Meet me halfway (George Russell FF)

Első

A  testem már teljesen elgémberedett az egész napos üléstől, nyújtozkodva állok fel a székemből miközben körbe nézek a csendes lakásban és lecsukom a laptopomat.  Az ablakhoz sétálva kinézek az utcára, ahol a megszokottnál többen sétálnak. Jó idő van, itt a hétvége, persze, hogy a legtöbben nem fognak otthon ülni. Ellenben velem. Imádok itthon lenni. Imádom, hogy már évek óta itthonról tudok dolgozni, hogy nem kell puccos ruhákba öltöznöm és irodába járnom, hogy a saját kis burkomból meg tudok oldani mindent. Egyedül. Szeretem ha csend vesz körül, és kicsit sem vágyok arra, hogy szórakozni járjak. Mindig azzal próbálom nyugtatni magam, hogy 28 évesen kinőttem belőle, de aztána  tükörbe nézve pontosan tudom, hogy nem feltétlen ez az oka. A folyosó falán lógó tükörből nem az a Kamilla néz vissza, aki pár éve voltam. Ez csak egy árnyék, egy szerényebb kiadása önmagamnak, aki inkább bezárkózik. 

Elmélkedésemet telefoncsörgés szakítja meg, így visszasietek a szobába, hogy megkeressem a hang forrását. 

-Végre, hogy felvetted! – Szól bele türelmetleül barátnőm a vonal másik végéről. 

-Jézusom, Leila. Úgy mondod, mintha tízszer hívtál volna... - megforgatom a szemeimet és leülök a kanapéra.

-Ne forgasd a szemed, látom a lelki szemeim előtt! Hagytam neked vagy 20 üzenetet... - Miközben beszél megnyitom az imessage üzeneteim, igaza volt. Rengetegszer írt, de napözben nem mindig van erőm ezekre válaszolni. 

-Ne haragudj, most végeztem a munkával, hulla vagyok és... -Fújom ki hangosan a levegőt, de nem hagyja, hogy befejezzem a mondatomat.

-Ne szabadkozz, tudom, hogy csak ignorálsz, de nem baj! Nagy híreim vannak, mint azt olvashattad volta. -szúrja oda szarkasztikusan.

Elmosolyodok. Szeretem, hogy ennyire ismer. Tudja, hogy a szociális akksim nem fut 100%-on az elmúlt időben. Vagy inkább elmúlt években... Sokszor az is nehezemre esik, hogy a barátaimmal beszéljek, és a boltban is inkább az önkiszolgáló kasszát választom, hogy ne kelljen kínosan a pénztárossal csevegnem. 

-Mesélj, figyelek!

Leila óriási levegőt vesz és percekig csak hadar. Nem fogja fel az agyam amit mond. Bámulom a  falat magam előtt és csak azon gondolkozom mikor fogy már ki a levegőből, és hagy engem is szóhoz jutni.

-Rendben, legyen. – Vágom rá közömbösen mikor már úgy gondolom, hogy befejezte, amit akart.

-Tudtam, hogy ezt mondod, ezért két lépéssel előtted járok. Lebeszéltem a főnökömmel, a hivatalos segédem lennél. Együtt csinálnánk a videókat, kamerázhatnál, fotózhatnál... - Folytatja töretlenül, mit sem foglalkozva az egyszerű válaszommal. - Persze lesz még egy csomó fotós srác aki ért hozzá, így pihenni is tudsz. A főnököm már elő is készített egy szerződést, állják az egész utazást. Gondolj csak bele... Spanyolország, Ausztria, Anglia, Olaszország... És csak ezen a nyáron. Ez egy hatalmas lehetőség! Bírnak téged nagyon, nem mondhatsz nemet! Te bárhonnan tudsz mellette dolgozni! Várj... - élénk hangja alább hagyott, ahogy lefagy egy pillanatra. – Azt mondtad RENDBEN?

Az utóbbiban igaza van. A munkám bárhol el tudom végezni, ahol elfér a laptopom és van internet. De nem szeretem elhagyni a lakásom nyújtotta komfortot. Nem szeretem a tömeget... Bár ezt szinte senki nem mondaná meg. Az évek alatt tökéletesítettem a kettős énemet. Soha senki nem gondolná, hogy mennyire szorongok az emberek között, soha senki nem venné észre, hogy mennyi gondolat cikázik a fejemben egy-egy szociális szituációban. Mindenki azt hiszi, hogy élvezem amikor társaságban vagyok, pedig ez nincs mindig így. Tudtam, hogy nem fogok menni, csak azért mondok igent, hogy pillanatnyilag leszálljon rólam, aztán úgy is kitalálok valami kifogást, hogy miért nem tudok vele tartani. Mindig ezt teszem. 

-Ugye tudod, hogy  Louis megölne, ha végül azt mondanád még sem jössz. – Tudom, hogy Leila mennyire meg akar felelni a főnökének. Tudom, hogy bizonyítani akar, neki ez az álma. Imád utazni, imád a médiában dolgozni, imádja az eseményeket. Párszor elrángatott már engem is magával, de ez sosem volt az én világom. - Holnap hazautazom, addig gondolkozhatsz rajta, de nem fogadok el nemleges választ!

Gondolataimat ismét a telefon rezgése szakította félbe. Lando neve jelent meg a Viber ikon mellett.

"Ne gondolkozz!  Gyere velünk, jó buli lesz 😉"

Érzem, ahogy gondterhelt vonásaim kisimulnak és mosolyra húzom a számat. Biztos vagyok benne, hogy Leila kérte meg Landot, hogy írjon nekem. Tudja ő is, hogy  neki lehetetlen nemet mondani, mert addig nyaggat, amíg be nem adod a derekad... Ugyan olyan, mint Leila. Párszor már segítettem neki tartalmat gyártani Landoékkal, mondhatni összebarátkoztunk, legalábbis az ő olvasatában biztos. Azt viszont mindig elfelejtik, hogy  profi vagyok ebben úgy is kieszelek valamilyen kifogást! Észre sem veszem, hogy Leila azóta is beszél a telefonba, elhalkult a világ körülöttem, és megint bezárkóztam a saját kis burkomba, amiből nem hiszem, hogy valaha ki tudna rángatni bárki is... 

Arra sem emlékszem mit válaszoltam a telefonba Leilának, de bontottam a vonalat és az ujjaim rögtön Timi barátnőm neve felé vették az irányt. Hangüzenetbe kezdtem.

"Tudom, hogy hülyének fogsz nézni, de ezt most ki kell adnom magamból... Leila felhívott...Vele tarthatnék a nyáron európán belül az összes Forma 1-es versenyre, ingyen, és még fizetést is kapnék érte... Emlékszel, hogy a McLarennél dolgozik, mint PR-os vagy valami olyasmi. Voltam már vele több eseményen, amikor itt voltak a pilóták Magyarorszgon, de az ki van zárva, hogy én egész nyáron ismeretlen országokban parádézzak millió meg egy ember között, nem megy! Nem tudom ilyen hosszú idegi tettetni, hogy élvezem ezt...mikor lenne időm feltöltődni? Mikor tudnék magammal foglalkozni..? Azt mondtam neki elkísérem, de mindketten tudjuk, hogy ez nem így lesz."

"Évek óta azon dolgozom, hogy leküzdjem a szorongásom, hogy megszűnjön az a hang a fejemben, ami állandóan azt mondja nem vagyok elég jó, biztos kibeszélnek a hátam mögött, túlságosan is érdekel mit gondolnak mások.. Ha egyedül vagyok nincs ezzel bajom. De ha társaságba kell mennem, csak felerősödik ez az érzés bennem... Gondolj csak bele mi lenne ott velem!"

Hangüzenetek sorával bombázom türelmes barátnőmet, amikre csak szűkszavú üzenettel válaszol.

"Menned kell. Te is tudod, hogy nem játszhatsz Leila állásával. Ez nem olyan, mint amikor lemondasz egy bulit vagy egy vacsorát. Jót fog tenni Neked. Ideje nem csak magaddal foglalkoznod!"

Persze, nem tehetem kockára Leila állását, de a saját mentális egészségemet se, ugye? Mi lenne, ha megint napokig nem tudnék kikelni az ágyból, mert egyszerűen csak rossz napjaim vannak? Mi lenne, ha bepánikolnék, elájulnék az emberek előtt és mindenki rajtam nevetne? Mi lenne, ha megtetszene ez az egész, és a nyár végén ez is eltűnne az életemből, mint szinte minden és mindenki, aki valaha sokat jelentett.  Nem hozhatom magamat ilyen helyzetbe.