Több a sokknál (Max Verstappen)

28

Molly

Olyan csodás minden, ami történt velünk az elmúlt egy évben, hogy jobbat nem is kívánhatnék. Amióta beszéltünk az érzelmeinkről, azóta Max teljesen kifordult magából, természetesen a jó értelemben.

Ő és Bella minden, amire szükségem van. A hármunk között kialakult kapcsolat tényleg olyan, mintha mindig is létezett volna.

A gépen egyikünk sem tudott parancsolni magának, így egymásnak esve elvonultunk a gép hátsó részébe. Amióta kiderült, hogy terhes vagyok, azóta kívánósabb vagyok, és nem csak kaja szempontból. Elég Maxre néznem ébredésnél, vagy lefekvésnél, reggelinél vagy miközben tereget. Apám... Ha lehetne, egész nap rajta lógnék.

Most sem tudtam másra gondolni, miközben egész nap incselekedett velem. Az apró csókok, popsira csapások, mind csak egyre jobban húzták az agyamat és beindították a fantáziámat.

Amikor az ölében ülve ölelt magához és közben a nyakamat csókolgatta, teljesen elveszítettem az eszemet. Még többet és még többet akartam belőle. Lehetséges az, hogy egy emberből soha nem elég? Hogy Max olyan számomra mint egy drog?

Hajamat a tarkómnál összefogta és másik kezével a ruhám egyik pántját húzta le, hogy közelebb férhessen a mellemhez. Felszisszentem, hiszen nagyon érzékenyek, így az alig érezhető kis harapása is olyan volt számomra, mintha kést döftek volna belém.

A nyakamon apró szívást éreztem, azon a ponton, ahol minden este megpuszil, ha együtt fürdünk. Ahol végig simít, amikor elsétál a mögöttem, amikor reggelizek.

Minden érintésétől kirázott a hideg, a nyögések egyre hangosabbak lettek, de egy idő után már nem is nagyon akartuk visszafogni magunkat.

A hosszú repülőút után egyből elfoglaljuk a szállásunkat, majd kipakolunk minden bőröndből és átöltözve a tengerpartra megyünk le. Próbálom kivárni a megfelelő pillanatot, hogy közöljem Maxel a hírt, miszerint lesz egy kisbabánk, de nehéz egyhelyben álldogálni és egyedül örülni a hírnek, ezért úgy döntök, hogy nem húzom tovább, ma este elmondom neki.

A vacsoránkat a parton esszük meg hármasban, Bella percről percre jobban nevettet meg minket, és bár csak a magam nevében beszélhetek, de olyan boldogság árad szét a testemben, amiről remélem, hogy sosem múlik el.

Bella elalszik, miután visszatérünk a szállásra, majd felváltva megyünk el zuhanyozni, hogy az est további részét a szállásunkhoz tartozó partszakaszon töltsük, ami csupán csak pár lépés az erkélyajtónktól.

Mire végezem a fürdéssel és felöltözöm, Max mindent előkészít a homokos parton, Bellát is kivitte a Babakocsiba, én pedig mosolyogva figyelem az akciót az ablaktól. A kezemben lévő tégla alakú dobozra figyelek, majd egy hossza sóhajt után elindulok utánuk. Max mosollyal az arcán figyel rám, miközben két pezsgős poharat tart a kezébe. A fenébe is, hogy ilyenkor folyton inni szeretne, én pedig túl sokszor utasítom vissza a poharat a kezéből.

-Ma este nem mondhatsz nemet... Semmire.- A nyakamon érzem meg a száját, miközben átölel az egyik kezével, aztán folytatja.- Szeretném, ha különleges lenne ez az este.

-Óh, biztosan az lesz, már most érzem. -A számhoz emelem a poharat és miután ő is ezt teszi és elveszi rólam a tekintetét, magam mellé köpöm az innivalót, feltűnés nélkül, kortyonként.

A pezsgőnek köszönhetően egyértelműen kacérabbá és viccesebbé válik, majd a telefonján zenét nyom, feláll és a kezét nyújtja felém.

-Gyere, táncolj velem.- Magához húz, összeér a mellkasunk, én pedig most is, mint mindig, magamba szívom azt a szokásos Max illatot, amit annyira imádok.- Emlékszel, az utolsó kettő táncunkra?

Bólintok, hiszen nehéz is lenne elfelejteni. Mindkettő mély nyomot hagyott bennem. Az egyik azért, mert hetekre szétszakított egymástól, a másik pedig azért, mert újra összehozott minket.

-Remélem ezúttal nem történik semmi olyan, aminek ne örülhetnénk.- Szinte suttogom, de azért érti, amit mondok.

Mindkét kezét az arcomra teszi, majd összeérinti a homlokunkat és váratlanul felsóhajt, aztán letérdel az egyik lábára, miközben a kezemet fogja. Szinte már teljesen sötét van, nem is nagyon látunk mást egymáson, és a tűzrakáson kívül.

- Ti ketten kellettetek nekem ahhoz, hogy teljes legyen az életem. Ti vagytok a kis családom, akikhez boldogan megyek haza akkor is, amikor mondjuk egy hétvégén nem úgy teljesítek, ahogy magamtól elvárom, és ez nagy szó.

Pár szó után leesik, hogy mi fog következni, és a hormonoknak köszönhetően azonnal könnyben úszik a szemem.

-Te a legcsodálatosabb ember vagy, akit kaphattam és néha én magam sem hiszem el, hogy a barátnőmként említhetlek.- A kezemet szorosabban fogja, majd a másik kezével a zsebébe nyúl és egy kisebb fekete dobozt húz elő.-
Most már nem tudom, és nem is szeretném elképzelni nélküled az életem. Kérlek, hozzám jönnék feleségül?

Az igent legalább hatszor mondom ki egymás után, miközben a nyakába ugrok és így mindketten elborulunk a homokba. Nem is jutunk el addig, hogy felhúzza a gyűrűt, de mondok jobbat, nincs is fogalmam róla, hogy hogy nézhet ki, ugyanis teljesen elvarázsoltak a szavak, és a kék szempár, ami minden egyes alkalommal levesz a lábamról.

A hangos örülésem közben az sem tűnik fel, hogy a hátam mögött halkan felsorakoznak a családjaink, így mikor észreveszem őket, tényleg eltörik a mécses és elsírom magam, mint egy kisgyerek. Én készültem ajándékkal, ehelyett Max megduplázta, és úgy meglepett, hogy egy örök életre emlékezni fogok rá.

Mindenki gratulál, puszit ad, én pedig igyekszem halkan megbeszélni Pierre szüleivel, hogy vigyázzanak Bellára, hiszen számunkra az este tartogat még bőven izgalmat.