✨~|MinDenEsIs|~✨

The first and only part

Idegenek... Barátságok... Beszélgetések... Függőségek... Nevetések... Versengések... Kialvatlanságok... Veszekedések... Szerelmek... Féltékenységek... Szakítások... Eltávolodások... Megszűnés.

Az elmúlt fél évben körülbelül századjára csinálom ugyanazt. Tulajdonképpen ez már jóval több, mint a századik alkalom, de a százas a szép és gyakori szám, így egyszerűbb azt mondani, mint például a 12 369-et. Egyébként ez sem a pontos mennyisége ennek a cselekedetemnek... De senkit se érdekel. Általában úgyis csak azok a dolgok érdeklik az embereket, amik már nincsenek... És ez nyilván nem mindig van így, csak általában. Eléggé ironikus nekem beszélnem az általánossgáról, mikor én magam is gyűlölöm az általánosítást. De ilyen az élet. Mindig azokat a hibákat követjük el legtöbbször, amiket a legjobban megvetünk.

Tulajdonképpen most csak azért csinálom azt, amit szoktam, mert a jegyzeteimben kerestem valamit, és szembejött velem sok minden... Nagyon sok minden. Rengeteg jegyzet a közösségben átélt sérelmekről, vagy éppen néhány félretett litánia, amit a közösségből bizonyos embereknek küldtem. Volt köztük örömteli is, de leginkább szívszaggató. Eszembe jutottak az érzéseim, amiket akkor átéltem, és hiány fogott el. A lejátszási listám - amit az if he had been with me című könyhöz találtam - éppen Ed Sheeren Photograph című számának a We make these memories for ourselfs soránál járt.
Ezek miatt úgy összevetve éreztem megint a késztetést, hogy megnyissam a Discordot, és azon belül is a ✨~|MinDenEsIs|~✨ szervert.
Végigpörgettem a kilépők listáját, és összeszorult a tüdőm, mikor ugyanannak az embernek többször is megláttam a felhasználónevét. Többeknek is. Olyanoknak akiket szerettem nagyon, és még mindig szeretem őket, csak... Már nem beszélünk. Idegenekből lettünk egy család, majd ismét idegenek.
Azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon ők is szoktak-e még így visszagondolni a múltra. Arra a bizonyos őszre, 2023 őszére. Hogy vajon nekik is volt-e annyira fontos amit akkor átéltünk, hogy érezzenek néha hiányt miatta.
Igazából szerintem október 7.-én éjjel nőttünk össze a legjobban, de ezt sosem tettem szóvá, hisz lehet, hogy másoknak más volt az igazi kezdet. Minden reggelt azzal kezdtünk, hogy beköszöntünk, majd az éjjeleket átbeszélve, sorjában mentünk el aludni. Egymással kezdtük, és egymással zártuk a napot.
Voiceozni fenomenális volt. Rengeteget röhögtünk, főleg a Gartic Phone fölött.
A csatornák pörgetetése közben szembejött - mindig, nem csak most - az 👾anigame👾 is. Eszembe jutott, hogy milyen sokat versenyeztünk, hogy beszerezzük a kártyákat, majd egy idő után az is idegesítővé vált, és végül ki lett dobva a bot... Nem mondtam sose, hogy sajnálom, pedig igenis így van. Ha teljesen rajtam múlt volna, akkor biztosan nem dobom ki. De ezt is csak magamban bekategorizáltam a szomorú emlékek közé, pedig tényleg nagyon jelentéktelen az egész. Őszintén szólva nem szeretnék visszamenni abba az időszakba, mert rettenetes életmódot éltem akkor, 13 óra képernyőidővel és 3 óra alvással. De valahol legbelül visszaszeretném kapni. Leginkább az embereket. Mert mostmár szinte senkiről se tudok semmit. És hát hiányoznak, nagyon.
Mindenkinek megvan a saját élete, természetesen nekem is, tehát ne úgy menjen át ez az egész, hogy már több, mint fél éve a közösséget gyászolom az életem minden egyes percében. Ez nyilván nem így van. Csak eszembe szokott jutni, ahogy azt már az elején leírtam, nem kevésszer. Véleményem szerint sosem tudnánk újra úgy összeszokni, és tudom, hogy nem is akarunk. Jó ez így, én pedig, barmennyire is eltávolodtunk egymástól, ugyanúgy szeretlek Titeket!

Egyébként így sidenotera: későn lett létrehozva a szőkemomentek csatorna, így nem lett kihasználva. Fogadni mernék, hogy ha még szeptemberben jut eszébe valakinek, akkor tele lenne bőven. 

Kerestem a csatornát, ahol megoszthatom a zenét (a Photograph-ot, ha ez nem lenne egyértelmű), viszont nem találtam, csak egy linkek csatit. Oda viszont nem akartam beküldeni, mert az ott elveszne, nem elég különleges hely erre. Végül a wattpad-történeteken akadt meg a szemem, ezért írtam meg ezt a kis... Kis valamit...