Több a sokknál (Max Verstappen)

27

Max

Molly furcsán viselkedett mostanában, de betudom annak, hogy biztosan nehéz napjai vannak a munkában is és sajnos sokat van egyedül Bellával, hiszen minden egyes évvel egyre több versenyt iktatnak be a naptárba.

Pont jókor sikerült elintéznem a nyaralást, az pedig külön örömmel töltött el, hogy kivétel nélkül az összes rokonunk ráért, így Molly tudtán kívül ők is ott lesznek.

Vic és anyám megállás nélkül bombáztak mindenféle kérdéssel, èn viszont az izgalom miatt nem igen voltam képbe. Az első szempontom leginkább az volt, hogy tényleg ne szúrjam el és meglepetés legyen minden.

Éppen a bőröndömbe dobáltam a ruhákat, amikor a még jelenleg barátnőm puha kezeit éreztem meg magamon, ahogy hátulról átölelnek.

-Jaj, hagyd csak... Majd elpakolom neked, csak készítsd elő, hogy mit szeretnél vinni.- Szembe fordultam vele, majd egy hosszú csókot nyomtam a szájára.

-Olyan más vagy mostanában, minden rendben?

A szemében mintha átvillant volna valami, de a válasz nem igazán nyugtatott meg. Tekintetét elkapta rólam, majd mosolyogva a ruháim után nyúlt, és hajtogatni kezdte őket.

-Persze, Max. Ha nem lenne rendben, te lennél az első, aki tudna róla.

-És remélem, hogy ez tényleg így is van. Bármikor elmondhatod nekem, ha van valami.

Kifelé menet gyengéden rácsaptam a fenekére, majd hátra fordulva összenevettünk. Már nem olyan vagyok, mint régen. Régen éheztem az újdonságra, a tiltott izgalomra. Régen nem volt elég egy ember az életembe, nem akartam az állandósságot, vagy azt, hogy közöm legyen valakihez komolyabb szinten.

Ez azóta megváltozott, hogy az életem mindennapjaiba belekerültek a lányok. Mindkettő tanított valamit és ezt sosem fogom elfelejteni.

-Apa!- Kiáltott felém Bella a szőnyegen ülve, majd felkaptam és leültem vele a kanapéra.

Szabad lenne ennek örülnöm?
Pierre nincs itt, és hivatalosan mindig is ő marad az apja, de egy ilyen pici gyermeknek nem igazán tudja az ember megmagyarázni, hogy ki is vagyok igazából neki.

A szokásos párperces bújós időnk következett, akikor csak egymásnak támasztva a homlokainkat beszéltünk egymáshoz, többé kevésbé értve a másikat.

-Tudod kis Bambim, nemsokára megkérem Molly kezét, és remélem te is szorítasz, hogy igent mondjon.- Kacagott és gügyögött, szóval ezt elkönyvelem egy igennek.

-Na majmócák! Készen vagyunk, szóval öltözés és indulás.-Molly egy nyárias fekete miniruhát viselt, ami elképesztően állt rajta. Az elmúlt pár hétben felszedett pár kilót, de én ezt egy szóval sem említettem neki. Nekem nagyon bejön így, szóval véletlenül sem akartam ebből elbeszélést egymás mellett.

A liftben állva méregettem hátulról a kerek fenekét, amire még a hálószobánkban rácsaptam, így ezer és millió ötlet rohangált a fejemben, hogy mit is kezdenék vele... Ha csak ketten utaznánk a repülőn.

-Van tükör, kukkoló!- Felnevetett, majd megfordult és odabújt a mellkasomhoz Bambi mellé.

-El is felejtettem.- Kezemet először csak a hátán tartottam, majd lejjebb vezettem és az előbb említett fenekébe markoltam.- Hmmmm, nem bánnám, ha Bella aludna egy kicsit a repülőn.