Descendants of the Sun

20 fejezet

- A halottkém az elsődleges vizsgálatok során olyan bizonyítékokat talált, amelyek idegenkezűségre utalnak. A rendőrség hamarosan itt lesz, hogy felvegye mindenki vallomását. Jah, és Lisha... – Zhiyuan a lány felé pillantott, aki gúnyosan mosolygott vissza rá. – nagyon kérlek... uralkodj magadon! Mindannyian tudjuk, hogy Wang Qingheng Jun milyen ember volt... már ha lehet egyáltalán annak nevezni..., és azt is, hogy mindenki a pokolba kívánta. De a rendőrség előtt legyetek szöööörnyen magatok alatt az elvesztése miatt! Oké? Köszi!

- Miből gondolod, hogy együtt működök veled?

- Mert.

- Ha lennél szíves beszúrni ide-oda néhány igét meg főnevet, akkor talán megértenélek.

Zhiyuan elkomolyodott.

- Nagyon komoly az ügy.

Lisha unottan hátradőlt a székében.

- Az apánk rengeteg ellenséget szerzett az elmúlt években, elsősorban az üzleti körökben. Az adósság, a sikkasztás... mindez összeomlással fenyegetett, és ezt pont olyan jól tudta, mint te vagy én. Sok oka volt annak, hogy leugrott a hídról, és a legtöbb pénzügyi. Tudod jól, ha Xiao Zhan nem veszi kézbe legalább az ültetvénnyel kapcsolatos dolgok intézését... már réges rég csődbe jutottunk volna. Nagyobb problémáink is vannak, Zhiyuan, mint azon vitatkozni, hogyan álljunk az apánk halálához.

Yibo arcán gyorsan felfénylett a megvilágosodás.

- Hogyan... micsoda? Mit mondtál?

- Oh, el is felejtettem. Ha itthon lettél volna...– nyújtotta el a szavakat Lisha. – akkor tudnád, hogy megboldogult apánk jelentős summát leemelt a háztartási számláról, és az a nagy büdös helyzet, hogy a Wang vállalat kasszája is üres. A szó szoros értelmében nem tudjuk, hogy a vállalat megéli-e a hónap végét.

Yibo értetlenül pislogott.

- Már ne haragudj, de... képtelen vagyok felfogni, amit hallok.

- Jelen pillanatban ötvenmillió a hiány. Családi részről. – szólalt meg Xiao Zhan, miközben keze gömbölyödő hasára simult. Ajkának sarka felfelé görbült, miközben végtelen tekintete megtelt szeretettel, amivel a még meg nem született gyermekét halmozta el. – Zhiyuan megkérte az egyik barátját, hogy vizsgálja át a cég pénzügyeit, hogy lássuk, milyen súlyos a helyzet. De egyelőre még nem kaptunk részletes tájékoztatás a pontos részletekről.

Mint egy végszóra kitárult a helyiség kétszárnyú ajtaja és Wen Zhu Han, az intéző, besétált az étkezőbe. A kezében egy fekete színű gyűrűs dossziét szorongatott, rajta a Wang család címerével, amit ezután átnyújtott Xiao Zhannak.

- Hol kezditek?

- A hatoson.

Xiao Zhan felvonta a szemöldökét.

- Azt nem egy hete szedtétek le?

- Dél felől komoly vihar érkezik, nagy mennyiségű esővel. – mormolta a férfi. – A hegyek megvédik az északi ültetvényt, de ott komoly károkat tehet. Ha nem szedjük most le...

- Értem. – bólintott Xiao Zhan, aláírta a papírokat, és felállt. – Köszönöm, Zhu Han. – miután az intéző távozott, Xiao Zhan is felállt, hogy távozzon.

- Milyen jól illik hozzád ez a szerep... – gúnyolódott Yibo, amikor szemtől szemben álltak egymással. Hangjából kiérezhető volt a megvetés és a harag. – Wang Qingheng Jun szomorú özvegye, aki mindent megtesz, hogy megvédje a család megmaradt jóhírnevét. De bármennyire is igyekszel, soha nem lehetsz a család valódi feje!

Lisha akkorát csapott az étkezőasztalra az öklével, hogy a díszes porcelán felugrott a helyéről.

- Yibo!

Xiao Zhan szeme egy pillanatra ugyan megvillant, de megőrizte a nyugalmát. Nem reagált a gúnyolódásról, még akkor sem, amikor a szavak éles tőrdöfésként hatoltak a szívébe.

- Én legalább próbálok tenni valamit. – felelte dühösen. – Nem azért, hogy mentsem a család jóhírnevét... vagy, hogy a sajtó előtt parádézva eljátszam a gyászoló "özvegyet." – keze ekkor védelmezően gömbölyödő hasára simult, amitől Yibo szíve újra összeszorult, torkába pedig egy hatalmas gombóc nőtt, ami belülről fojtogatta. – A gyermekeimet és a családunkat próbálom megmenteni attól, hogy elvigyék a fejünk felől a tetőt! Te mit tettél? – A szavak élesen csengtek a csendes étkezőben, és minden jelenlévő érezte a köztük feszülő ellentétet. Xiao Zhan mély levegőt vett, és egy pillanatra lehunyta a szemét, hogy összeszedje a gondolatait. Majd lassan, kimérten tett egy lépést előre, és Yibo szemébe nézett. – Gúnyolódj rajtam, ha ettől jobban érzed magad. Gyűlölj és gyötörj amiért nem téged választottalak. De ne felejtsd el, hogy amíg te gondtalanul élted az életed odafent északon, nem csak nekem, de Lishának, Zhiyuannak és a többieknek is meg kellett küzdenünk azzal, amit az apád folyamatosan ránk zúdított. Most, hogy már nincs itt... nekünk kell eltakarítanunk a szart, amit hátrahagyott!

- Jaj, ne légy már ennyire álszent! – csattant fel Yibo.

- Az egyetlen álszent köztünk, te vagy. – vágott vissza Xiao Zhan, és felszegte az állát. – Mindig őszinte voltam veled... hat évvel ezelőtt és... négy évvel ezelőtt is. Nagyon jól tudtad, hogy hozzá fogok menni az apádhoz és semmivel sem tudsz megállítani... mégis mártírt csinálsz magadból, miközben ítéletet mondasz felettem úgy, hogy nem tudsz semmit.

Azzal ellépett Yibo mellett és kisétált, magára hagyva a férfit a haragjával, a veszteségével és arra kényszerítette, hogy szembenézzen a saját eltorzult múltjával, jelenével és jövőjével. Yibo magára maradt, habár nem volt egyedül. Miután az ajtó teljesen némán csukódott be Xiao Zhan után, Lisha felemelkedett a helyéről és távozott.

Barátja is tett felé egy lépést, mancsszerű tenyerével egy lemondó sóhaj kíséretében vállon veregette: – Csak azt látod, hogy mit tett Xiao Zhan. De azt nem, hogy miért.