Meet me halfway (George Russell FF)

Huszonhetedik

George

-Különösen vidám vagy ma, George. Tudsz valamit, amit mi nem? -Toto szemöldöke a homloka közepét súrolja  kíváncsiságában.

-Csak jól érzem magam. – megrázom a fejem és egy falat húst emelek a számhoz, közben többször oldalra pillantok, amikor Kamilláék asztala hangos nevetésben tör ki. Biztos vagyok benne, hogy rólam beszélnek. Tény, hogy a mosolyt nem lehet lerobbantani az arcomról.

-Van ennek valami köze a csinos kis szobatársadhoz? -Aleix suttogásától majdnem torkomon akad a falat, köhögve lököm vállba edzőmet.

-Hogy van Carmen? Nehezen viseli az első trimesztert? Emlékszem Susie két hónapig alig tudott enni, csak pirítóson élt. 

A kérdéstől ténylegesen félre is nyelek. Köhögni kezdek, mire a mellettem ülő Lewis a hátamat kezdi paskolni. 

-Bradley még ma este elküldi majd a kérdéseket, hogy mit terveznek a holnapi interjúkon. -vág közbe Marta, Brad asszisztense.

-Lehetne, hogy végre kerüljük a magánéleti dolgokat? – Lewis minden szavát bólogatva támogatom.

-Igyekszünk Lewis, de tudod, hogy mindig vannak olyan kérdések, amik fölött nincs hatalmunk. Holnap lesz egy csapatmegbeszélés reggel 9-kor. Ne késsetek.

Mindketten egyszerre bólintunk. Kamilláék asztalától megint nevetést hallok, amire most többen is odakapják a fejüket tőlünk.

-Lando biztos a favicceivel fárasztja szegényeket.. – Lewis is halkan felnevet, de nem szólok semmit. Látom, hogy Kamilla éppen feláll az asztaltól és ott hagyja a bandát.

-Még el kell intéznem egy telefont, reggel találkozunk! – sietősen felállok az asztaltól, elköszönök mindenkitől és utána indulok. Csapattársam sokatmondóan méreget, látja, hogy merre jár a tekintetem. Nem akarok feltűnően rohanni, ezért nem érem utól a liftnél, a szobába lépve pedig már a kanapén fekszik felhúzott lábakkal.

-Fel vagyok öltözve! Nyugodtan gyere csak be!

Elmosolyodom ahogy megszólal, bár felőlem aztán meztelen is lehetne, nem bánnám.

-Csak én vagyok. – mondom halkan és leülök a lábához.

-Csodás, legalább nem egy újabb idegen a szobában.

-Aleix az edzőm, elég gyakran megfordul itt.

-Esetleg szólhatnál neki, hogy más is van a szobában. -olyan aranyosan duzzog, hogy legszívesebben megölelném.

-Igazad van, ne haragudj. – egyik kezemet a bokájra teszem, muszáj megérintenem. -Nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni.

-Ez kellemetlen a köbön!

-Mit szólnál, ha cserébe én is mesélnék valami kínosat?

-Hallgatlak... - oldaláról a hátára fekszik, lábait pedig az ölemben pihenteti.

-Lássuk csak...olyan 10 éves lehettem..

-Nem jó, annyi idősen még mindenki csinál ciki dolgokat és mindenki el is nézi. -vág közbe.

-Igaz, akkor legyen az, amikor 14 voltam és először csókolóztam egy lánnyal. Úgy megharaptam a nyelvét, hogy vérzett szegénynek.

-Az első csók sokaknak ciki. – karjait maga előtt keresztezi, enyhén csücsörít.

-Neked is az volt?

-Nem, szerencsére kedves az emlék, nagyon tetszett a fiú.

-Mázlista. Amikor még a Williamsnél voltam, egyszer egy kicsit bepisiltem az autóba. Alig bírtam visszatartani. Hetekig égett a pofám, hogy így adtam át a kocsit a csapatnak, de soha nem mondtam el senkinek. – nem neveti el magát, csak tovább méreget.

-Csak egy kicsit? – feljebb kúszik a kanapén és átkarolja felhúzott térdeit. -Sosem értettem, hogy bírjátok ki sokszor másfél, két órán keresztül.

-Ha nem gondolsz rá, akkor elmúlik.

-Mindig ezt akartad csinálni? -állát a felhúzott térdeire támasztja.

-Az autóba vizelni? -hangosan nevet fel, miközben finoman vállon lök.

-Nem, te bolond! Versenyezni, Forma-1-es pilótának lenni, nem tudom hogy mondjam még..

-Igazából először focista akartam lenni, de a gokartozás jobban ment. -fejemet a háttámlára hajtom és a plafont bámulom.

-Ha most focista lennél, biztos soha nem találkoztunk volna.

-Akkor jobb is, hogy a vezetésnél maradtam. – ahogy lassan felé fordítom a fejem látom, hogy hatalmas zöld szemeivel engem méreget. – Te mi szerettél volna lenni kiskorodban?

-Színésznő... De már tudom, hogy rossz lennék benne. Nem tudom megjátszani magam. -hanyagul rántja meg a vállait, amitől hosszú barna haja meglibben. Idáig érzem a kókusz illatot, ami árad belőle. Hirtelen a bőröndjéhez hajol, és egy szemüveget vesz elő, meg a laptopját.

-Mit csinálsz?

-Dolgoznom kell. – a szemüveget lassan csúsztatja az arcára, egy pillanatra eláll a lélegzetem, ahogy nézem őt. Meg kell nyalnom a számat, mert teljesen kiszáradt.

-Mit is csinálsz pontosan?  - kicsit közelebb húzódom hozzá. Ölébe teszi a laptopot és felém fordítja.

-Igazából a cég ügyfelei erőmű tulajdonosok. Én pedig alkatrészeket szerzek be nekik. Ha van a raktárainkban, akkor a kiszállítást szervezem meg, ha nincs, akkor a beszerzést. -a szemüveget kicsit feljebb tolja az orrán.

Nem tudom levenni róla a szemem, miközben lelkesen magyaráz úgy érzem, hogy megszűnik a külvilág. Türelmesen hallgatom, ahogy panaszkodik a nehézségekről és megosztja, hogy miért szereti ezt a munkát. Szerencsés, hiszen tényleg bárhonnan tud dolgozni, ahol van internet. A külföldi ügyfelek és az időeltolódás miatt pedig tényleg rugalmas a beosztása. Képtelen vagyok nem arra gondolni, hogy ez mennyire tökéletesen beleillik az én világomba. Egy idő múlva csend telepszik közénk, érzem, hogy nehezen tudom nyitva tartani a szemeimet, pedig egész este nézném őt.

Chris lép be a szobába, rezzenéstelen arccal. Egyik keze maga előtt, a másikban Carment húzza maga után, aki csillogó szemekkel követi a barátomat. Szabad kezével Kamilla felé nyúl, aki szorosan a fiú kezébe kapaszkodik és követi őket. Mindhárman teljesen érzelemmentesek. Megállnak a szoba közepén, és Chris sürgetően megcsókolja Carment. Be akarom csukni a szememet, de nem tudom. A szemem elé akarom emelni a kezem, de nem mozdul. Barátom átfordul, most már Kamillát csókolja, aki úgy csüng a nyakában, mintha az élete múlna rajta. Fel akarok kelni, be akarok verni egyet Chrisnek.. El akarom rángatni onnan Kamillát. Alig kapok levegőt, úgy zihálok és minden végtagom fáj.

Nem veheted el őt is! – kiabálnék, de egy hang sem jön ki a számon. Nem tudok megmozdulni, csak érzem, hogy forró könnyek égetik az arcamot. A szoba fekete lesz, és Toto jelenik meg as semmiben lebegve.

-Kevés vagy ide, George. Nem tudunk tovább megtartani, át kell adnod az ülésedet. -rezzenéstelen arccal bámul felém, aztán eltűnik. Egyedül maradok.

-George! George ébredj fel! – a távolból Kamilla hangját hallom, de senkit nem látok.

-Nem vagyok kevés!

-George! – ahogy lassan kinyitom a szememet Kamilla aggodalmas tekintete fogad. Azonnal felriadok és körbe nézek a szobában, de nincs itt senki más rajtunk kívül. Csak álmodtál George, csak álmodtál...

-A szívbajt hoztad rám! Azt hittem meg fogsz fulladni... - ahogy a kanapén térdel mellettem hosszú barna haja az arcába lóg. Felülök és az arcát gyengéden két tenyerem közé fogom, a haját pedig a füle mögé simítom mind a két oldalon. Nagyot sóhajtok miközben realizálom, hogy tényleg csak álmodtam. Percekig csak csöndben simogatom a puha bőrét a hüvelykujjammal, ő pedig teljesen átadja magát, amikor még jobban a tenyeremhez dörgöli az arcát. 

-Ne haragudj, csak egy rossz álom volt. – meredten nézi ahogy felállok a kanapéról és nyújtózok egyet, aztán a hálószoba felé indulok. – Biztos nem akarsz az ágyban aludni? – reménykedve visszanézek Kamillára, de hevesen a fejét rázza.