I. HAMUTÁL

23 10 0
                                    

Üres poharak az ablak mélyfekete sarkán
Kihűlt szivarok hevernek a hamutartó nyelvében
S ahogy a füst száll fel a magosba nagy kábán
Úgy emészt fel minket a sötétség elméje.

Rég elveszett lelkek kenődnek most a falhoz; visszatértek
Rejtőzve az árnyak fátyolos takarásában súgdolóznak,
Majd az elsöprő megbánás elragadja őket,
Lassan kiürül a szoba.

S amint a Hold csalfa kacsingatós mosolya
Besandalog a szirti otthonba,
Mi mint remegő kocsonya
Reszketünk a pléd alatt mélyen elbújva.

HAJNALI KONZULTÁLÁSWhere stories live. Discover now