolla a kezéhez és folyton írnia kellett, vagy valami ilyen történt vele.

Most valamiért eszembe jutott az a nap, ami nem volt régen, akkor találkoztam a mögöttem ülő olasszal először és akkor még milyen jóban voltunk.. sokat beszélgettünk olaszul, nagyon jó volt, hogy van valaki, aki végre értelmesen viselkedik velem. De most. Nem tudom. Fanni tehet mindenről!

Annyira nem szimpatikus a folytonos hajdobálása és hogy mindent csak nagyon hangosan tud csinálni; üvöltve beszél, ordíttatja a zenét, kiabálva ilyed meg, nagyon hangosan örül.. szegény szomszédok. Najó. Fannira nem rághatok be emiatt.. hiszen csak beleszeretett Rossoba, ahogy sok lány tette már, mert az olasz igen helyes. Elfogadom, hogy Itáiában is imádták a lányok.

Miközben ezen gondolkoztam, a tanár folyamatosan beszélt valami osztálykirándulásról, amire nem volt kedvem menni. Az értelmes osztálytársaim biztos bömböltetni fogják a hatalmas JBL-t, semmit nem tudsz hallgatni, mert azok megosztják veled szívesen a saját zenei ízlésüket.

Annyira el tudok kalandozni..  nagyon rossz ez, mert nem tudok ez miatt tanulni, mert teljesen máson gondolkozok, mint például a matekon, vagy éppen mi van.

Osztályfőnöki volt, így mindenki kiereszetette a hangját mindenki szépen üvöltve beszélt. Komolyan jó zenét hallgattam, Katának is nagyon jó zenéi vannak.

Fejemet a padra hajtottam, miközben valamiért csak azon a napon járt az eszem, amikor Rossoval találkoztam. Milyen jó volt akkor, még nem láttam Fannit régóta és nem is hiányzott. De én.. én szeretnék az olasszal barátkozni. És ebben a Fanni sem akadályozhat meg! Hátrafordultam

-de te.. Olaszország melyik részéből jöttél? -kérdeztem. Jaaj, most az lenne a legjobb, ha komolyan azt mondaná, hogy nem olasz, csak tanult és nagyon jó a kiejtése

-Palermoban születtem és ott is laktam. - válaszolta, aztán visszafordult a többi fiúhoz. Akkor azért ilyen nehezen érthető a kiejtése, mert Szicíliai. Oké.. Átváltott a zenelejátszóm egy Fall Out Boy számra, a Thanks for the memories-ra, nagyon jó volt, hát igen, köszönöm az emlékeket, amikor még Rosso nem volt Fannival, állandóan csak erre bírtam gondolni.

Újra padra hajtottam a fejemet, a többi lány a hátsó padban szelfizett pókemberes, meg arcpakolásos filterrel a fejükön, a tanár magyarázott, Ferike befejezte a körmölést és kihúzta magát, hogy megcsinálta a matekházit. Grat.

Beállítottam azt a számot folyamatos lejátszásra és lehunytam a szemem, miközben próbáltam nem elaludni..

Kicsöngettek az ofőóráról, mindenki kiözönlött a teremből, én mentem ki utoljára, de megláttam Rossot nem sokkal előttem

-miért pont Fanni..? - suttogtam, pont úgy, hogy csak ő értse, tudtam, hogy nincsen vesztenivalóm...

-már nem azért, de ehhez mi közöd? - vágta rá egyből olyan hangon olaszul, hogy attól összerándult a gyomrom és egy nagyon durva sírós zenére gondoltam..

-semmi, de komolyan, még a teljes nevedet sem tudja, annyira nem... Hangos, kibírhatatlan, fárasztó, idegesítő, én csak tudom, mert 8 éven át a legjobb barátnőm volt..!- hajtottam le a fejem. Nem mertem a szemébe nézni

- hadd döntsem már el én, hogy kivel vagyok, oké? - kérdezte megint azon a hangon, ami olyan érzéseket ébresztett bennem, mint amikor megláttam őket..- egyébként pedig honnan tudod, hogy együttvagyunk?

-látványos - meredtem rá vegyes szomorúsággal és haraggal, mert megint eszembe jutott. - először akkor láttalak meg titeket, amikor Fanni kért valamit, én pedig felmentem hozzá, de tovább nem jutottam, mert megláttam, mit csináltatok és inkább nem zavartam- forgattam a szemem

-rendben, akkor láttál, amit láttál, minden igaz, semmi, de semmi közöd hozzá, hogy kivel vagyok. - nézett mélyen a szemembe és otthagyott.

Fájtak a szavai, de nagyon, annyira megsemmisültem, hogy most nem gondoltam semmire, csak arra, hogy otthon megint bőgni fogok, ha nem tör ki belőlem most, mert kell, nagyon kell, tudom, hogy nem kéne, de fáj és azt csak így tudom kiadni. Mondjuk úgy sem lesz jobb...

Értem, hogy Fannit szeretik a fiúk, de hogy valaki ennyire nem törődne azzal, hogy milyen valójában.. Soha senki sem okozott ekkora fájdalmat a szavaival, csak amikor azt mondta nekem anyám 12 éves koromban, hogy nem akartak engem, de mégis megszülettem, amikor 16 éves volt, akkor. Igen, részeg volt, de biztosan így gondolta most is. Mi vagyok én? Egy elbaszott ember, fura zenei ízléssel, fekete ruhákkal, semmilyen szőke hajjal, átlagos fejjel és még sorolhatnám

A torkom elszorult, Rosso szavai még mindig a fülemben csengtek, fájdalmat okozva, ha nem lett volna elég, hogy láttam őket Fannival. A szemem könnybe lábadt, én pedig nagyon azon voltam, hogy ne bőgjem el magam, amikor egy kezet éreztem a hátamon. Hátrafordultam és megláttam Katát, ahogy a szemembe nézve együttérzően bólint, el sem kezd nyugtatni, tudta, hogy nem menne semmire sem vele, nem tudtam, hogy ismer ennyire jól máris

-tudom, hogy nagyon fáj. Ez egyre erősebben fog fájni, de el kell nyomni, nem szabad engedni, hogy minden gondolatod rajta járjon, mert akkor a legerősebb a fájdalom. Tudom, milyen elveszíteni valakit, akit szerettünk, tudom, milyen amikor akit szerettél, ellened fordul és nem érted miért.- nézett a szemembe füstös szemfestéke mögül nyugtatóan Kata és lassan lementünk a szünetre. Most mégerősebben csapott meg a csontig hatoló hideg az udvaron, nem volt rajtam a kabátom, egy szál pulcsiban álltam az udvaron, de most nem érdekelt.

  Végre kicsöngettek, mentem ki az iskola elé szorosan beburkolózva fekete szövetkabátomba, de megláttam Andrást. Ahh, csak őt ne.. ez nagyon nagyképűen hangzott, de most csak magányra volt szükségem. De egy nagyon mérges gondolat azt tanácsolta nekem, hogy essek neki latványosan. Hátranéztem és igen. Rosso ottvolt, most jött ki az ajtón. Gyorsan elkaptam róla a tekintetemet és odasétáltam Andráshoz, aki szeretetteljesen rámnézett és beletúrt a hajába, miközben közelebb hajolt. Kár, hogy az én szeretetem nem volt igazi.. elhessegettem ezt a gondolatot és átadtam magam a csóknak, amit sikerült nagyon látványosra csinálni, András megilletődve nézett rám.

-ezt miért kaptam.? - kérdezte

-csak úgy- válaszoltam és elég nagy bűntudatot éreztem.. de magamon éreztem Rosso kékesszürke tekintetét, ami szinte nagyon erősen lyukat égetett a hátamba. Mi az, még nem látta, hogy ők mit csinálnak Fannival? Megvetően visszanéztem rá és ebbe a nézésbe megpróbáltam beletenni az összes fájdalmat, az összes csalódottságot, az összes megvetést és az összes haragot.

Magam sem tudtam, miért borultam ki ennyire tőlük, de most nagyon ideges voltam. Ezután már csak azt láttam, ahogy Fanni nagyon durván az olasz fiúnak esik, aki megfogva olyan helyen, ahol nem kéne magához húzza. Többet nem akartam látni, szorosan megfogtam András kezét és elindultunk haza. Az úton nem reagáltam semmire sem, maximum bólogattam vagy hümmögtem, rohadtul nem érdekelt, hogy András mit gondol rólam.

Benyitottam a házunkba, Sárika nyervogva ordított, fájt a fülem, de bementem inkább a szobánkba és elkezdtem hallgatni a Paramore - All i wanted című számát, ami nagyon illett a mai naphoz. Egy könnycsepp folyt le az arcomon, aztán ezt az első cseppet követte sok másik, könnyeztem, csendben, némán, fájt, hogy Rosso olyat mondott, nem gondoltam róla, hogy ilyen bunkó is tud lenni...
Az Ignorance következett, amitől mégjobban befordultam, nem akartam előszedni a tanulnivalót, így csak 21:40kor végeztem, amikor már a húgom is elaludt. Komolyan tanulok inkább a fájdalmamra való gondolás helyett. Ez is megteszi, ha tényleg jó Kata technikája, akkor a tanulásba folytom a fájdalmamat és az úgy örvendetes. Komolyan Ferikére fogok hasonlítani, de ez akkor egyáltalán nem érdekelt...