Love Game [Charles Leclerc]

41. Utolsó futam

Mikor még Monakóban voltak legutóljára a szüleinél akkor annyira érezte a férfit. Az egész lényét, a céljait, a sérelmeit, a vágyait. Mintha a szívük egyszerre dobogott volna. Boldogan és sikeresen akarta látni, most meg... még egy teremben is alig tudott együtt lenni vele. Valery úgy bánta az egészet. Sosem kellett volna rákérdeznie, hogy mik ők. Sosem kellett volna arra vágyjon, hogy többek legyenek. Az utóbbi hetek ennek a szöges ellentétjei voltak. Mintha Charles és ő mindent megtettek azért, hogy kevesebbek legyenek, mint idegenek.

A versengésük a pontokért megállíthatatlanul folytatódott. Őt nevezték az évtized legjobb rookie-jának, nyomban Oscar követte a sorban. Valery-nek volt pár rosszabb startja, így végzett nyolcadik helyen is, míg a férfi bezsebelt két dobogót és ez alatti helyezést. De jelenleg még mindig két ponttal vezetett Charles előtt. A média a Ferrari pilóták közötti hatalmas versengésről beszélt. Valery számára viszont ez a téma teljesen ellaposodott. Kezdett belefáradni mindenbe, főleg az önmarcangolásba. Hiányoztak azok a pillanatok, amikor a szezon közepén virágzott a barátságuk, amikor valóban úgy érezte, hogy megnyílhat neki. Amikor még nem töprengett minden egyes nap, ha szék nélkül marad, mikor Carlos visszatér. Bűntudattal teli voltak a gondolatai is kísértették. A szezon elején eladta a meg sem született barátságát Charles-al és Carlossal. Nem is tudta, ha ezek után hogyan nézhet a csapattársa szemébe.

Az érzések viharosan összecsaptak a lelkében. Utolsó alkalom, hogy izgul a futam előtt. Abi Dhabi fényei hidegeknek tűntek a magas hotel felső emeletéről. Charles még a másik szobában motoszkált, hallotta, hogy ő sem tud aludni. Olyan távolinak érezte a férfit, mintha fényévek választanák el őket. A szíve belefájdult abba, hogy mennyire semmilyenek most.

Valery azon kapta magát, hogy feláll az ágyából. Habozott bekopogtatni, a szorongás megbénította a hangszálait. Hallotta, hogy a férfi bent felszisszen. Lehet, hogy a sérülése miatt. Vasseur rábeszélte az orvosokat, hogy versenyképesnek nyilvánítsák egy kisebb rándulás után. Nem bírt tovább az ajtó előtt álldogálni. Lehet, hogy a férfi nem is hallotta. Benyitott. Igaza volt. Charles kínlódva levette a meglazult medikális tapaszt a hátáról.

- Kellene segítség?

Charles bólintott, Valery belépett a szobába. A szemei hidegek, komorak voltak. De mégis látott benne várakozást. Sosem hívta volna magához, de most képtelen lenne visszautasítani. A kimért mozdulatai, a szótlanságuk visszarepítette őt a startjukra. Valery szíve összeszorult. Nem nézhet úgy rá, mintha semmi sem történt volna, ha ez hazugság. Charles jó a tettetésben, de nem ennyire jó. Történtek dolgok. Megnyíltak egymásnak. Úgy érezte, hogy a férfi ismeri. A lelke rezdüléseit, minden porcikáját úgy, ahogyan senki sem. Charles a hátával elé ült, érezte, ahogyan megmozdul az ágy, amikor Valery elhelyezkedik. Lehámozta a bőréről a tapaszt.

- Itt fáj?

A férfi torka száraz volt, még válaszra sem telt, csak bólintott. Kibontotta a medikális tapaszt és professzionálisan elhelyezte a lapockája vonalában. A nő ujjait érezni a bőrén feltüzelte. A távolság, a hiány felerősítette az érzéseit iránta. Charles próbált a futamokra koncentrálni, de a gondolatait lefoglalta Valery. Nem egyszer kapta azon magát, hogy titkon őt bámulja. A finom bőrét, a sötétbarna szemeit, a kívánatos ajkait. Még mindig pokolian vonzódott hozzá.

A reggeli kávéjának is más íze volt, hogyha nem ő főzte. Hiányolta volna azt, amik voltak? Charles megharapta a szája belsejét. Hazugok voltak, semmi többek. Megvonták a drogjától. Hiányolta Valeryt úgy, ahogyan soha sem gondolta volna, hogy fog majd nőz. A kezei felperzselt utat hagytak maga után. Visszatartott egy sóhajt, ami a torkában rekedt. Olyan, mintha most érezné először a kezeit. Charles behunyta a szemét. Talán azért, mert olyan régóta nem érezte őket. Mert minden gőg és harciasság ellenére, minden amire vágyott az a közelsége és az érintése. Szereleméhes, tisztában volt vele. És ez elveszi a fejét.