Bakogou Katsuki új ház után néz, és egy kisvárosban meg is találja a számára megfelelőt. Ám az a ház nem csak egy egyszerű ház.
Derítsd ki mit rejtegethet!
Ebben a történetben a karaktereknek nincs szuperképessége
‼️ Figyelem‼️ A történet NEM ajánlo...
Az este nagynehezen sikerült végül elaludnom. Reggel, mikor ébredeztem, a nap fénye besütött az ablakomon, viszont egy dolgot nem értettem. Mégpedig hogy miért van megint büdös? De ez nem rohadt hús volt, hanem inkább mikor a halak kifeküdnek a partra napozni, és érzed azt az erős döglött halszagot.
De miért van döglött halszag? Nem szoktam halat enni, az ablakot pedig biztos hogy nem nyitottam ki. Hátamra fordultam, és egy aprót sóhajtottam.
Lassan kinyitottam a szemem, majd láttam egy állati koponyát, ahogy szinte már engem néz, de csak azt gondoltam hogy Kirishima van jelmezben, és engem akar megijeszteni. Megpróbáltam visszaaludni, de elmém nem hagyott nyugodni. Egy: Kirishima miért öltözne be egy ilyen jelmezbe? kettő: Hogy jött be, mikor én rendszeresen be szoktam zárni az ajtót? Nem lett volna könnyebb neki ha rám ír, vagy felhív, én pedig kinyitom az ajtót?
És itt kezdtem el érezni hogy valami nem stimmel. Lassan újra kinyitottam a szemem, és láttam hogy az a valami még mindig ott ül, és figyel. Egyszerűen jobban meg kellett néznem, mert az agyam még nem igazán fogta fel hogy mit látok.
Szarvas koponya, lelketlen szemek, valami moha vagy növény ami a testét borította, hatalmas karomban végződő kezek, őz lábak, és leginkább egy farkaséra emlékeztető farok, plusz egy piros nyakörv nyakában, amiről lánc lógott. Ekkor jöttem rá igazán hogy mit is látok. Amint már az agyam is velem együtt működött, felugorva, az ágy legtávolabbi sarkába húzódtam, és tekintetemmel fegyver után kezdtem kutatni. A lény nem mozdult, de továbbra is engem nézett. Valami fegyvert, vagy segítséget muszáj volt találnom.
– Te meg mi a faszomat keresel itt? Hogy jutottál be te dög? – hangom alig volt több mint suttogás, és nagyon reméltem hogy nem most támad kedve reggelizni. Lassú mozdulatokkal kitakaróztam, majd kirohantam a szobából, de még a házból is. Nem érdekelt hogy nincs cipő a lábamon, a fő az volt hogy magamat minél távolabb akarom tudni ettől az izétől.
Ahogy csak tudtam, szedtem a lábaim, és igyekeztem Kirishimához. Mikor odaértem, szinte dörömböltem az ajtón az idegességtől és a félelemtől. Pár perc múlva végre nyílt az ajtó, és egy fáradt Kirishima nézett rám.
– Ember miért kell ilyen korán-
– Ha beengedsz, mindent elmondok! – szakítottam félbe, mire kissé zavarodottan, de beengedett.
– Hát ez durva.. – hüledezett a vörös miután nagynehezen el tudtam neki mondani normálisan is a történteket. – Nos örülök hogy hozzám fordultál. – halványan elmosolyodott, majd adott egy bögre gőzölgő kávét.
– Kösz. – mondtam, majd beleittam az energiaadó italba. – Még egy másik kérdés is fúrja az oldalam. Miért pont engem akar?
– Nos... Ez szerintem a legjobb kérdés. Viszont! Néhány napja keresgéltem a könyvtárban erről a lényről, és ezt találtam. – mutatta meg a könyvet amit kikölcsönzött. Ez is elég öreg volt, viszont nekünk meg fog felelni. – Mivel nem sokan látták, így nem hiszem hogy túl sok információ lesz.
– Nem baj, jegyzetekkel kiegészítjük. – mondtam, majd leültünka nappaliba, és ott elkezdtük olvasni.
A Wendigo-k Története
A Wendigo egy gonosz szellem, ami legfőképpen erdőkben és havas fenyvesekben tanyázik. Ezt a lényt még az erdő állatai is félik, éppen ezért érdemes elkerülni, mivel rossz óment - balszerencsét - is hordoz magával, így akit üldöz, annak örök kárhozat lesz a sorsa.
Mérete: Ismeretlen
Súlya: Ismeretlen
Sosem áll le a gyilkolással, és örök éhezésben szenved. Kedvenc étele az emberi hús.
Kinézete: Leginkább ismeretlen, mivel nem lehet rendesen látni, csak ha teljesen szemben áll veled. Az egyetlen ismertetője hogy szarvas agancsa van.
A Wendigo-k azokat az embereket találják meg és fogyasztják el, akik a téli erdőben lemaradtak a társaiktól. A Wendigo érzi ha egy ember éhezik, így vagy átalakítja hogy az ember is olyan legyen mint ő maga, vagy elfogyasztja őket.
Ne menj se este, se télen sötétedés után az erdőbe!
Ez volt a lap aljára írva.
– Hát van néhány adat amivel vitatkoznék. – mondtam, majd egy üres lapot megfogva elkezdtem nagy vonalakban lerajzolni ezt a lényt, ahogy eddig megmutatkozott, és ahogy láttam.
Végül csak egy nagyon egyszerű rajzot csináltam róla, mivel nem vagyok művész. Kirishima csak kíváncsi tekintettel figyelte hogy mit csinálok, majd mikor végeztem, a vörös elképedt tekintettel figyelte művemet.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(Most nekem is csak ilyen egyszerű firkára volt türelmem.)
– Ez nagyon beteg... – nézett a papírra.
– És most képzeld el hogy ez a dög az ágyad végéből téged néz mikor felébredsz. – néztem rá a srácra.
– Huhh... totál kirázott a hideg.. – borzongott meg.
– Hát igen. Ezért jöttem azonnal hozzád.
– Ha szeretnél, itt aludhatsz.
– Nem akarok a terhedre lenni. Ha nem bánod, egy kicsit itt csövelnék nálad, aztán hazamegyek. – válaszoltam.
