Sziasztok. Nem tudom ki van még itt vagy ki nincs, de ha van itt olyan, aki várta az új könyvem/könyveimet, azoktól szeretnék bocsánatot kérni. Mikor az első könyvemet írtam az zökkenőmentesen ment meg minden, de már nem megy olyan egyszerűen. Egyre nehezebben ment az idő elteltével, de most végképp egyáltalán nem megy. Most semmi nem megy. És úgy döntöttem inkább nem erőltetem, mert az csak rosszabb. Nem szeretnék egy szar könyvvel elő állni, de jóval meg nem is tudok, így inkább csak nem írok. Ráadásul már nem foglalkoztat. Nem megy. Eddig legalább tudtam is valamit el érni vele, hogyha próbálkoztam, de mostmár nem. Nem is tud már boldoggá tenni az írás. Sőt. Semmi nem tud boldoggá tenni, ami eddig azzá tett. Rengeteg minden volt. Külön felé hobbik nyilván, de már egyik sem tud boldoggá tenni. Még csak személyek sem tudnak. Még az se, aki eddig a leg boldogabbá tett, mert mostmár csak akár rá nézek, és már csak azt veszem észre, hogy sírok. Régi beszélgetések, régi hangüzenetek, vagy akár újak. Tök mindegy. Akármi történik már csak azt veszem észre, hogy fáj a fejem, fájnak a szemeim, el homályosodik a látásom, elegem van mindenből és érzem azt a kínzóan égető, nyomó, szorító, szúró érzést a mellkasomban. Ilyenkor mindig egy vers egy része jut eszembe. "Érzem: E kétségbe volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe, testem földbe vágy". Gondolom legtöbben ismeritek. Mindegy. A lényeg, hogy fáradt vagyok. Leginkább lelkileg. És ezzel igy nem tudok könyvet írni. Főleg nem jót. És mint mondtam, szar munkát nem akarok végezni, hanem ha már csinálom, akkor rendesen akarom csinálni. Viszont így nem megy. Konkrétan semmi nem megy. Amit most képes vagyok csinálni, az csak annyi, hogy utáljam a létezésemet is. Utáljam azt, amikor hallanom és éreznem kell, hogy dobog a szívem, amikor hallanom és éreznem kell, hogy levegőt veszek. Ha megyek valahová, ha aludnom kell, ha ennek vagy innom kell, mivel ez mind csak jel arra, hogy még életben vagyok. Ezzel a fajta mentalitással nagyrészt semmit nem lehet csinálni, legalább is jól nem. Úgyhogy szimplán úgy döntöttem nem csinálom. Minden hobbimat fel adtam, ezt is fel adom. Nem szeretnék egy elcseszett szart ki tenni, márpedig ha folytatom, akkor az lesz a vége. Jelenleg mégcsak életkedvem sincs, nemhogy kedvem ahoz, hogy akármilyen hobbit űzzek, vagy akármi. Csak meg akarok halni. Ráadásul sokszor szimplán csak emlékeztetnek arra, hogy azért régebben valamivel jobb volt. Például amikor az első könyvemet írtam még azért ennyire nem volt teljesen elbaszódva az életem. És amikor vissza emlékszem akkorra, és szembesülök vele, hogy most még rosszabb, és olyan ez, mint valami hullám vasút, hogy egyszer ki mászok a gödörből, aztán vissza esek, szintén csak a sírás jön rám. A szüleim pedig például borzasztóan utálják, ha sírok vagy valami, és képesek lennének akár megölni miatta, így nagyon vissza kell valahogy fogjam magam, bár nem sűrven sikerül. Szóval nem megy és kész. Így is vissza estem egy állapotba amibe korábban voltam és most még csak rosszabb is, így nem tudok szinte semmire koncentrálni, csak erre a szar érzésre. Olyan, mint valami futó homok. Próbáltam ki mászni ebből az egész szarból, de szimplán folyton csak vissza húzott valami. Ez most sem történt másképpen. Szóval ha volt aki tényleg igazán várta az új könyvemet vagy könyveimet, sajnálom. Tényleg szerettem volna meg írni, főleg, hogy sok ötletem van, de most mégcsak az is nehezemre esik, hogy tulajdonképpen életben maradjak, nemhogy könyvet írjak, vagy akármi mást csináljak. Viszont köszönöm az első könyvemen lévő nézettséget és a sok pozitív visszajelzést. Nagyon hálás vagyok érte, mert azok is segítettek azért valamennyit dobni a kedvemen. Sok minden van és sok minden lesz is. Mint mondtam kicsit olyan, mint egy hullám vasút. És épp ezért az is csak fokoz a szaron és a félelmemen, hogy úgy érzem ez az a pont, ahol már nem lesz "fel". Már csak a lefelé vezető utat látom. Hiába keresek felfelé vezető utat, az nincs. Úgy érzem ettől már nem lesz jobb. Úgy érzem csak a rosszabbra számíthatok és kész. Furcsa És szar érzés, de igyekszem hozzá szokni csak így nehéz alap dolgokat is csinálni, amiket korábban csinaltam. Ilyen például a könyv írás is. Szimplán ettől a szar érzéstől túl gyengének érzem magam akármihez. És sajnálom, hogy ezt itt mondom el, de mindegy. Sajnálom még egyszer. És köszönöm, ha van aki ezt végig olvasta. Kicsit túlságosan el húztam. Bocsánat, hogy ezzel húztam az időtöket. Köszönöm, és sajnálom. Sziasztok🧡💚.
