III. fejezet

4 0 0
                                    

Nem egészen egy hét telt el az incidens óta. Az édesanya nem hozta fel az esetet, akárcsak Dávid. Minek is hoznák, nem ez volt az első, kétségkívül nem is az utolsó, de mindenképp ez volt az eddigi legsúlyosabb. Dávidot azonban nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy vajon édesapja meddig fog elmenni. Akárhányszor hazatért, édesanyjával összenéztek. Bámulták egymást, hosszasan. Dávid szólt volna, az ajkain voltak a szavak: „Mi lesz apuval, ha...", de Ildikó megelőzte őt, mintha csak tudta volna. Hétköznapi témákat hozott fel: „Mi volt a suliban", vagy „Jót beszélgettél Orsival?". mikor Dáviddal beszélgettek. Még a verés és ütés szavakat is kerülte, pedig a fiú nagyon is szerette volna szóba hozni, de látta édesanyján, hogy nem akar róla beszélni. Dávid olyankor fújt egyet és csak ennyit mondott: "Persze, jó volt minden". Nem szeretett volna könnyeket látni anyja szemében. Bőven elég volt akkor.

Dávid napjai a szokásos mederben folytak, ha nem számítjuk az éjszakákat, mikor nyugovóra tért. Illetve azt sem, hogy az ütések nyomai alig pár nap alatt begyógyultak. Se foltok, se megduzzadt alsó szemhéjak. Mintha egyszerűen leradírozták volna az arcáról. Mikor az idegen megérintette az arcát, akkor érzett valamit.

Az idegen egyre többször jelent meg az álmaiban, más álmok kíséretében: az álmok elején az Eiffel-tornyot látta maga előtt, vagy épp a Holdon járt és csak utána találta magát a fekete-fehér mezőn. Később már kizárólag csak a mezőn álldogált.

Ezek az álmok mindig ugyanúgy kezdődtek. Egy maga lépdelt a határozott körvonalakkal megrajzolt tavacska felé, melyben halak úszkáltak és pici verebek fürödtek a partjának szélén. A mezőt égig érő fűzfák vették körül, melyek sűrűjéből szarvascsaládok jöttek elő, hogy szomjukat oltsák. Minden egyes alkalomkor ugyanonnan bújtak elő. Azután előjött a csuklyát viselő idegen, bíbor szemekkel meredt Dávidra, ő azonban sosem szaladt el.

Nevét nem árulta el az idegen, ez azonban valamiért nem zavarta Dávidot. Mély hangjával és bíbor szemével szinte megbabonázta az őt. Az idegen végig a szemébe nézve hallgatta őt, egyszer sem fordította el a fejét vagy mondta volna azt, hogy ez unalmas, inkább váltsunk témát. Nem, egyszer sem. Dávid egyre többet és többet árult el magáról és az életéről, mintha az álom nem csupán az lett volna, ami.

Elmesélte az idegennek azt az esetet, amikor legelőször mondták neki, hogy Asperger-szindrómás. Jól emlékszik rá, hisz még nem értette, mit is jelent ez, hiába volt akkor már nyolcéves. De az érzésre, ami akkor fogta el, mai napig is elkíséri.

Addig annyit vett észre magán, hogy ő más volt, mint a többiek. Míg a többi gyerek vígan csúszott le a csúszdán, mászott fel a kötélen a favárhoz, vagy épp a TV-ben látott mesét részletezték, ő egyedül ült és befogta a fülét, hogy védje magát a zajoktól, melyek olyanok voltak, mintha méhek szurkáltak volna dobhártyáját. Inkább a homokba rajzolgatott mindenféle állatot, amit viszont a rohanó gyerek lábukkal eltapostak. Az idegen nem nevette ki, nem forgatta a szemeit. Mosolygott és annyit mondott, hogy folytassa.

Amíg a többi gyerek minden gond nélkül vacsorázott akár este kilenckor is, vagy éppen a leckét kezdték akkor, addig Dávid fel-alá járkált, gyöngyöző homlokkal, remegő kezekkel, hogy a tervezett sorrend felborult. Az érzelmeket, mint olyat, eleinte nem ismerte. Dávid emlékezett arra esetre, mikor az óvodában ellökte az egyik gyereket, mert elvette a játékautóját. A gyerek elvörösödött arccal sírt, ám ő nem értette, miért. Miért pirosodott el az arca és miért lett nedves a szeme? Később Ildikó magyarázta el, hogy azért, mert szomorú volt. Az idegen tovább figyelt.

Mesélt édesanyjáról, aki, ha fáradt, ha szomorú, vagy akár kedvetlen volt, ő mindig mosolygott rá. Ő takarta be a fülét, hogy ne érezze az ezernyi méhszúrást a dobhártyájában. Ő adott rajzlapot a kezébe, hogy ne tegyék tönkre az alkotásait. Ezerszer végig nézte vele ugyanazt a filmet, csak hogy megértesse a szereplők érzelmi válaszait. Dávid már értette, hogy miért. Az idegen csak bólogatott.

Az angyal érintéseWo Geschichten leben. Entdecke jetzt