Meet me halfway (George Russell FF)

Negyvenhetedik

Kamilla

Egész nap alig szólok valakihez. Nem hiszem el, hogy tényleg ennyire nem lehet ellenállni pár tökéletesen rebegtetett szempillának? Lando-ra csak gyilkos pillantásokat vetek, Charles helyett Carlos hozza a kávét, mert elmondása szerint Leclerc fél, hogy elátkozom. Leilát meg már rég elátkoztam. Egyedül Oscarral beszélek, aki a pályabejárás után a hotel fele tartva megkérdezi, hogy vagyok.

-Ha nem lesz több ilyen összeesküvés, akkor jobban leszek idővel. – a visszapillantó tükörben Leila és Lando tekintetét keresem, de olyan profizmussal merednek ki az ablakon, hogy elengedem a dolgot. Oscar pedig csak a torkát köszörüli. -Na de mesélj te, hogy ünnepeltétek a múlt heti győzelmet?

-Igazából semmi kiemelkedő nem történt, Lily már várt otthon, pad thait rendeltünk, aztán összebújtunk.

-Fúj Oscar, ez annyira nyálas! – csattan fel Lando a hátsó ülésről. -Hogy lehet összebújásnak hívni a szexet?

-Te a jobb, vagy a bal kezeddel randiztál a hétvége után?  - Oscar arcán olyan vigyor húzódik, amit szerintem még sosem láttam.

-Mindkettővel! – a göndörhajú fiú csak megrántja a vállát és tekintete megint a tájat figyeli.

-Na látod, az nem volt ilyen nyálas!

-Oké fiúk, ezt hagyjátok abba, mert kiugrok a kocsiból! – finoman vállon csapom Oscart, figyelve, hogy véletlen se mozduljon a kormányon tartott keze.

-Nem hiszem, hogy olyan jól csinálnád, mint Vin Diesel...  -Lando morogva grimaszol, amit az ablakból tükröződve is látok.

-Szerinted Vin Diesel valaha kiugrott egy száguldó kocsiból?

-Persze, nem is egyszer! – olyan büszke az arca, hogy sajnálom, amiért nekem kell vele közölni a hírt.

-Diesel maximum csak végig nézte, ahogy a statisztája kiugrik.

-Ne már! Miatta kezdtem el vezetni!

-Sajnálom, Bébé!

-Jesszus, túl sok minden ragad rád Leclerc-től!

-Gyere Bébé, összebújhatunk! – Charles akcentusát imitálva fordulok hátra az ülésemben.

-Oké, fejezd be!

Szerencséje van, mert Oscar éppen leparkol a hotel előtt és azonnal megtöri a jó hangulatot a sikítozó rajongók hangja. Két biztonsági őr lép az autóhoz, az egyik felkapja a bőröndömet a csomagtartóból, és elkezd a bejárat felé kísérni. Most már tényleg ez lesz? Nekem is kétajtós szekrények kíséretében lehet csak emberek közé mennem?

Kamilla, tényleg együtt vagy Charles-szal?

Kamilla, milyen volt Lando barátnőjének lenni?

Próbáltam nem foglalkozni a levegőben keringő kérdésekkel, és lehajtott fejjel lépkedtem az őr előtt, aki az ajtót átlépve visszafordul, hogy Landoékat is bekísérje. Miután elfoglaltuk a szobánkat letusolok, és bedőlök az ágyba, mert egyszerűen nincs erőm semmihez. Lando átjön beszélgetni hozzánk, feltűnően sokat kérdez Timiről, de többször kérdezi meg, hogy miért nem beszéltem még George-dzsal, amire csak azt válaszolom, hogy nem akarok. Nem akarom, hogy megint bántsanak, ezért nem akarok vele foglalkozni.

A pénteki és szombati szabadedzések úgy telnek, mint egy igazi hullámvasút. Lando teljesítménye ingadozó, ez által a kedve is. Az én kedvem is. Van, hogy pár rövid videóvágás boldoggá tesz, aztán amikor olyan képeket pörgetek végig, amin ő is ott van,  a boldogság eltűnik, és hasogató fájdalom költözik a helyére. Charles maga hozza a kávét, mert már nem akarom őket meggyilkolni a szememmel. Az időmérőre már szinte teljesen elfelejtem, hogy összeesküdtek ellenem, és egyikőjük sem tudott nemet mondani a szerintük ellenállhatatlan brit pilótának. A kvali előtt Charles szobájában ülök, és a már megszokott Ferraris bögrémet szorongatom a kanapéján. A bögre már rég üres, mert nem hajlandó több kávét főzni ma nekem...