Veszélyes Románc

1.rész

A nevem Charlotte. Charlotte Williams. Nem érdemes rólam sokat tudni. Szimpla harmadéves vagyok az egyetemen, annyi különbséggel, hogy ez a három év alatt én egyszer sem vettem részt a híres egyetemi bulikon. Hogy miért? Elég egyszerű a magyarázat rá. Körülbelül 10 éves lehettem, amikor drága édesapám úgy döntött, hogy neki fiatal lányok kellenek, de előtte kell neki egy tesztalany kipróbálni, hogy biztos jó-e. Lelövöm a poént, a tesztalany a saját lány volt, vagyis én. Anyámmal nem tartom a kapcsolatot ugyanis pszichiátrián van. Én meg pszichológusnak tanulok. Hát nem vicces egy helyzet? Miután anyu bekerült, rám maradt a ház, de mivel az emlékek soha nem hagyták nyugodni eladtam és vettem egy másikat. Egy kisebbet, egy otthonosabbat. Viszont most be kell mennem az egyetemre, mert nemsokára elkések, szóval, ha valamire még kíváncsi vagy akkor olvasd tovább, majd kiderül minden.

Mivel elég messze lakom az egyetemtől, nekem meg két igazán szép járgányom van, minden reggel azon töprengek, hogy melyikkel menjek. Ma a motoromra esett a választásom. Ennek köszönhetően alig késtem 5 percet. Hál Istennek az egyetemen nem veszik annyira figyelembe a késést, mint mondjuk középsuliba. Vagyis eddig azt hittem...

-Jó reggelt! Elmondaná kérem a késésének okát?- mondta a számomra még idegen tanár. Hirtelen azt hittem, hogy rossz előadóba jöttem, de nem. Bár szerintem még csak most végezhetett ő is az egyetemen, mert maximum 5-6 évvel lehet nálam idősebb. Mivel egy ideje csak fura arccal bámulom, ezért megköszörülte a torkát, és felvont szemöldökkel néz tovább.

-Miért is kéne ezt Önnek megmagyaráznom? Nem tévesztette el az előadót?- kérdezem tőle, miközben tetőtől talpig megnézem. Nem is néz ki olyan rosszul. Érzem, ahogy ő is így tesz, és látom, ahogy megnyalja a száját.

-Hogy hívják Önt?

-Charlotte.

-Rendben, üljön le!- jelenti ki hirtelen, én pedig gyorsan leülök egy szabad helyre. Előveszem a laptopom és elkezdek jegyzetelni.

Szeretem ezt az órát, szóval hamar vége lett. Bár elég fura volt, hogy nem az öreg banya tanította. Tudni illik ugyanis, hogy ezt az órát egy idős hölgy tanította, aki szinte már fél lábbal a sírban van. Lehet vele történt valami a hétvégén, és ezért nem jött be? Na mindegy. Egész órán a ribanc szaktársaimat hallgathattam, akik előttem ülnek, hogy mennyire szexi az új tanárunk, és hogy miket csinálnának vele az ágyban. Illetve, hogy a Tanárúr miket csinálhatna velük. Úgy éreztem magam mint középiskolában, csak ott az ilyen mondatokat fiúk szájából hallani.

Most szinte az egész napom szabad, ugyanis a következő előadásom csak késő délután lesz. Lehet hazaviszem a motorom és visszasétálok.

És végül így is tettem. Otthon leraktam a motoromat és indultam is vissza. Útközben megálltam a kedvenc kávézómnál, ahol megvettem a szokásos rendelésem. Karamellás jeges latte és csokis croissant. Ezzel meg is van a reggelim. Ameddig kihozták a rendelésem addig előszedtem a laptopom, a füzetem és az íróeszközeimet. A laptopomon megnyitottam az órán írt jegyzeteimet és elkezdtem kiírni a füzetembe.

Amikor kihozták a rendelésem, ránéztem a telefonomra és láttam, hogy egy e-mailem érkezett. Gyorsan meg is nyitottam. A következő órámat 11:30-ra rakták át. Szuper, akkor elfogyasztom a reggelim és lassan indulhatok vissza, ugyanis 10:42-t mutatott az idő.

Elfogyasztottam a rendelésem és gyorsan összeszedtem a cuccaim, mivel ha most azonnal nem indulok el akkor megint késni fogok, és ha jól láttam, akkor megint a Tanárúrral leszek.

1 perc. Ennyivel értem be később a kapun. Látom, hogy a Tanárúr is csak most indul az előadó irányába. Hirtelen ötlettől vezérelve elkezdek futni, megelőzőm az embereket, köztük a tanárunkat is, és csak úgy berobbanok a terembe. Leülök a legközelebbi üres helyre és kifújom magam.

-Helló újra! Ahogy látom vannak itt új arcok is, akiknek még nem mutatkoztam be. A nevem Max Handerson, most végeztem a mesterfokos képzésekkel és visszajöttem tanítani az egyetemre, ahol én is kíválóú képzésben részesültem. Most pedig kezdjük az órát!- csapja össze tenyerét, és hátat fordít nekünk. Előveszem a laptopom, de valahogy nem tudok az órára figyelni és jegyzetelni.

Tehát Max. Majd rá kell keresnem minden platformon. Mi? Nem! Te hülye vagy! Miért érdekelne téged? Csak figyelj az órákon, járj be az egyetemre és diplomázz le.

Na igen, ez a tervem. Mielőtt anyám bekerült volna a pszichiátriára, azelőtt én gondoskodtam róla. Ezért az egyetem első évében alig jártam be, és akkor még nem is ezen a szakon voltam. Utána elkezdett érdekelni az emberi viselkedés, hogy mi válthatja ki az emberekből azt a viselkedést, amit nem is gondoltunk volna. Ezért az első év végén bementem az igazgatóhoz, és elmondtam neki, hogy miért nem jártam be, és miért szeretnék szakot váltani. Megbeszéltük, hogy le kell tennem egy vizsgát, amihez odaadta az összes anyagot, amivel fel tudok készülni. Sosem voltam rossz tanuló, és mindig jól fogott az eszem. Sosem voltak gondjaim a tanulással, így a vizsgára való felkészülésem, illetve a vizsgám is jól sikerült. Nem kellett évet ismételnem.

Időközben kicsengettek, én meg annyira a saját gondolataimmal voltam elfoglalva, hogy észre sem vettem, hogy az újdonsült tanárunkon és rajtam kívül már nincs senki.

-Segíthetek valamiben?- kérdezi Max. Észrevétlenül megrázom a fejem, hogy a gondolataim ismét a helyükre kerüljenek.

-Köszönöm, nem kell.- jelentem ki. Gyorsan összeszedem a cuccaim és kiviharzok a teremből.

Az épület kapujában viszont megtorpanok. Szó szerint szakad az eső. Mintha dézsából öntenék. Nyilván nekem is ilyenkor vannak ezek a szuper ötleteim, hogy hagyjunk otthon minden olyan járművet meg eszközöket, amik megakadályoznák egy kicsit is a teljes elázást.

Pár perc után, beletörődve a helyzetbe indulnék el, viszont valaki utánam szól.

-Charlotte!- hátra fordulok, hogy ki szólított meg. Drága tanárom volt, aki szeretett egyetemébe jött vissza tanítani. Na nem mondom, hogy rossz lenne az egyetem, Sőt, az egyik legjobb az országban, és valóban a legkiválóbb tanításban lehet részünk, viszont semmi pénzért nem jönnék vissza abba az egyetembe tanítani, ahol előtte tanultam is.

-Igen?- kérdezem furán, mivel tippem sincs mit szeretne tőlem.

-Gyalog akarsz haza menni?- némán bólintok -Elviszlek!-jelentette ki, olyan stílusban, mint aki nem tűr ellentmondást. Kinyitja az esernyőjét és felém nyújtja, hogy a kocsiig se ázzak el. Viszont az ő feje felett nincs semmi, ezért nem is aprózza el a lépteit. A magasságkülönbségnek köszönhetően én kocogtam mellette, de egyáltalán nem zavarta, sőt, ha jól láttam, még kicsit mosolygott is.

-Igen?- kérdezem furán mivel tippem sincs mit szeretne tőlem.

-Gyalog akarsz haza menni?- némán bólintok -Elviszlek!-jelentette ki, olyan stílusban mint aki nem tűr ellentmondást. Kinyitja az esernyőjét és felém nyújtja, hogy a kocsiig se ázzak el. Viszont az ő feje felett nincs semmi ezért nem is aprózza el a lépteit. A magasságkülönbségnek köszönhetően én kocogtam mellette de egyáltalán nem zavarta, sőt ha jól láttam még kicsit mosolygott is.

Amint megláttam, hogy melyik autóhoz siet, megvártam míg kinyitja és egyből bepattantam. Amint ő is beszállt, nem bírtam tovább, ahogy megláttam mennyire elázott, kitört belőlem a nevetés.

-Tudja...ketten is befértünk volna az esernyője alá.- kuncogtam tovább.

-Tegeződjünk kérlek, még 30 sem vagyok.- mélyen a szemembe néz és közbe mosolyog. Nagyon szép szemei vannak...