Meet me halfway (George Russell FF)

Huszonnyolcadik

Csütörtök reggel iszonyatos derékfájással kelek fel a kanapéról. Úgy érzem magam, mint akit elgázolt egy kamion. Alig aludtam valamit, annyira kényelmetlen, a bkanapé őr anyaga pedig minden mozdulatomnál nyikorgott egyet. George már nincs a szobában, így nyugodtan készülök el és rögtön az étterem felé veszem az irányt, hogy minimum egy liter kávét magamhoz vegyek.

-Hosszú éjszakád volt, Csipkerózsika? -Lando széles mosolyával találom szembe magam, ahogy a helységbe lépek.

-Hosszú, és kényelmetlen. – morgom halkan és a svédasztal felé lépek.

-Kényelmetlen? Még nem hallottam soha, hogy valaki ezt a jelzőt használná Georgie-ra. -kíváncsi tekintetével szorosan követ engem.

-A kanapén aludtam. – morcosan kapom felé a fejem.

-Uhh, az tényleg kényelmetlen! – elhúzza a száját és inkább pár méterrel távolabb megy.

Reggeli helyett csak egy óriási bögre tejeskávét veszek magamhoz és göndör hajú barátomat követve leülök mellé egy asztalhoz. Oscar csatlakozik hozzánk nem sokkal később, elmondása szerint barátnőm már a pályán van Louis-szal. Az ausztrál fiú a zsebéből előhúzza a belépőkártyámat és felém nyújtja. Miután már a kávém felét megittam egy kis rántottát és gofrit is hozok magamnak, és egy fokkal az ingerültségem is alább hagy.

Miután mindenki jól lakott, a két fiúval együtt hagyom el a szállodát, hogy a pályára induljunk. A szálloda előtti sikítozó tömeg tegnap óta csak nőtt, így fél órát megint elidőznek a rajongókkal. Ahogy haladunk a pálya felé az ég egyre sötétebb lesz, pont mint a hangulatom. A kocsiból kilépve pár kósza esőcsepp fogad minket, aminek egyik fiú sem örül. 

-Ezt vedd fel! – Lando a kocsiból kihajolva egy McLaren feliratú pulóvert dob felém, az ő nevével ellátva.

-És ha Oscar nevét akarom a hátamon hordani? – csücsürítve nézek felé, ahogy magam előtt tartom a ruhadarabot.

-Örökre megsértődnék! -vágja rá a brit fiú, én pedig mosolyogva a magamra húzom a pulcsit, és szinte elbújok a kapucnijában. Aztán mindhárman a McLaren motorhome felé indulunk, ahol már az előtérben összefutok szőke barátnőmmel, aki ma is százhúsz százalékon pörög.

-Végre, hogy itt vagytok! -egy mappát nyom a kezembe. – Még az interjúk előtt le kellene forgatni pár videót. Mason segít majd. – az egyik srác felé bök a fejével, akinek hatalmas kamera lóg a nyakában. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy ezek a fiúk hol voltak a múltkori futamon, mert egyáltalán nem emlékszem rájuk. Kicsit elkeseredem, mert így nem tudom a munka azon részét végezni, amit igazán élvezek. – Ha kész vagytok, Mason átküldi a nyersanyagot és még ma meg kellene vágnod, Kamilla.

Szótlanul bólintok és a három fiú után indulva egy üres szobát keresünk a motorhome-ban.

Először külön videózzuk a két pilótát, mindkettőnek tíz kérdést teszek fel, amire csak rossz válaszokat adhatnak. Utána egymás mellé ültetem őket a kanapéra, és szintén tíz állításból el kellett dönteni melyikükre jellemzőbb inkább.

Amikor elkészülünk Mason azonnal feltölti a gépére a videókat, hogy elküldje és elkezdhessem őket megvágni. Leila szobájába vonulok, ami jelenleg üres, így nyugodtan tudok dolgozni, ameddig szőke barátnőm a fiúkat kíséri az interjúkra Louis-szal.

Több, mint egy órán keresztül tökéletesítem a munkámat, már a szemem is kifolyik, annyit bámulom a laptopom kijelzőjét. Nagyot nyújtózva kelek fel, és a nyüzsgő paddock felé sétálok, hogy egy újabb kávét szerezzek magamnak. Útközben látom, hogy őrjöngő lányok csapatai vadásznak a főépületből kilépő pilótákra. Mindenre képesek egy aláírásért vagy képért. George-dzsot viszont egész nap nem látom. Vagy direkt kerül engem, vagy véletlenül tényleg egész nap elkerüljük egymást, de nincs sok időm gondolkozni ezen. Miután a fiúk késő délután végeztek a pályabejárással is, visszavonulunk a szállodába.