A maffia ölelésében

49.rész

Margaret szemszöge:

Ez nem lehet! Stefano! Lefagytam és egyszerre mégis éberebb vagyok. Nem kellett sok, amint hátrahúzott úgy nyomódott egy kés a nyakamhoz. Érzem ahogyan karcolja a bőrömet és a fülembe liheg, miközben halkan nevetni kezd. Mit csináljak?! A pohár nem messze van, de ahogyan megmozdulnék, úgy húznám a kést a saját nyakamba. Bármilyen hirtelen mozdulattal saját magamnak okoznék kárt, de ha nem teszem, akkor...

-Mi az? Nem is örülsz?!- mondja vidáman és tudom hogy a hátam mögött a lehető legnagyobb vigyor ül ki az arcára.

-Naaa, nem mondasz semmit?!- vár egy kicsit, majd folytatja. -Kár! Akkor így nagyon csendes halálod lesz.

-Várj! Kérlek!- nemtudom mit mondjak, a szívem a nyakamban dobog és érzem hogy remegek.

-Lehet jobb lenne, ha ismét eljönnél velem és eljátszanák veled, amit művelt a drága Jasonod, ugyan azt megcsinálnánk. Újraalkotjuk! Na mit szólsz?- nem elrablásra megy ki ez az egész, csak szórakozik a saját örömére. Gyors bosszút akar vagy ha nem is olyan gyorsat, de mindenképp meg akar ölni és ekkor...

Jason szemszöge:

Felébredek és Margaret nincs mellettem. Ez alapban nem lenne furcsa, de most mégis aggódok. Stefano szabadon és nem akarom, hogy akár egy pillanatra is távol legyen tőlem, ezért körbenézek. Kilépek a szobaajtón és halk beszélgetést hallok, főképp egy mély hang amelyre senki nem válaszol. Elindulok lefelé a lépcsőn és ekkor látom. Stefano! Nem gondolkodom, lerohanok és a fejére szegezem a pisztolyt.

-MOST AZONNAL ELENGEDED!- kiabálok, de erre csak felnevet. Mint akinek már szétesett az elméje és ez megrémiszt.

-Nem így terveztem, de akkor mostmár végignézheted!- közelebb jönnek egy lépéssel és a kést lassan végighúzza, éppen csak a bőrt sértve, de pont elég ahoz hogy a vér lassan folyni kezdjen. Nem lőhetek, mert akkor maga elé húzza Margaretet és így én ölném meg.

-ENGEDD EL!

Margaret szemszöge:

Jason itt van, de érzem, hogy ennek sehogy sem lesz jó vége. Gawrillt és Lucit is megpillantom, nemsokkal később pedig Carlo és Marco is megjelenek. Nem jönnek közel. Stefano teljesen őrült, neki mostmár csak egy valami a cél, hogy fájdalmat okozzon. Bosszút akar és ezt mégha a saját életébe is kerül, akkor is megvalósítja. Ha úgy érzi csapdában van, hirtelen cselekszik és velem végez, majd utánna magával, ezért senki sem mozdul. Közelebb léptünk Jasonhoz és ekkor egy éles, karcoló érzés, majd érzem, ahogyan a vér lassan kezd lefolyni a nyakamon.

A pohárért nyúlok, majd Stefano fejéhez vágom, amitől egy pillanatnyi sokk és meglepődéstől meglazul a szorítása, majd a fejéhez kap és próbálja a szilánkok által okozott sebeket szorítani. A kés egyre jobban távolodni kezd a nyakamtól és ekkor kibújok a szorításából, a konyhapulton lévő tárolóból pedig egy másikat felkapok és nem gondolom végig mit csinálok. Félek és a pánik nagyobb, mint hogy végiggondoljam, hogy éppen mit teszek. A pengét egyenesen a hasába nyomom, a vér ömleni kezd és mindent beborít, ekkor pedig kihúzom belőle. Már csak a rémült és elképedt tekintetet látom. Pár pillanatig csak állok és nézem ahogyan összeesik, majd nemsokkal realizálom mit csináltam. Megöltem! A látvány, a gondolat túl sok, nem érzem jól magam, szédülni kezdek és csak menekülni akarok. Itt van egy ember aki miattam halt meg és pontosan tudom, hogy nem kéne rosszul éreznem magam, de mégis. Én nem vagyok olyan mint ő, én nem akartam ezt. Egyszerre érzem magam borzasztóan és megkönnyebülve. Nemtudom mit csináljak, ekkor pedig Jasonre pillantok.

-É.. é..én nem- észre sem veszem és az arcomat teljesen eláztatják a könnyek, ekkor odalép és szorosat magához húz.

-Nincs semmi gond! Minden rendben!- de nem hallok meg semmit abból amit körülöttem mondanak. Érzem ahogyan mindenem zsibbadni kezd és nem sokkal később teljes sötétség.

Jason szemszöge:

Az orvos már itt van és Margaretet a szobába vittük. A gondolataim az eddig történteken kavarognak. Nem tudtam segíteni, csak ott álltam és nem csináltam semmit. Tehetetlen voltam és ez az érzés felemésztő. Hiába szerettem volna, hogy Margaret végezzen azzal az emberrel, nem így gondoltam. Nem akartam esélyt adni arra, hogy bántódása essen.

Az ajtó nyitódik és az orvos nyugodt tekintettel ránk néz.

-Minden rendben, csak egy kis pihenésre és nyugalomra van szüksége. A sebeket lefertőtlenítettem, ezt folyamatosan tisztítani kell. A kezén esett mélyebb vágást pár öltéssel összevartam, ezen kívűl ha bármire még szükségük van hívjanak!

-Köszönjük!- mondom, miközben kezet fogok vele, majd egyből a szobába indulok. Az én kincsem ébren van.

-Hogy érzed magad?- kérdem és hiába mondta a doki, hogy minden rendben, én akkor is aggódom.

-Sokkal jobban. Csak sok volt ez az egész, nemtudtam vele mit kezdeni és hát a vér se segített ezen.- elmosolyodik és kissé megkönnyebülök, de a bűntudat még mindig emészt.

-Sajnálom, hogy nem segítettem. Nem tudtalak megvédeni és....

-Ne csináld, tudod hogy ha bárki megmozdult volna, lehet hogy már nem lennék. Nem a te hibád!

-De az enyém, már rég meg kellett volna ölnöm, csak hát szerettem volna, hogy te állj bosszút, hogy tud, hogy te is vagy olyan erős.

...

Pár nappal később.

Sziasztok, meghoztam a folytatást, remélem tetszett. Láttam páran írták, hogy Jasonnek és Margaretnek lehetne gyereke, így a kérdés az lenne, hogy:

A későbbiekben legyen gyerekük vagy csak egy beszélgetés formájában tervezgessenek vagy ne kerüljön témába?

A következő résznél találkozunk, addig is puszilok mindenkit😘