Vérvörös Tulipán (Yoongi ff.) ÁTÍRÁS ALATT

13.fejezet

A konyhában az eset után meglepő csend uralkodott. Senki nem szólt egy szót sem. Jin is furcsa módon szótlanná vált. Az egyetlen, ami kitöltötte a csendet az a barna hajú férfi dúdolása volt, miközben előkészítette a reggelit. Időnként oldalra pillantottam Jungkook-ra, azonban ő csak az üres tányért bámulta maga előtt, amit Jin rakott elé pár perce. Egy idő után már nem bírtam elviselni a csendet, ezért fogtam és felálltam a pulttól, majd némán kisétáltam a konyhából. A gondolataimba temetkezve szeltem a folyosókat céltalanul bolyongva a villában. Kezdtem egyre jobban azt érezni, hogy borzalmas barát vagyok. Végig gondolva az elmúlt hét eseményeit arra a következtetésre jutottam, hogy egy kibaszott barom vagyok. A lányok elmentek, Felix-szel nem beszéltem, amióta megtudta az igazat, Jungkook-kal pedig most kicsit feszült a viszonyunk. Szeretnék egy bizonyos valakit hibáztatni a helyzetemért, azonban tudom, hogy felesleges hazudnom magamnak. A történtek mind az én döntéseimnek a következményei. Ha ez nem lenne elég még a „Hyunjin mentőakció" dátuma is vészesen közeledik. Frusztráltan fújtattam, ahogy annak a férfinak a képe megjelent a szemeim előtt. Kedvem lett volna törni zúzni ebben a pillanatban. Várjunk csak! Megtorpantam. Irányt változtatva inkább a fegyverraktár felé vettem az irányt. Szinte már futottam, ahogy elértem a keresett helyiséget. Szándékosan nem is néztem afelé az ajtó felé, ami azt a gyönyörű katanát rejtette, hanem célirányosan haladtam a lőtér felé. A szemüveget és a fülvédőt felvéve odaléptem a fegyverekhez. Egy Glock-ot vettem magamhoz, majd amint megéreztem a hűvös fémet és az ismerős súlyt, egyfajta nyugalom szállt meg. Beálltam pozícióba. Lábak vállszélességben. Kibiztosítottam a fegyvert. Felemeltem, majd megfeszítettem a karom. Egy apró mozdulat és meghúztam a ravaszt. Nem figyeltem, hogy eltaláltam-e a célpontot vagy sem. Újabb lövések dördültek. Majd kifogytam. Tárat cseréltem, majd folytattam. Egészen addig, ameddig már nem éreztem a karom. Addig ameddig már nem éreztem semmit. Kimerülten pakoltam el a cuccokat, majd magam mögött hagytam a gyakorló helyiséget. A fegyverraktárból kivezető ajtót kinyitva megtorpantam. Egy káromkodást elfojtva megpróbáltam visszazárni azt, viszont ez nem sikerült, mivel a férfi kitámasztotta a lábával. Minden megmaradt erőmmel húztam a kilincset, azonban gyenge voltam. Összeráncolt szemöldökkel pillantottam fel a pár centivel magasabb férfira. Valahogy mindig ő nyert, mindig ő volt az erősebb. Ez feldühített. Tehetetlen voltam vele szemben. Akaratlanul is ökölbeszorult a kezem és megfeszült a tenyerem a kilincsen. Mielőtt bármit is a fejéhez vághattam volna szólásra nyitotta a száját.

– Kész az ebéd. – jelentette ki Yoongi, amivel meglepett. Huh?! Miután nem kapott választ folytatta. – Jin üzeni. – nézett el a fejem fölött.

– Oké. – válaszoltam egyhangúan. Semmi kedvem nem volt egy közös ebédhez. Túl kínos lett volna. Újra rám vezette kifejezéstelen tekintetét.

– Nem reggeliztél, muszáj enned valamit.

– Csak nem ezt is Jin mondta? – kérdeztem gúnyosan, miközben elléptem mellette jó messziről kikerülve őt. Nem szólalt meg, de nem is kellett hisz tudtam a választ. Éreztem, hogy némán követ tovább. Szokatlan volt a viselkedése. Nem hangzott el még egyetlen gúnyos megszólalás sem. Habár, ha belegondolok, azóta ilyen mióta a lányok elmentek. Bűntudata van? Áh, ugyan már miért lenne? Amúgy is ő Min Yoongi. Csendben haladtunk egészen addig míg meg nem érkeztünk a szobámhoz. Az ajtón belépve kérdőn fordultam felé. – Segítesz átöltözni is, ha már itt vagy? – hangzott fel a hangom, ami csöpögött a gúnytól, viszont a férfi rám se hederített, a tekintetét valami egészen más vonzotta. A törött váza a földön. Francba! Tegnap teljesen megfeledkeztem róla.

– Mi történt?

– Csak levertem. – vágtam rá, majd elindultam a szekrényem felé, hogy váltóruhát keressek magamnak. – Majd feltakarítom. – tettem hozzá, amikor nem válaszolt, azonban ahogy nőtt a csend egyre kevésbé tudtam koncentrálni a ruha választásra. Hátra fordulva láttam, hogy a rendetlenség mellett guggol. – Mit csinálsz? – vált türelmetlenné a hangom, majd megpillantottam ahogy a fonnyadt vörös tulipánt forgatja az ujjai között. Nem úgy tűnt mint, aki nagyon zavartatja magát, amikor felegyenesedett, majd a komódra rakta a virágot.