Ahogy megállt a vonat és le lehetett szállni, azonnal leugrottam az utazótáskámmal és jobbra és balra néztem, hogy megtaláljam őt. Az emberek sokan voltak, mindenki le akart szállni és a saját dolgára akart menni, de ennek ellenére meg akartam találni a barátomat. Kicsit félre álltam és vártam, hogy az embertömeg elmenjen, amikor is megláttam egy szürke hajkoronát. Ott álltam, a sapkámat megigazítottam a fejemen és éreztem, hogy a hópelyhek a ruhámra esnek. Már február vége volt, de a havazás és a hideg még mindig intenzíven fent maradt. Ahogy nézelődtem, megláttam egy szürke hajkoronát és a tulajdonosa is lassan felbukkant. Egy nagy mosollyal sietett felém és ahogy odaért, azonnal nekem csapódott és szorosan megölelt. Azonnal viszonoztam az ölelését és habára kabátjaink miatt eléggé nehezen ölelkeztünk, mégis úgy éreztem, hogy mindennél boldogabb vagyok. El akartam kicsit húzódni, hogy köszönjek neki, ő azonban hirtelen csókolt meg, amitől még most is, másfél év után, megremegett a gyomrom. Viszonoztam a csókját és miután elhajolt tőlem, végre felnézhettem az arcára.
- [Név]-san! - mosolyodott el kedvesen, nekem pedig a szívem megtelt melegséggel.
- Szia-szia - nevettem el magamat boldogan és nem győztem mosolyogni.
Habár Lev pár hét múlva már harmadéves lesz, még mindig képes rám kisfiús boldogsággal és szeretettel nézni, amitől nem is lehetnék szerelmesebb és boldogabb.
- Jól telt az utad? - kérdezte izgatottan és közben megfogta az utazótáskámnak a fülét. Annak a táskának, amivel anno a táborba is mentem.
- Igen, elég jól. Könyvet olvastam és néztem a havas tájat - meséltem el neki, ő pedig megfogta a szabad kezével az enyémet és belehúzta a kabátja zsebébe, hogy ne fázzon a kezünk.
Ahogy ideértem Tokióba és megláttam őt, azonnal hevesen kezdett el verni a szívem és a boldogságom tetőfoka csak jobban megnőtt. Szeretem őt, ki akarok élvezni minden egyes pillanatot és soha nem akarom azt, hogy ami abban a kis táborban felépült közöttünk eltűnjön.
Papa...Te intézted el az égből, hogy abba a táborba menjek, igaz? Te voltál az, aki ennyire közel lökte hozzám Lev-et, hogy aztán végül egymásba tudjunk szeretni és boldoggá tegyük a másikat? Tudom, hogy te voltál. Ha még itt lennél velem és hallanád az történeteimet az akkori edzőtáborból, akkor sokat nevetnél és mosolyognál, ugyanis életem egyik legszebb emlékei lettek. Bár járhattál volna papa abban a tokiói edzőtáborban, amit Kuroo Tetsurou apukája vezet a kertvárosban és minden fiatalnak menedéket és otthont ad. Egy olyasfajta otthont, ahol nem számít, hogy ki vagy, csak az, hogy sose vagy egyedül. Nevethetsz, ameddig sírva nem fakadsz, barátokra és lelkitársakra tehetsz szert és kapsz egy biztos pontot az életedben, ahova mindig hazatérhetsz. Mindig és örökké.
VÉGE
😸😸😸
Véget ért a kicsi könyv, amiben elég későn jöttek össze a szereplők, de úgy vélem, nagyon édes lett az ő kapcsolatuk. Szerettem írni a barátságokról is ebben a könyvben és úgy érzem, hogy itt több hangsúlyt is fektettem arra, hogy Reader mennyi emberrel találja meg a közös hangot és mennyire jóban van másokkal. ^^
Nagyon köszönöm mindenkinek, aki olvasta és velem tartott és végigkövette velem Lev és Reader kis történetét. Köszönök minden egyes kommentet és csillagot, mind nagyon jól estek.💗
Augusztus közepén hozok egy Kirishimas, sima nyári táboros könyvet, amit már közel 6 éve meg szeretnék írni, csak sose jött össze. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket.💗
Nagyon szeretlek titeket és vigyázzatok magatokra! 💗💗
STAI LEGGENDO
Refrain Boy |Lev × Reader - Befejezett|
Fanfiction...együtt, az elsuhanó széllel, nem vagyunk képesek mindent a kezünkbe venni... ...egy barátság, mely két csapattal kezdődött. Egy nyári szünet, melyet sose feledsz. Egy edzőtábor, melyben közelebb kerültök egymáshoz. És egy fiú, aki a legfontosabb...
