Sárkány háton (Fourth Wing)

3.

Eljött az idő. A nagy nap... Ma megyek a lovasok kvadránsába.

A király jóvoltából lett egy fekete táskám. Ruha gyanánt meg kaptam egy fekete rövid gatyát és egy fekete pólót. Szóval meg fogok fagyni.... Nem baj... Ez még mindig csak a kissebb probléma...

Konkrétan papucsba kéne átmennem a melvéden. Áhhh, nem akarnak megölni. Dehogy....

Fegyvert meg nem is kaptam. Amikor erre rákérdeztem akkor csak annyit mondott, hogy "majd szerzel a kihívások során,,.

Hát legalább a ruhával jó kontrasztba vagyok. A hófehér bőrömhöz jól illik a fekete, ráadásul az ereklyém és a hajam is fekete. Egyedül a szemem üt el. Az kék. Sötét kék.

****

Itt állok a hegynek a lábánál, papucsban... Elég sokan vannak, mindenki búcsúzkodik. Egy kicsit fáj, de megtanultam kezelni. Szóval tökéletes fapofával állok egyedül.

Gyorsan szétnéztem és meg is pillantottam egy asztalt. Kimért léptekkel el is indultam felé. Gondolom itt kell bediktálni a neveket.

Az asztalnál ülő fiú fel sem nézve kérdezte.

- Név? - a hangja kissé unott volt, mondjuk ha nekem kéne órákig neveket hallgatnom akkor lehet, hogy meg is halnak.

- Aiden Solberg - magabiztos, már-már flegmán mondtam ki a nevemet. Az asztalnál ülő fiú erre ijedten kapta fel a fejét és örömmel láttam, hogy félelem csillan a tekintetében. Nagyon jó. Féljenek tőlem, akkor nyugton hagynak.

A fiút faképnél hagyva indultam meg a lovasok kvadránsa felé. Tök jó volt, mert a tömeg amint megpillantotta a felkelés ereklyém azonnal utat engedett nekem.

Ha jól tudom akkor csak tőlem féltek ennyire. Tőlem még Riorsonnál is jobban féltek. De valszeg ezt a családnevemnek köszönhettem. Hát igen... A Solbergektől mindenki fél... Na mindegy.

Ameddig tudtak addig az emberek utat nyitottak nekem. Aztán jött a lépcsőzés. Ott márcsak egyes oszlopban fertünk el. Szerintem az előttem lévő fiú az végig imádkozott Dunnenak, hogy ne szúrjam hátba. Nem is sejtette, hogy nincs fegyverem. Szóval max csak megcsapkodni tudtam volna a papucsommal. Amennyire csak tudtam oda rögzítettem a lábamhoz, mert hát nem lenne olyan jó dolog leesni.

A hátizsákom pihekönnyű volt (szinte üres volt) szóval elég nyugis utam volt. Habár az eső és a szél ellenünk dolgozott. Az emberek sikolyai belevesztek a szél zúgasába, szóval csak tompítva hallottuk őket.

És végre meglátam... A melvéd... Hát hosszú volt és vékony, na meg vizes, és ott volt még a barátságos szél is. Na Aiden ma meghalsz a csinos kis papucskáddal együtt, de izgi.

Vártam amíg az előttem lévő bediktálja a nevét és csak akkor léptem oda.

Két fiú és egy lány volt a mellvéd előtt. Gondolom egy kérdezte a neveket a másik kettő meg írta. Jobban megnézve az egyik mintha ismerős lenne..... aztán beugrott....
Riorson hát persze. Ő most végzős. A másik kettő nem volt ismerős, de rajtuk is ott virított a felkelés ereklye.

Egy pár méterig még nézték a melvedre lépő fiut aztán kissé unottan vissza fordultak. Egyik se nézett rám. Kettő a táblát bámulta a harmadik meg az eget.

- Név? -hát Riorson ezzel az életkedvel csoda, hogy még nem halott.

- Aiden Solberg -élvezettel figyeltem a reakciójukat. Elősször mindhárman megmerevedtek és csak utánna néztek rám. Egyedül Riorson nem látszott meglepetések, de én átláthatatlan rajta. Gyerekként túl sokat voltam vele. A szemében látszott a megdöbbenés.
Alig láthatóan végigmért, majd a papucsomat meglátva grimaszolt eggyet. Szerintem magába már halottak nyilvánított. Gondolatainak hangot is adott.