"Add ide azt a lapot! Lefordítom."
"De, te nem tudsz tündéül!"
"Hülyéskedsz velem?"
Madison Wright meg fog bukni fizikából. Ezen nincs mit szépíteni. A nyári szünetet már biztos, hogy az iskolában kell majd töltenie, hogy átmehessen az osztályozó vi...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
𝐌𝐀𝐃𝐈𝐒𝐎𝐍
"Istenem, de gyönyörű vagy!"
Ezt mondta nekem. És közben volt pofája olyan gyönyörűen rám nézni, ahogy a kosztümös drámákban néznek férfiak nőkre. Volt pofája halkan, alig hallhatóan kiejteni a szavakat, teljes Mr Darcy stílusban. Csoda, hogy a térdem nem bukott ki alólam, és utána volt pofája átfordulni a másik oldalra, odaadni a bankkártyáját a pultosnak rajta a pénzzel, amit a nyári munkája alatt keresett és elkölteni rám húsz kibaszott dollárt, mintha megérdemelném. Mintha valami randin lennénk. Mintha nem lenne nagy ügy. De nekem nagy ügy. Én nem szoktam... elfogadni az ilyesmit. Nem ejtenek zavarba az ilyen szavak. De Logan... Logan egy teljesen másmilyen ember, mint amilyenekhez hozzá voltam szokva régebben. És ezek az apró dolgok, amiknek nem kellene ennyit jelenteniük, de mégis megteszik, ezek a helyzetek, ezek a gesztusok... Annyira, de annyira veszélyes terepre visz velük.
– Fizettetek? – ugrik mögénk vigyorogva Chrissy, és az ő csivitelése az egyetlen indok, ami segít kiszakadni a gondolataim börtönéből. Eltűnik előlem Logan viktoriánus ruhákban Eltűnik az eső, a szomorú tekintet, a suttogó szavak...
"Istenem, de gyönyörű vagy..."
Vajon mondana ilyet Chrissynek? Vajon mondott ilyet Chrissynek, amíg én Lilyvel beszéltem? Nem. Nem, Logan nem olyan ember, aki könnyen dobálózik ilyen szavakkal. Sosem ejtené ki őket, ha nem lennének igazak.
Óvatosan rá pillantok miközben Chrissyvel beszél. A hangjuk olyan, mintha a víz alól szólna. De azt jól látom, hogy Logan sem tudja hosszú időre elszakítani rólam a pillantását. A tekintete újra és újra felém kalandozik, miközben összeszedjük a cuccainkat az asztaltól és elindulunk hazafelé. Legalabbis azt hiszem, hazafelé.
Előre ülök, Chrissy hátra és Logan vezet és vezet. Kis utcákon, főutakon át, parkok és felhőkarcolók mellett haladva el. Végül a városközpontban egyszer csak megáll, behúzza a kéziféket Chrissy pedig kipattan a kocsiból.
– Valamikor máskor is tarthatnánk egy ilyet – hajol a lehúzott ablakhoz miután kiszáll.
– Igen, majd... beszélünk – azzal a srác ráadja a gyújtást és Chrissynek épp csak annyi ideje marad, hogy hátra lépjen mielőtt Logan ismét elindulna az úton.
Leengedem az ablakot és hagyom, hogy a hűvös szél a hajamba kapjon. Valahogy nincs kedvem megszólalni. Nem szól a zene csak a szél süvít és táncol körbe az autóban miközben Logan csak vezet és vezet. A felhőkarcolók lassan eltűnnek, a helyüket kertvárosi házak veszik át, aztán termőföldek és a láp. Szemerkélni kezd az eső. A szélvédőre apró cseppekben rakódik ki, aztán egyre inkább miközben felgyorsítunk a sztrádán.
– Hova megyünk? – kérdezem, ő pedig mond valamit, de nem igazán értem, micsodát.
– Pihenj egy kicsit! Fáradtnak tűnsz – mosolyog óvatosan én pedig bólintok.
