Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

24.rész

/mostmár tudom/

Hűvös nyári szellő cirógatta a bőrömet, miközben Budapest kihalt utcáit jártam. Bár nem ehhez vagyok szokva, de most alig volt ember az utcákon. Fogalmam sincs mi lehetett az oka, de valahol örültem neki. Végre nem 40 fok volt, csak 25, de az akkori időjáráshoz képest ez lehűlésnek számított.
Biankához tartottam éppen hevesen, hiszen hosszú idő után végre meg tudtunk beszélni egy találkozót, ezúttal nála. Mostanában Ádámmal töltötte az ideje nagyrészét, ezért szinte nem is találkoztunk. Rosszul esett, mert hiába van az embernek párja, a barátaira akkor is szentelhetne némi időt.
Szokásomhoz híven bevásàroltam piából, hiszen tudtam, hogy ivás nélkül unalmas az este.

Ahogy a háztömb elé érkeztem, fel is csengettem hozzá, amire ő azonnal reagált és beengedett.

-Szia barátnőm! -üdvözölt egy hatalmas öleléssel, amit én persze viszonoztam is.
-Végre, baszki mostanában szartàl a fejemre elég rendesen, Bia. -váltam el tőle majd leszidtam.
-Bocsii, csak most minden olyan jó köztünk Ádámmal, szerettem volna vele is minőségi időt tölteni. De akkor is hiányoztál. -biggyesztette le ajkait.
-Megértelek. -sóhajtottam.

Miután beljebb invitált, előpakoltam a táskámba rejtett italokat, majd az egyiket jóízűen meg is bontottam. Bianka rögtön felespoharakért nyúlt, majd elémrakta őket, jelezve hogy neki is töltsek. Ezt egy halkabb nevetéssel nyugtáztam.

-Na és mesélj, mizu veletek Marcival? -könyökölt elém a pultra.
-Bonyolult. Igazából nem tudom. Olyan fura mostanában.
-Hogy érted?
-Ingerült. Csomószor összeveszünk a semmin, vagyis ő kapja fel a vizet aztán rajtam csattan az ostor.
-Nem mondod komolyan?! -lepődött meg. -Nem ilyen volt. Mondjuk nem én töltöttem vele több időt, de ahogy ismertem, sosem volt ilyen. -gondolkodott.
-Épp ezaz. Mostanàban nagyon fura, drogozik, és ami mégfurább nekem, az hogy Andrissal sem beszél meg semmit. Pedig kb ő a legjobb haverja.
-Hàt ja. De ha más nő áll a dologban megölöm.
-Kétlem, hogy az lenne a probléma. Vagy nem tudom, de mindegy is. Veletek mizu?- kortyoltam bele az italomba.
Hosszasan elcsevegtünk a fiús ügyeinkről, majd elindultam haza. Késő volt, nem akartam korom sötétben az utcákat járni. Sok az elvetemült pedofil fószer. Jobb a békesség, bár aki annyira elvetemült az nappal is cselekszik.

Hazafelé menet gondolkodással töltöttem az időmet. Lehet hogy igaza volt Biának, és egy másik lány áll a dologban. De nem nézem ki Marciból. Bár nem tudom már mit gondoljak. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben miközben egyre jobban szedtem a lábaimat, ne teljes sötétségben kelljen haza érnem.

Ahogy a házunk elé értem, megpillantottam Marcit az ajtó előtt álldogálni kezében egy füstölgő cigarettával. Távolabb voltam tőle még, de nem vett észre, egészen addig, amíg pár lépés távolságra nem kerültünk egymáshoz. Baromi szexi ahogy kifújja a hatalmas füstfelhőt.
-Szia. -szólalt meg halkan.
-Szia. Hogyhogy itt vagy? -kérdeztem, majd a már majdnem elégett pálcára vezettem a tekintetem. Sima cigi. Nem mostanában láttam Marcit sima cigarettát szívni.
-Hozzád jöttem, csak nem voltàl itthon. Gondoltam megvárlak.
-Mióta ácsorogsz itt?
-Nagyjából 1 órája. -nézte meg a telefonján az időt.
-Fel is hívhattál volna hogy itt vagy és akkor sietek. -hosszas várakozás után közelebb léptem hozzá, majd megöleltem.
-Nem akartalak zavarni, inkàbb megvártalak.
-Na, gyere fel.

Miután beinvitáltam a lakásba, levette a cipőjét majd elterült a kanapén. Nem csak pár percre ugrott àt, akkor sosem veszi le a cipőjét.
-Kérsz valamit enni vagy inni? -kiáltottam a konyhából.
-Nem, de te jöhetsz. -vetett perverz pillantásokat felém.

Megittam egy pohár vizet, azután a nappali felé vezetett az utam. Leültem a fiú mellé aki hevesen nyomkodta a telefonját.
-Nem gondolod, hogy beszélnünk kéne?
-Miről? -szemei kikerekedtek, majd rám nézett.
-Tudod...mostanában fura vagy. Nem ilyen szoktál lenni, és kurvamód dühít, hogy nem mondod el mi a baj.
-Mit értesz az alatt, hogy fura vagyok?
-Drogozol. Állandóan ingerült vagy.
-Eddig is cuccoztam.
-De nem ennyit Marci. Történt valami?
-Ahj...faszomat, nincs ehhez most kedvem. -idegesen felállt a kanapéról majd távozni készült.
-De Marci ez nem megoldás, hogy amint szóba jön valami ilyen te ki akarod magad húzni belőle ahelyett, hogy elmondanád mi a baj. -csattantam fel. Nagyon rosszul esik hogy semmit nem beszél meg velem.
-De geci, csak veled akartam lenni erre te is ezzel baszogatsz. Miért nem lehet békénhagyni már és nem mindig a problémákon agyalni?
-Mert szeretlek és nem tudom mi baj van veled. Fogalmam sincs mit érzel, nem tudom hogyan segíthetnék és ettől kikészülök, érted? Elegem van már abból hogy rajtam vezeted le a dühödet. Fontos vagy nekem és tudni szeretném mi jár a fejedben. Ennyi az egész. -a könnyeim utat törtek és patakokban áztatták arcomat.
-Ne haragudj. Én csak...faszom. Nem akarok a problémákról beszélni. -ölelt magához. -Veled akarok lenni, csak ezt akarom.
-Én is, de rossz így látni téged.
-Anyámék válnak. -hangjából semmilyen érzelmet nem tudtam kiszűrni.
-Sajnálom.
-Ezért voltam fasz. De nem rád akartam hárítani.
-Semmi baj, örülök hogy elmondtad. Hogy érzed magad?
-Szarul. Ki ne érezné magát szarul így? -nevetett hisztérikusan.
-Jogos.
-Így is mindig a balhé ment, de mindig megbeszélték. Geci nem gondoltam volna, hogy ez lesz a vége. -meredt maga elé.
-Várj. A Székelykapu...
-A Székelykaput ez ihlette. -vágott a szavamba.
"Elhittem nekik, örökké állnak,
És hittem nem lehet vége soha a családnak."- idéztem fel magamban a dalszöveget. Csak hogy ez hónapokkal ezelőtt jött ki.
-De ez...nem most jött ki.
-Nem...hónapok óta emésztem magam. Sajnálom, hogy nem mondtam el, de nem akartam folyton ezen kattogni.

Így, hogy a tudtomra adta problémáját, sokkal könnyebb volt àtgondolni hogyan is segíthetnék. Az én szüleimmel fogalmam sincs mi a helyzet, egy jó ideje már nem beszéltem velük. De nem is akarok. Az, ahogy velem viselkedtek, megbocsàthatatlan. Az hogy eldobtak maguktól az végképp. Kiskoromban minden álmom az volt, hogy egy normális szerető családban nőjek fel. Kirándulások együtt, nyaralás, havi bevásárlás. Örültem volna egy olyan anyának, akivel tudok az érzelmeimről beszélni, hogy hogyan kell egy kapcsolatot egészségesen ápolni. Egy olyan apának, aki mindentől óv, és ha egy fiú összetöri a szívemet, èlve elássa. Boldog lettem volna, ha suli után apa ott vár a suli bejárata előtt és együtt megyünk haza miután vettünk vacsorának valót. De ezt sosem kaphattam meg.

-Ugye nem haragszol? -kérdezte félénken.
-Nem. Csak rosszul esett, ahogy viselkedtél velem.
-Nem akartam.
Én meg nem akartam kitárni elé ezeket a gondolataimat a családommal kapcsolatban, mert tudom, hogy mindenkinek egyenlően rossz ez. Sosem ütjük más problémáját a sajátunkkal és nem kontrázunk rá, hogy dehát nekem is rossz volt/ nekem sokkal rosszabb volt. Mindenkinek más az, ami mély sebet hagy a lelkében.

Üdv újra! Rengeteg ötletem van mit írhatnék a következő részbe, és nem tudok dönteni. Olyan nehéz hogy van 3 variácó, és nem tudom eldönteni melyik lenne izgalmasabb🥹na majd kiötletelem. Addig is jó olvasást.💝