Démonlány /Dabi x Reader/

[7.]

-----------

Az előző részből:

-Na de Kicsim-vigyorgott Dabi. Élvezte, hogy szívhatja a véremet...

-----------

- Dabi, fogd be, amíg szépen mondom! - bámultam továbbra is a padlót. Na, nem mintha olyan érdekes lenne, de inkább ezt nézem a vörös arcommal, mint Dabit...

- És ha nem? - röhögött.

- Azt megbánod - feleltem egyszerűen.

- Kicsiiiim - nevetett tovább. Erre felnéztem rá, pofán basztam, majd sarkon fordultam és a szobámig meg sem álltam. Beléptem a kis helyiségbe, dühösen bebasztam az ajtót magam mögött, és elterültem ágyon. Ekkor tudatosult bennem, hogy az imént megpofoztam egy pszichopatát. Ajaj... Miért érzem azt, hogy ennek nem lesz jó vége?

Pár pillanat múlva valaki feltépte az ajtóm. Riadtan odapillantottam, majd mikor megláttam a varrott képű dühös arcát mégjobban megrémültem.

- Na idefigyelj (Név)! – lépett mellém, és megragadta hajam – Most legszívesebben felgyújtanálak, de sajnos nem tehetem a többiek miatt, így csak kissé megperzsellek – vigyorodott el, majd felcsaptak körülötte a jól ismert kék lángok. Feltűnés nélkül megnyitottam egy portált mögötte, ahonnan az egyik közepes erősségű démonom lépett ki. Sajna nem volt elég gyors, így Dabi megégette kissé karomat, mire felkiáltottam. Eközben a démonom akcióba lépett, megragadta hátulról a varrott képűt, és a földhöz szorította. Ingerülten pillantott a démonra, majd rám. Én épp a kezemet szorítottam, hogy ne fájjon ennyire, de hiába, az égés nyoma ott díszelgett jobb alkaromon. A fájdalom egy könnycseppet is kiváltott belőlem, ami lassan folyt le arcomon, miközben Dabi szemébe néztem, ami égett a dühtől.

Kék lángjaival pillanatok alatt elpusztította a démonom, ismét odalépett hozzám, amitől kissé megijedtem. Kinyújtotta kezét, ujjával letörölte azt a kósza könnycseppet, majd lenyalta ujját, megfordult, és szó nélkül kisétált a szobámból, maga után becsapta az ajtót.

Hatalmasat sóhajtva könnyebbültem meg. Elment... Rosszabbra számítottam... Alkaromra pillantottam, majd kiosontam a mosdó felé, hogy vizes ruhát tegyek az égés helyére. A fürdőből épp Hinata lépett ki, majd mikor meglátta sebem tekintete elkomorult.

- Mi történt? – suttogta halkan.

- Semmi – ráztam fejem – Majd begyógyul.

- Látszódni fog évek múlva is... Istenem, mit csináltál?

- Én semmit – mondtam komoran, majd léptem volna a mosdóba, de Hinata elém állt.

- Mutasd – utasított. Nem láttam értelmét ellenkezni, így felé nyújtottam sebhelyes kezem. De jó, matchingelünk Dabival... Pfff...

Hinata óvatosan megfogta karom, mire kissé felszisszentem. Az angyal keze világítani kezdett, mire sebem már nem fájt annyira, majd heggé változott.

- Hú – ennyit tudtam kinyögni.

- Ez a képességem. Nekünk angyaloknak gyógyító erőnk van, plusz tudunk repülni – adott választ a fel nem tett kérdésemre, ami úgy hangzott volna: „ezt meg hogyan csináltad?"

- Köszönöm – mondtam hálásan, majd bepillantottam a bárba. Rajtunk kívül mindenki ott volt. Dabival összeakadt a tekintetem, így inkább elfordítottam fejem, és újra Hinatára figyeltem.

- Nem jössz vissza? – kérdezte, miután ő elindult, de én nem követtem.

- Nem, inkább elmegyek, sétálok egyet.

- Okés – vont vállat, és visszament. Utána pillantottam, majd visszamentem a szobámba, felkötöttem (hajszín) hajam, magamra kaptam egy pulcsit, majd a telefonom a zsebembe süllyesztve elhagytam a helyiséget. Már a kijáratnál voltam, amikor Toga észrevett.

- (Név)-chan, hová mész?~ - dúdolt kíváncsian. Mindenki rám nézett.

- Csak sétálok egyet, majd jövök.

Kiléptem az utcára, fejembe húztam a csuklyát, majd sétáltam. Mélyen beszívtam a friss levegőt. Ki kellett szellőztetnem a fejem... Nem volt konkrét úticélom, csak mentem, amerre jónak éreztem. Egy órával később nem tudtam, hogy hol is vagyok pontosan. Kétségbeesetten néztem körbe, épp valami sikátor kellős közepén jártam.

- Csak nem elvesztél, kicsi lány? – kérdezett egy sötét alak.

- Ki vagy te? – próbáltam magabiztos maradni, de a frászt hozta rám hangjával.

- Az nem fontos, mi még nem találkoztunk – jött közelebb. – De az jóval fontosabb, ami most jön – nyalta meg ajkát, és a falhoz szorított.

- Engedj el – morogtam, de a srác magasabb volt nálam, ijesztő külsővel, úgyhogy nem nagyon tudtam védekezni.

Erre a támadó csak elmosolyodott, és elővett egy kést.

- Ha kiabálni mersz, akkor használni fogom – tartotta nyakamhoz az eszközt. – Világos voltam?

- Igen – feleltem halkan, mire a srác elégedett vigyorral nyugtázta válaszom, majd végigsimított arcomon, és taperolni kezdett. Először a combjaim, aztán derekem, majd kezei mellemen állapodtak meg. Összeszorított szemekkel vártam, hogy mi fog történni.

Az előttem álló hirtelen elengedett, és fájdalmasan felkiáltott. Kinyitottam szemeim, ekkor vettem észre, hogy a támadómat a jól ismert kék lángok veszik körül. Szép lassan égett teste, végül meghalt, így fellélegeztem. Lassan a láng tulajdonosára emeltem tekintetem, aki engem nézett kék szemeivel. Alig tudtam elhinni, hogy itt van, és megmentett.

- Dabi? – ennyit tudtam csak mondani, annyira lesokkolt az elmúlt percek eseményei.

- Téged nem bánthat rajtam kívül senki – mondta komoran.

Erre a megjegyzésre nem reagáltam. Először fel sem fogtam, hogy mit mond, utána pedig nem értettem, hogy miért mond ilyet...

- Köszönöm, hogy megmentettél – néztem rá hálásan, mire csak vállat vont. – Egyébként, te... - kezdtem, de mire megkérdeztem volna, mit keres itt, addigra felelt.

- A többiek aggódtak, mivel régen elmentél már, így elküldtek, hogy keresselek meg. Pont időben jöttem.

Dabi elővette a telefonját, majd füléhez emelte.

- Kurogiri, kérlek küldj portált! Igen. Aha. Kösz – tette le a telefont, aztán rám pillantott – Kurogiri mindjárt kaput nyit nekünk.

Bólintottam, majd meg is jelent a portál. Dabi átlépett rajt, majd követtem.

--------

SZIJASZTOK!
NAGYON RÉG VOLT RÉSZ...

SAJNÁLOM, DE ÉLEK ÉS SIETEK A KÖVIVEL, CSAK KICSIT FELFORDULT NÉHÁNY DOLOG

Bocsánat, beragadt a Caps Lock :3

Na, de remélem tetszett a rész <3

Majd jelentkezem, pusszanás babáim :3