Meet me halfway (George Russell FF)

Negyvenedik

Sziasztok!

Hamarosan felérünk a hegy tetejére a történetszálban, most jönnek az érdekes események. Tudom, lassan jutottunk el ide, de nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki követi Kami és George történetét! 🥰 Igyekszem továbbra is napi szinten hozni a részeket, mivel már előre meg vannak írva, csak utómunkázni szoktam feltöltéskor, ha valami még sem tetszik. 🙈😄

Továbbra is szívesen lesem a véleményeteket, stay tuned for some dramaaaa! 🤭

____________________________________

Az autó klímája jég hideg levegőt fúj az arcomba, George homlokán mégis apró izzadtságcseppek csillognak a csütörtök reggeli vakító napsütésben. Egy másodpercre leveszem a szemem az útról és felé nézek, hogy még él-e, olyan csendben van. Sötét napszemüvege a kellőnél kicsit lentebb pihen az orrán, teljesen az ülésbe simul, és halk, szuszogás szerű nyögések hagyják el a száját. Én vezetek, mivel én voltam a legjózanabb este. George elmondása szerint eggyel több gin tonicot ivott, mint kellett volna. Szerintem meg Tata pálinkája az, ami betette nekik a kiskaput, miután Leila előhalászta a hűtőmből a féltve őrzött kincset. Nem tudom, hogy barátnőm és Lando hogy bírják a mai utat a másik autóban, de nem lennék a helyükben. Pestre érve először átvesszük George autóját, amit a csapat biztosít neki, aztán visszaviszem a bérelt kocsit, és csatlakozok a pilótához, aki végig követett engem. A napszemüvege mögött is látom, hogy mennyire nyúzott a tekintete, akaratlanul is megsimogatom, ahogy leparkol az Aria hotel előtt. Az arca olyan könnyen simul a kezembe, mintha mindig is oda tartozott volna. De a tekintete nem virul fel, ettől pedig összeszorul a gyomrom. 

-A mi csapatunk most másik szállodába foglalt. – motyogja halkan, de alig tudok rá figyelni, mert rögtön keserű gondolatok fonják körbe az elmémet. Nem fogok tudni vele aludni, nem fogok tudni mellette felkelni, napközben meg méginkább nem fogok tudni hozzáérni, nehogy meglássanak. Miért érzek ettől ilyen szomorúságot? Az arcán pihentetett kezemet az övéibe fogja és hosszú puszit ad a kézfejemre, mielőtt kiszállnék, hogy Lando-ékhoz csatlakozzak.

Nem szólunk semmit, csak megszorítja a kezem egészen addig, amíg be nem csukom az ajtót és a másik járműhöz lépek.

-Ha kell, átviszlek hozzá minden este és elhozlak minden reggel. – szólal meg Lando, mikör már egy ideje csendben gurulunk a Hungaroring felé. Egyszerre van kedvem sírni, mosolyogni és megölelni őt ettől a mondattól.

-Majd megoldjuk valahogy, de ez nagyon kedves tőled... - mosolyogva rácsúsztatom a kezem az övére, ami a sebváltón pihen.

-Ne legyetek már ennyire nyálasak! Csak kibírtok három éjszakát egymás nélkül... - Leila a hátsó ülésen fekszik, közben drámaian a homlokát borogatja egy vizes zsepivel.

-Te meg ne legyél ennyire másnapos!

-Jó, elfelejtettem, hogy Tata pálinkája méreg... - órásit sóhajt, Lando pedig leállítja a motort.

-Láttátok, hogy a neten már azt hiszik tegnap este hármasban csináltuk? – vigyorogva kapkodja a tekintetét köztünk.

-Én mondtam, hogy az az insta sztori nem jó ötlet! – megrázom a fejem és kiszállok a kocsiból. George éppen most parkol le, és az ablakon keresztül bíztató mosolyt villant felém. Melegség kúszik a mellkasomba tőle, de a keserű érzést nem hessegeti el.

-Majd leakadnak róla az emberek, ha meglátják, hogy Georgie fiúval vagy! - barátőm morcosan vánszorog a beléptetőkapuk felé, napszemüveggel az arcán. Unottan a leolvasóhoz tartja a kártyát, ami nem nyílik, így magyarul káromkodva próbál rajta átmászni, miközben majdnem hasra esik. Grimaszolva sétálok át a mellette lévő kapun és megvárom, amíg átszenvedi magát, mert semmi pénzért nem hagynám ki ezt a látványt.